2009. augusztus 25., kedd

Welcome day

Ma "Welcome day" volt az újoncoknak a cégnél. Kilenctől hatig, végig németül. Nagyon kellett figyelnem, hogy legalább egy részét értsem annak, amit mondanak. Majdnem minden mazsola németajkú volt, a pár külföldi pedig profin tudott németül, rajtam kívül. Ki vagyok ütve totál. Még szerencse, hogy a vendégek hagytak itt pár üveg magyarhonból hozott Paulaner-t.
Kinga és a gyerkőcök ma reggel hazamentek pár napra Kajászóra. Csütörtökön jönnek vissza, pénteken megyünk a Wörth-i tó  (Klagenfurt) környékére három napra.

2009. augusztus 23., vasárnap

Vendégek futószalagon


Úgy alakult, hogy egymást váltották a vendégek Klederingben. Elsőként Kajászóról látogatott meg minket hétvégére két kedves barátunk és örökmozgó lurkójuk. Nagyon jó, napsütéses időt hoztak magukkal. Voltunk velük a bécsi állatkertben, s persze a Schwechat-i "szokásos" fagyizás sem maradhatott ki.


Ők vasárnap hazamentek, s kedden érkezett gimnáziumi osztálytársnőm / barát(o/nő)m két csemetéjével. Szombatig maradtak, napközben Kingával voltak sokfelé Bécsben és Schwechat-on, s meló után én is csatlakoztam hozzájuk, ahol éppen voltak. A két kis poronty nagyon jól elvolt a mieinkkel (és velem is). Sajnos közben Andris két napra kórházba került, a "szokásos" hányás-korházbamenés-infúzió-hazajövetel volt. Kinga majd ír a részletekről, s a kórházi "élményeiről".


Szombaton vendégeink hazamentek, s jöttek helyettük egyetemi csoporttársaink (szintén informatikus pasi és kémia-környezettan szakos csaj), majdnem 1 és egy majdnem 4 éves gyerkőcökkel. 1 napot aludtak itt, csúcsra volt járatva kis lakásunk, de végül is egész jól elfértünk, nem volt semmi gond. Mivel nagy blogolvasónkról van szó, ezért úgysem írnék mást ;-)
Miután Kingát lebeszéltük a gigászi bécsi városnézési terveiről, a környék játszóterein és fagyizóban remekül eltöltöttük ezt a rövid hétvégét. Az örök mosoly kislányukat pedig megtanítottam integetni.

Jól telt ez a két hét. Gyertek máskor is!

2009. augusztus 17., hétfő

Andris biciklizik


Csütörtökön "visszakaptuk" a gyerkőcöket. Andris csütörtökön és pénteken délután olyan lelkesen gyakorolta a két keréken gurulást, hogy hétvégére vissza is szereltem a pedálokat. Ma, hétfőn pedig a bicikliúton körbebiciklizte a falut, én pedig büszke apukaként loholtam mögötte.

2009. augusztus 10., hétfő

Kempingezés - Gleinstätten

Ezen a hétvégén is sátoroztunk egyet, ezúttal a Szlovén határ mellett. Azért pont ott, mert a múlt héten vettem az Ebay-en Andrisnak egy csodaszép kis biciklit 20 euróért, s így út közben be tudtunk érte ugrani Graz-ba.


Semmiféle programot nem találtam ki a hétvégére, a múltkor Almenland-on is olyan jól elfoglalták magukat a gyerekek.
Sátorépítés, ebéd, és a kisbicikli-pedálok leszerelése után elmentünk egy közeli tűzoltómúzeumba (Gross St. Florian), mindenféle tűzoltóautók és felszerelések a múlt évszázad(ok)ból, ovisoknak tuti program.


A nap hátralevő részében a kemping strandján voltunk. A víz elég zöld volt, de hát nem egy hegyi tóról van szó. A gyerkőcök kavicsbányát nyitottak a strandon, s merték, tologatták, kupacolták az apró kavicsot a vízben és a parton. Ezzel el is voltak órákon keresztül, illetve este csúszdáztunk még egyet.
Elég meleg volt éjjel is, pedig vettem nekik két jó meleg gyerekhálózsákot, mert a múlt heti kempingezéskor aggódtunk, hogy megfáznak. Csakhogy itt délen már egész mediterrános az éghajlat, s nincs hideg éjjel sem.
A szomszéd sátorozó család éjfél előtt jött haza egy dízel csettegővel, s egy órányi hangos fészkélődés és dumálás után végre álomba ette őket a fene. Jól felébresztettek minket.
A kempingben valakinek van egy kicsi japánkakasa is, na ez reggel négykor kelt, aztán egy órás pihenés után ötkor újra megébredt. Ki az az agytalan, aki kakast hoz egy kempingbe?
Reggel hatkor a mi kis vadkakasaink is felébredtek, gyorsan kimenekítettem őket a kemping előtti söröző teraszára, ott jól bereggeliztünk. Kingával elég jól néztünk ki, szerencsére a gyerekeket nem zavarta meg az éjféli ébresztő.


A nap hátralevő részében még útbaejtettünk egy gőzmozdony múzeumot, és egy játszóteret, majd Szombathelyre mentünk, ahol a lurkókat átadtuk a nagyszülőknek megőrzésre egy hétre, kempingezni vitték őket ők is.
Mi pedig visszajöttünk Ausztriába, én dolgozom (illetve bejárok a munkahelyemre), Kinga pedig ismerkedik a fővárossal. Közben óránként az jut eszébe, hogy "vajon mi lehet az én kis kicsinyeimmel ?"

2009. augusztus 3., hétfő

Kinyitószolgálat

Kizártuk magunkat. Egyszerű eset, elmentünk itthonról, Kinga kulcsa belül maradt, én behúztam az ajtót, mert a saját kulcsom a kezemben volt... Kívül nem kilincs van, hanem egy fogantyú. A szaki kinyitotta kb. 10 másodperc alatt. 120 EUR.
Egy egészen közeli ismerősöm -akinek egyébként mindig igaza van- azt szokta mondani, hogy a komoly szaktudást fizessék meg rendesen. Ki is fizettem. Holnap pedig veszek kívülre egy kilincset.

2009. augusztus 2., vasárnap

Kempingezés - Almenland

Hétvégén elutaztunk vidékre egy kis kempingezésre. Kb. 170 km-re innen, Stájerországban, Fladnitz / Tober faluban, egy kis "Bauernhof" udvarában volt a kiszemelt kemping.
Szombat reggel 10 körül már ott voltunk a környéken, megálltunk egy útbaeső Öko-park-nál. Mindenféle háziállatok és vadak, állatetetés, aztán gombapreparátumok kiállítva, falmászás, kistraktorok, és egy jó kis játszótér természetesen, sok csúszdával. A gyerekeknek nagyon tetszett, s nekünk is. Kajáltunk egyet, aztán továbbindultunk. A kocsiban a lurkók persze rögtön bealudtak, mi pedig megtettük a hátralevő 10 km-t, kiszereltük a gyerkőcöket a kocsiból, s lefektettük őket egy árnyékos helyre a kempingben.


Ébredés után a gyerekek rögtön rávetették magukat az egyik traktorra az udvaron. Andris a hétvége további részében ki is tartott mellette kis kihagyásokkal, amiket a következőkben leírok.

Szombaton délután még elmentünk a Fladnitz-i kis strandra, ami lényegében egy nagyobb panzió udvara is egyben. Van egy kicsi gyerekmedence, és egy mélyebb is. A víz tökéletesen tiszta, klórszag nélkül. Kis napozó rész, büfével. Igazi "családias" hangulatú falusi strand, csodálatosan tiszta és barátságos minden. Kb. 20 vendég volt, szombat délután, 32 fok melegben. Nekem ez tetszett legjobban egész hétvégén, olyan emberséges, kedves kis hely volt.

Az esti levezető traktorozás után aludtunk, majd egy kis traktorozás következett. Aztán valami csoda folytán sikerült rábeszélni a gyerekeket, hogy a 30 éves piros Steyr-t cseréljék le egy valamivel újabb Logan-re.


Ebéd előtt a Kesselfall vízesésnél kirándultunk egy pár km-t, majd egy gyomorforgató Wienerschnitzel (utálom az éttermeket) elfogyasztása után átautókáztunk Koglhof-ba, ahol egy ródlipálya (Sommerrodelbahn) van, valamint egy elég fantáziátlan, de fizetős játszótér. Andris elég lesújtó játszótérkritikája után tovább is álltunk. Útban hazafele menet még Kinga és a lurkók kaptak egy fagyit, én pedig a folyamatosan csöpögő gyerekfagyik karbantartásától szintén jóllakva hazafuvaroztam kis családomat.