Biciklitúra a Velencei-tó körül

Volt kollégám (Tösi) családjával és még két másik családdal találkoztunk hétvégén, hogy hat kisgyerekkel megkerüljük a Velencei-tavat. 

Pénteken este érkeztünk meg Agárdra. A helyi kempingben valamilyen "félreértés" miatt kiadták másnak a lefoglalt helyeinket, de az utolsó pillanatban sikerült helyette egy vendégházat lefoglalni, amelynek az udvarán sátorozni is lehetett.

A tókerülés szombaton volt. Egész héten az időjárás-előrejelzést olvasgattam, egyre melegebb időt ígértek. Az is lett, túlságosan is.
Reggel még megmutattam a Logan-t egy érdeklődőnek (aki azóta már boldog tulajdonos), majd a másik 13 biciklissel nyeregbe pattantunk, s elindultunk az óra járásával megegyező irányban a 30 km-es kerekezésre.

Az első pár km elég siralmas állapotban van, szűk, kétoldalról benőtte a gaz, és buckás. Nándi a "némileg" szélesebb és simább Kledering-Schwechat bicikliúton edz minden nap, hát el is esett most az egyik buckán...  

Jől megszervezett biciklitúra, külföldieknek.

Egy óra múltán pihenő, fagyizás. Pákozd, Gabó cukrászda. Csillagos ötös, kedves kiszolgálás, finom sütik és fagyi!

Aztán tekerés, pihenés, eszegetés, iszogatás váltogatták egymást. Az északi parton a Sukorói arborétumon vezet keresztül az út, ez volt a legszebb rész.

Velencén a szabadstrandon hosszú pihenőt tartottunk, fürdéssel. Tösi barátunk nagyon jól elvolt az összes gyerekkel a vízben.  

A strand után következett a bicikliút legveszélyesebb része, derékszögben kanyarodó betonsáv egy csónakkikötőt kerül meg. Korlát sehol, simán bele lehet hajtani a vízbe, ha az ember nem figyel egy pillanatra.

Estére értünk vissza a szállásra, a gyerekek még tudtak egyet fürödni a kerti medencében.
Aztán Andris az udvaron alaposan nekilátott a házinénit málnájának és cseresznyefájának.

Este Nándika állította, hogy ő nem is fáradt el. De azért elég hamar elaludt...

Esős hétvége Waldviertel-ben

A cseh határ mellett, Gmünd környékén töltöttünk négy napot, az idén csütörtökre eső úrnapja (Fronleichnam) ünneptől vasárnapig.
Már voltunk itt korábban, de annyira tetszett, hogy ismét eljöttünk.




View Larger Map


Odafele úton, a csütörtöki ünnepnapon betértünk az egyik itteni nevesebb borászat (Kolkmann) boltjába egy kis kóstolóra. A házigazda nagyon kedves volt, a gyereket is megkínálta bodzaszörppel, mi pedig egész hosszan elbeszélgettünk vele.
Ezután, a témánál maradva Langenlois-ban egy nagy borospincerendszert néztünk meg. A borturizmusra alapozva komoly infrastruktúrát építettek ki a szőlőhegy közepén, hotel, üdülőfalu, termálfürdő.

Estére érkeztünk meg a kempingbe, a Gmünd-i "Sole-Felsen Bad" fürdő kis kempingjében aludtunk. A kemping tiszta, kényelmes és csendes, szuper hely.

Péntekre egész napos esőt ígért az előrejelzés. Ennek megfelelően fedett programot találtunk ki, kisebb kiruccanásokkal, ha eláll az eső.

A Schrems-ben levő Unterwasserreich (Víz alatti birodalom) a környékpeli Naturpark központja, bent akváriumokkal, mozival, szemléltető kísérletekkel és mikroszkópokkal, az udvarán pedig szépen kialakított mocsár, és egy elkerített részen vidrák is vannak.

Egy hosszabb esőszünetben elsétáltunk a közeli Himmelleiter (égi létra) kilátóig, egy kis sapkaledobásra. Andris olyan szerencsétlenül dobta le, hogy fennakadt a kilátó oldalán 10 méter magasan, s kishíján ipari alpinista mutatvány volt felmászni érte és lehozni... 

Estére elállt az eső, belefért még egy folyóparti pancsolás és köveken ugrándozás.

Ennyi maradt belőlük estére:

Szombaton egész nap a fürdőben voltunk. Kellemes kis hely, nem túl nagy, de nincs is túl sok vendég. Sós vízű medencék vannak. Van egy hosszú csőcsúszda is, amin a kisebb gyerekek (Nándi) egyedül is le tudnak csúszni.

Vasárnap délelőtt másfél óra Nosztalgiavonatozás hármasban a Waldviertelbahn-on, Kinga várt minket az autóval a végállomáson. Minden fülkében ültük, és a mozdonyban is, jó kaland volt a gyerekeknek.

Utolsó állomás Rappottenstein vára volt. Igazi lovagvár, a különlegessége, hogy a történelem folyamán soha, senki nem tudta elfoglalni. Az 1600-as évek óta a mai napig ugyanannak a grófi családnak a tulajdona. Nem lakik benne senki, de csak vezetéssel látogatható.

Hazafelé még egy megállót kellett tartani, Andris gyomra nem bírta a sok kanyart... Egy 150 fős kis faluban a templom mellett tutijó kis játszóteret találtunk pihenőhelyként.
Andris szerencsére hamar helyrejött, s pár perc múlva már keményen nyomta a körhintázást...

Kalkalpen nemzeti park

Ebben az időszakban itt egymást érik az ünnepnapok, szinte minden hétre jut egy.  A Pünkösdi hétvégén Kingával két napig a Kalkalpen Nationalpark-ban voltunk, tőlünk kb. 200 km-re nyugatra.

Persze ha az egész nemzeti parkot be akarnánk barangolni, két hét sem lenne elég. Mi lényegében az egyik csücskében voltunk most. A park területén gyakorlatilag nincs erdőgazdálkodás, ha kidől egy fa, ottmarad, amíg szétrágják a bogarak és elkorhad. Elég vadregényesen néz ki minden.
Szombat estére érkeztünk meg Großramingba, a kempingbe. Sátorállítás, vacsora, zuhany, 3-3 cl Tokaji elfogyasztása a 10 °C-ban alvásra felkészülésképpen.

Vasárnap egész napos túrára mentünk a Triftsteig nevű szurdokba.  Az útvonal így nézett ki, reggel a bal alsó sarokból indultunk a kb. 17 km-es túrára:

 Jó 3 órás sétával jutottunk el a kép jobb oldalán levő szurdokig, egy "kisebb" hegyen átkelve. A szurdok egyik oldalán vezet a tériszonyosoknak nem ajánlott turistaút.

Drótkötél majdnem mindenhol ki van építve, s ajánlatos is használni, pár részen elég magasan vezet az út a folyó felett. Kinga, ahogy a képen is látható, nagyon vagányan és rutinosan vette az "akadályokat".

A szurdok kijárata után egy másik irányban ismét át kellett kelni egy hegyen, amelynek csúcsa a Kékestetőnél valamivel magasabb.

Másnap, hétfőn, már csak egy rövidebb, délelőtti kirándulás volt a program. A kempingből gyalog indultunk, pár km aszfalton sétálás után elértünk az első említésre méltó dologig, a Wolkenmauer sziklafalhoz:

A fenti képet egy weboldalom találtam. A fényképezőgép és a telefonom is a kempingben maradt, úgyhogy fotózni nem tudtam.

Szóval szerettem volna valahogy feljutni a fal tetejére a lankásabb oldal felől, de feleségem visszafogott érdelkődését látva végül lemondtam a tervemről. Mentünk tehát szépen tovább az aszfalton, amiről szerencsére nemsokára le kellett térni a Pechgraben nevű szurdok felé. Az osztrák turistatérképen jelöletlen, helyi látványosságnak számító szurdok, falépcsőkkel, vízesésekkel, szerintem szuper.
Mivel a visszautat nem igazán akartam ismét az országúton megtenni, javasoltam, hogy menjünk fel a völgyből a hegygerincre, s ott menjünk vissza a kiindulási pontig. Kinga beletörődött, úgyhogy elindultunk felfelé, a térképen halvány szürke pöttyökkel jelöltnek hitt ösvényen. Nemsokára el is fogyott ez az ösvény, s innen erdei kalandtúrává változott a dolog. Jó fél órás erdei kutyagolás és kiútkeresés után azért megtaláltuk a hegytetőn levő turistaútat, innen már sima ügy volt visszajutni a kempingbe.  

Délután még megnéztük a Kalkalpen Nemzeti Park egyik látogatóközpontjában levő kiállítást, s indultunk is haza.