Az első nap rögtön belecsaptunk a lecsóba, a Postalmklamm klettersteigen mentünk végig, így nézett ki a terep:
Végig egy mély szurdok falán vezet a viszonylag nehéz, és hosszú útvonal. Kinga még nem volt ilyen nehéz terepen, de ennek ellenére nagyon ügyesen ment a nehezebb részeken is.
Másnap a társaságból csak négyen vágtunk neki egy másik mászóösvénynek, az idén tavasszal átadott Attersee klettersteig-nek. Nagyon hosszú és elég meredek, 600 méter szintkülönbséggel, jó három-négy órás mászás.
Már elég magasan voltunk, amikor messziről elkezdett dörögni és villámlani. Az Interneten megnéztem a esőzónákat mutató radarképet, hát az egész országban egyetlen pici pontnyi területen látszódott eső, s az éppen felénk tartott...
Hatalmas élmény volt fentről nézni, ahogy nyomul felénk a vihar. Nyugatról, a Mondsee felől jött a völgyben, s ahogy beért az alattunk levő Attersee fölé, befordult északra, a tó hosszanti irányába, s a szemünk előtt vonult el. Valószínűleg pont a "mi" magas hegyünk térítette el, így egy kis ködszitáláson kívül semmi nem történt velünk, az élethű "3D-s moziélményt" leszámítva.
Hétfőn a csoport többi tagja visszautazott Magyarországra, Tösi barátunk még kivett egy extra nap szabit, s átjött velünk a Gesäuse nemzeti parkba, ahova eredetileg készültünk Kingával.
Útközben az Altaussee-nél megálltunk. Elmentünk a sóbányába, majd csónakáztunk egy órát. Ez a tó egy igazi ékszer: viszonylag kicsi, csodálatos helyen van a helyek között, nyugodt hely, szerintem a hideg víz miatt nem olyan népszerű, mint a többi tó Salzkammergut-ban. Mi azért Tösivel úsztunk egyet, de tényleg marha hideg volt a víz.
A hét további részében a nemzeti park kempingjében aludtunk, egy hatalmas tisztáson. Gyönyörű helyen van.
Hétfőn a gyerekekkel (Dia és Dávid, nem sokkal fiatalabbak a mieinknél) az egyik közeli patak völgyében voltunk. A hatalmas sziklatömbök, és a közöttük utat kereső patak Andrist és Nándit is lázba hozta volna.
Délután elutaztak a vendégek, mi pedig elkezdtük tervezgetni a programjainkat hét további részére. Az időjárás túl sok mozgásteret nem hagyott, kiszámíthatatlan, esős időt ígért az előrejelzés.
Szerda délelőtt az Odelstein barlangban voltunk. Csak vezetővel látogatható, hetente kétszer. Nincs kiépítve, talán két helyen van benne vaslétra, a többi helyen olyan, ahogy a természet megalkotta. Egy óra meredek kaptató a bejáratig, s egy órát voltunk a barlangban. Fejlámpát és sisakot kaptunk. Szükség is volt rá, több helyen csak guggolva lehet átjutni.
Délután Admontban voltunk, az apátságban. Mialatt a kiállítást néztük, hatalmas felhőszakadás volt odakint. Utána sétáltunk egyet, szép kis városka.
Csütörtökre és péntekre egy kétnapos hegyi túrát tervezgettem a Hochtor-ra (2369 m). A szintkülönbség miatt a Heßhütte-ben kellett volna aludnunk a hegyen.
Reggel aztán ránéztem az friss időjárás-előrejelzésre... Gyorsan lemondtam a hegyi szállást, kijelentkeztünk a kempingből, s elindultunk hazafelé...
Délelőtt fürödtünk Göstlingben, a sós vízű Ybbstaler Solebad-ban, délután pedig az ugyanitt levő Steinbachtal völgyben sétáltunk el a 6 km-re levő Rotschild vadászkastélyig és vissza. A kastély közelében vezet a múlt század elején épült 2. Bécsi vízvezeték, amelynek egyik, itt található viaduktja látható a lenti képen.
Visszafelé sétálva Kinga megemlítette, hogy akármilyen rossz is volt az idő, azért minden nap volt a lábunkon túrabakancs! Nagyon tetszett ez a spontán "kinyilatkoztatás". S egyben tökéletes válasz is a "Hogy éreztük magunkat a héten?" kérdésre...
