Steiermark - nyaralás

Augusztus végén voltunk nyaralni, Stájerországban. Sajnos nincs annyi időm, hogy részletes leírást készítsek a nyaralásról, helyette ízelítőnek, illetve saját magunknak emléknek készítettem az alábbi képes beszámolót.




Remek időnk volt két hétig, ami az Alpok völgyeiben nagy szó. Egy 90 éves bácsika azt mondta nekünk, hogy ő ilyen kánikulát még nem látott errefelé: 30 fok körül egész héten! :-)

Zalabér

Már nagyon vártuk az idei zalabéri nyaralást. Három éve voltunk utoljára egy egész hetet, az elmúlt két nyáron mindig pont a kijelölt héten esett az eső, sártengerré változtatva az utat a völgyben.
  

Persze mostantól már nem gond a sár! A gyerekek kifejezetten azt várták, hogy essen az eső sokat, s próbára lehessen tenni az új autót. Igy is lett, minden nap esett valamennyi, a verda pedig jelentem jól vizsgázott a felázott, sáros úton.

A monogramos, 123-as rendszám a véletlen műve...

Nándi az ellőtt nyílvesszőt keresi

Andris fazekas szeretne lenni

Kilenc nap semmittevés... Zalabér az egyetlen hely, ahol simán elvagyok akármeddig anélkül, hogy bármit is cselekednék. Reggelizgetés 6-9-ig, utána játék, aztán ebédfőzés, kávézgatás, délután valami kis piszmogás a ház körül, dumálgatás, vacsi, borozgatás, s vége is a napnak. Rengeteg tennivaló lenne a házban és a kertben, de Zalabérben a "majd jövőre" a jelszó. Az egyik kis ablak festését (fél óra munka) már az előző évezred óta tervezgetjük...

Párszor azért kimozdultunk persze: Szentgróton strandolni, Sényén fazekas ismerősünknél, Zalakaroson barátainkkal, illetve a szemközti hegyen a kis Szent Antal kápolnában harangozni. 

Folytatás jövőre !

1 hét kettesben (Salzkammergut, Gesäuse)

A múlt héten Kingával Stájerországban voltunk. Éppen Ausztriába jött egy hosszú hétvégére volt kollégám (Veres Tomi) és pár ismerősük, s mi is csatlakozunk hozzájuk. A Wolfgangsee mellett volt a kemping, ahol találkoztunk.

Az első nap rögtön belecsaptunk a lecsóba, a Postalmklamm klettersteigen mentünk végig, így nézett ki a terep: 

Végig egy mély szurdok falán vezet a viszonylag nehéz, és hosszú útvonal. Kinga még nem volt ilyen nehéz terepen, de ennek ellenére nagyon ügyesen ment a nehezebb részeken is. 

Másnap a társaságból csak négyen vágtunk neki egy másik mászóösvénynek, az idén tavasszal átadott Attersee klettersteig-nek. Nagyon hosszú és elég meredek, 600 méter szintkülönbséggel, jó három-négy órás mászás.

Már elég magasan voltunk, amikor messziről elkezdett dörögni és villámlani. Az Interneten megnéztem a esőzónákat mutató radarképet, hát az egész országban egyetlen pici pontnyi területen látszódott eső, s az éppen felénk tartott...
Hatalmas élmény volt fentről nézni, ahogy nyomul felénk a vihar. Nyugatról, a Mondsee felől jött a völgyben, s ahogy beért az alattunk levő Attersee fölé, befordult északra, a tó hosszanti irányába, s a szemünk előtt vonult el. Valószínűleg pont a "mi" magas hegyünk térítette el, így egy kis ködszitáláson kívül semmi nem történt velünk, az élethű "3D-s moziélményt" leszámítva. 

Hétfőn a csoport többi tagja visszautazott Magyarországra, Tösi barátunk még kivett egy extra nap szabit, s átjött velünk a Gesäuse nemzeti parkba, ahova eredetileg készültünk Kingával.
Útközben az Altaussee-nél megálltunk. Elmentünk a sóbányába,  majd csónakáztunk egy órát. Ez a tó egy igazi ékszer: viszonylag kicsi, csodálatos helyen van a helyek között, nyugodt hely, szerintem a hideg víz miatt nem olyan népszerű, mint a többi tó Salzkammergut-ban. Mi azért Tösivel úsztunk egyet, de tényleg marha hideg volt a víz.

A hét további részében a nemzeti park kempingjében aludtunk, egy hatalmas tisztáson. Gyönyörű helyen van.
Hétfőn a gyerekekkel (Dia és Dávid, nem sokkal fiatalabbak a mieinknél) az egyik közeli patak völgyében voltunk. A hatalmas sziklatömbök, és a közöttük utat kereső patak Andrist és Nándit is lázba hozta volna.  

Délután elutaztak a vendégek, mi pedig elkezdtük tervezgetni a programjainkat hét további részére. Az időjárás túl sok mozgásteret nem hagyott, kiszámíthatatlan, esős időt ígért az előrejelzés.

Szerda délelőtt az Odelstein barlangban voltunk. Csak vezetővel látogatható, hetente kétszer. Nincs kiépítve, talán két helyen van benne vaslétra, a többi helyen olyan, ahogy a természet megalkotta. Egy óra meredek kaptató a bejáratig, s egy órát voltunk a barlangban. Fejlámpát és sisakot kaptunk. Szükség is volt rá, több helyen csak guggolva lehet átjutni.

Délután Admontban voltunk, az apátságban. Mialatt a kiállítást néztük, hatalmas felhőszakadás volt odakint. Utána sétáltunk egyet, szép kis városka.

Csütörtökre és péntekre egy kétnapos hegyi túrát tervezgettem a Hochtor-ra (2369 m). A szintkülönbség miatt a Heßhütte-ben kellett volna aludnunk a hegyen.
Reggel aztán ránéztem az friss időjárás-előrejelzésre... Gyorsan lemondtam a hegyi szállást, kijelentkeztünk a kempingből, s elindultunk hazafelé...
Délelőtt fürödtünk Göstlingben, a sós vízű Ybbstaler Solebad-ban, délután pedig az ugyanitt levő Steinbachtal völgyben sétáltunk el a 6 km-re levő Rotschild vadászkastélyig és vissza. A kastély közelében vezet a múlt század elején épült 2. Bécsi vízvezeték, amelynek egyik, itt található viaduktja látható a lenti képen.

Visszafelé sétálva Kinga megemlítette, hogy akármilyen rossz is volt az idő, azért minden nap volt a lábunkon túrabakancs! Nagyon tetszett ez a spontán "kinyilatkoztatás". S egyben tökéletes válasz is a "Hogy éreztük magunkat a héten?" kérdésre...

Biciklitúra a Velencei-tó körül

Volt kollégám (Tösi) családjával és még két másik családdal találkoztunk hétvégén, hogy hat kisgyerekkel megkerüljük a Velencei-tavat. 

Pénteken este érkeztünk meg Agárdra. A helyi kempingben valamilyen "félreértés" miatt kiadták másnak a lefoglalt helyeinket, de az utolsó pillanatban sikerült helyette egy vendégházat lefoglalni, amelynek az udvarán sátorozni is lehetett.

A tókerülés szombaton volt. Egész héten az időjárás-előrejelzést olvasgattam, egyre melegebb időt ígértek. Az is lett, túlságosan is.
Reggel még megmutattam a Logan-t egy érdeklődőnek (aki azóta már boldog tulajdonos), majd a másik 13 biciklissel nyeregbe pattantunk, s elindultunk az óra járásával megegyező irányban a 30 km-es kerekezésre.

Az első pár km elég siralmas állapotban van, szűk, kétoldalról benőtte a gaz, és buckás. Nándi a "némileg" szélesebb és simább Kledering-Schwechat bicikliúton edz minden nap, hát el is esett most az egyik buckán...  

Jől megszervezett biciklitúra, külföldieknek.

Egy óra múltán pihenő, fagyizás. Pákozd, Gabó cukrászda. Csillagos ötös, kedves kiszolgálás, finom sütik és fagyi!

Aztán tekerés, pihenés, eszegetés, iszogatás váltogatták egymást. Az északi parton a Sukorói arborétumon vezet keresztül az út, ez volt a legszebb rész.

Velencén a szabadstrandon hosszú pihenőt tartottunk, fürdéssel. Tösi barátunk nagyon jól elvolt az összes gyerekkel a vízben.  

A strand után következett a bicikliút legveszélyesebb része, derékszögben kanyarodó betonsáv egy csónakkikötőt kerül meg. Korlát sehol, simán bele lehet hajtani a vízbe, ha az ember nem figyel egy pillanatra.

Estére értünk vissza a szállásra, a gyerekek még tudtak egyet fürödni a kerti medencében.
Aztán Andris az udvaron alaposan nekilátott a házinénit málnájának és cseresznyefájának.

Este Nándika állította, hogy ő nem is fáradt el. De azért elég hamar elaludt...

Esős hétvége Waldviertel-ben

A cseh határ mellett, Gmünd környékén töltöttünk négy napot, az idén csütörtökre eső úrnapja (Fronleichnam) ünneptől vasárnapig.
Már voltunk itt korábban, de annyira tetszett, hogy ismét eljöttünk.




View Larger Map


Odafele úton, a csütörtöki ünnepnapon betértünk az egyik itteni nevesebb borászat (Kolkmann) boltjába egy kis kóstolóra. A házigazda nagyon kedves volt, a gyereket is megkínálta bodzaszörppel, mi pedig egész hosszan elbeszélgettünk vele.
Ezután, a témánál maradva Langenlois-ban egy nagy borospincerendszert néztünk meg. A borturizmusra alapozva komoly infrastruktúrát építettek ki a szőlőhegy közepén, hotel, üdülőfalu, termálfürdő.

Estére érkeztünk meg a kempingbe, a Gmünd-i "Sole-Felsen Bad" fürdő kis kempingjében aludtunk. A kemping tiszta, kényelmes és csendes, szuper hely.

Péntekre egész napos esőt ígért az előrejelzés. Ennek megfelelően fedett programot találtunk ki, kisebb kiruccanásokkal, ha eláll az eső.

A Schrems-ben levő Unterwasserreich (Víz alatti birodalom) a környékpeli Naturpark központja, bent akváriumokkal, mozival, szemléltető kísérletekkel és mikroszkópokkal, az udvarán pedig szépen kialakított mocsár, és egy elkerített részen vidrák is vannak.

Egy hosszabb esőszünetben elsétáltunk a közeli Himmelleiter (égi létra) kilátóig, egy kis sapkaledobásra. Andris olyan szerencsétlenül dobta le, hogy fennakadt a kilátó oldalán 10 méter magasan, s kishíján ipari alpinista mutatvány volt felmászni érte és lehozni... 

Estére elállt az eső, belefért még egy folyóparti pancsolás és köveken ugrándozás.

Ennyi maradt belőlük estére:

Szombaton egész nap a fürdőben voltunk. Kellemes kis hely, nem túl nagy, de nincs is túl sok vendég. Sós vízű medencék vannak. Van egy hosszú csőcsúszda is, amin a kisebb gyerekek (Nándi) egyedül is le tudnak csúszni.

Vasárnap délelőtt másfél óra Nosztalgiavonatozás hármasban a Waldviertelbahn-on, Kinga várt minket az autóval a végállomáson. Minden fülkében ültük, és a mozdonyban is, jó kaland volt a gyerekeknek.

Utolsó állomás Rappottenstein vára volt. Igazi lovagvár, a különlegessége, hogy a történelem folyamán soha, senki nem tudta elfoglalni. Az 1600-as évek óta a mai napig ugyanannak a grófi családnak a tulajdona. Nem lakik benne senki, de csak vezetéssel látogatható.

Hazafelé még egy megállót kellett tartani, Andris gyomra nem bírta a sok kanyart... Egy 150 fős kis faluban a templom mellett tutijó kis játszóteret találtunk pihenőhelyként.
Andris szerencsére hamar helyrejött, s pár perc múlva már keményen nyomta a körhintázást...

Kalkalpen nemzeti park

Ebben az időszakban itt egymást érik az ünnepnapok, szinte minden hétre jut egy.  A Pünkösdi hétvégén Kingával két napig a Kalkalpen Nationalpark-ban voltunk, tőlünk kb. 200 km-re nyugatra.

Persze ha az egész nemzeti parkot be akarnánk barangolni, két hét sem lenne elég. Mi lényegében az egyik csücskében voltunk most. A park területén gyakorlatilag nincs erdőgazdálkodás, ha kidől egy fa, ottmarad, amíg szétrágják a bogarak és elkorhad. Elég vadregényesen néz ki minden.
Szombat estére érkeztünk meg Großramingba, a kempingbe. Sátorállítás, vacsora, zuhany, 3-3 cl Tokaji elfogyasztása a 10 °C-ban alvásra felkészülésképpen.

Vasárnap egész napos túrára mentünk a Triftsteig nevű szurdokba.  Az útvonal így nézett ki, reggel a bal alsó sarokból indultunk a kb. 17 km-es túrára:

 Jó 3 órás sétával jutottunk el a kép jobb oldalán levő szurdokig, egy "kisebb" hegyen átkelve. A szurdok egyik oldalán vezet a tériszonyosoknak nem ajánlott turistaút.

Drótkötél majdnem mindenhol ki van építve, s ajánlatos is használni, pár részen elég magasan vezet az út a folyó felett. Kinga, ahogy a képen is látható, nagyon vagányan és rutinosan vette az "akadályokat".

A szurdok kijárata után egy másik irányban ismét át kellett kelni egy hegyen, amelynek csúcsa a Kékestetőnél valamivel magasabb.

Másnap, hétfőn, már csak egy rövidebb, délelőtti kirándulás volt a program. A kempingből gyalog indultunk, pár km aszfalton sétálás után elértünk az első említésre méltó dologig, a Wolkenmauer sziklafalhoz:

A fenti képet egy weboldalom találtam. A fényképezőgép és a telefonom is a kempingben maradt, úgyhogy fotózni nem tudtam.

Szóval szerettem volna valahogy feljutni a fal tetejére a lankásabb oldal felől, de feleségem visszafogott érdelkődését látva végül lemondtam a tervemről. Mentünk tehát szépen tovább az aszfalton, amiről szerencsére nemsokára le kellett térni a Pechgraben nevű szurdok felé. Az osztrák turistatérképen jelöletlen, helyi látványosságnak számító szurdok, falépcsőkkel, vízesésekkel, szerintem szuper.
Mivel a visszautat nem igazán akartam ismét az országúton megtenni, javasoltam, hogy menjünk fel a völgyből a hegygerincre, s ott menjünk vissza a kiindulási pontig. Kinga beletörődött, úgyhogy elindultunk felfelé, a térképen halvány szürke pöttyökkel jelöltnek hitt ösvényen. Nemsokára el is fogyott ez az ösvény, s innen erdei kalandtúrává változott a dolog. Jó fél órás erdei kutyagolás és kiútkeresés után azért megtaláltuk a hegytetőn levő turistaútat, innen már sima ügy volt visszajutni a kempingbe.  

Délután még megnéztük a Kalkalpen Nemzeti Park egyik látogatóközpontjában levő kiállítást, s indultunk is haza.

Eladó az autónk

A házunk után most épp az autónkat áruljuk.

Nem vagyok éppen autómániás - amint a márka és a színválasztás is mutatja - de azért egészen megszerettem.  Olyan jó ez a "kis" autó, keresztül-kasul bejártuk vele Ausztriát, a legkisebb probléma nélkül. Ha valakit esetleg érdekel, szóljon, mielőtt még elviszik.
Júliusban kapjuk meg az utódját, szintén egy Dacia-t (Duster), s persze fehéret.

Nándi és a biciklizés

Nándikát már tavaly tavasz óta tanítgatom biciklizni, különböző módszerekkel. Először azt gondoltam, hogy pár nap alatt megtanítom, mint Andrist négy évesen. De sajnos tavaly teljes kudarcba fúlt minden próbálkozásom, egyszerűen nem ment neki. Valószínűleg ez is olyan, hogy "meg kell érnie rá". Most április közepén, varázsütésre, pár délután leszerelt pedállal gurulva, hirtelen ráérzett. Olyannyira, hogy egy hétre rá már a Kledering-i oviba (3 km) is biciklivel mentem vele, s Kinga is biciklivel jön vele haza azóta is minden nap:

Jó, persze, mondhatnátok, hogy mindenki megtanul biciklizni, de azért én akkor is nagyon örülök neki. Itt a környéken mindenfele van kerékpárút. Tavaly már Nándit nem szívesen cipeltük biciklis ülésben, mivel kinőtte, ezért sokszor kellett feleslegesen autózni, vagy Andrissal úgy biciklizni, hogy közben Nándi gyalogol.
Ma, a munka ünnepén az első, kb. 12 km-es "biciklitúrára" is sor került, az Oberlaa-i játszótérig és vissza.
Nándi azt mondta hazaérkezve, hogy nem is fáradt el :-). Tény, hogy sokat edzett a múlt héten...

Táppénz

A héten náthásak voltak a gyerekek. Mivel Kinga épp a Munkaügyi Hivatal által fizetett angoltanfolyamra jár, ezért végre én is itthon maradhatok ápolási szabadságon a gyerekekkel. A hét második fele volt az "enyém". A felírt gyógyszerek gondos beadása és az orrfújások között munkaterápiát alkalmaztam. A WC fala alapból nem volt lecsempézve az új "szövetkezeti" lakásban, extraként megrendelve pedig jópárszáz EUR lett volna ez az 5 m2.
A gyerekek már hétfőtől készültek a nagy "munkára", amikor velem lesznek itthon. Remek segítségnek bizonyultak, én magam is meglepődtem, hogy tényleg gyorsabban ment a munka két gyerekkel, mint egyedül. Így nézett ki a munkamegosztás:  

Elég jól sikerült a közös munka. A fürdőben igazi "szakemberek" végezték a csempézést, ugyanolyan anyagból, össze lehet hasonlítani a kettőt, ha valaki nálunk jár...

Kori, sí, bicikli

Az idei télen nem voltunk olyan sokszor korizni, mint tavaly. Andris nagy téli "álmát", a "Wiener Eistraum" koripályát a bécsi Rathausplatz-on február utolsó hétvégéjén látogattuk meg hármasban,  kis "barátnőjével".

 
Március első hetében voltam a kollegáimmal egy hosszű hétvégén síelni Schladming-ban. Többszáz kilométer sípálya, remek napsütéses idő, viszonylag kevés síelő, szóval nagyon jó hétvége volt. Rengeteget síeltem, nyitástól zárásig, szinte megállás nélkül. Vasárnap már örök kezdő síelő létemre egész jól ment. Bizonyító erejű fotó nincs a birtokomban, mindenki elégedjen meg ezzel a tájképpel. Ez legalább tökéletes.

 
Bécsben viszont az idei télen gyakorlatilag nem esett hó, s már itt is a tavasz! Nándit elszántan tanítom tovább biciklizni. Már a pótkerekes, és a botos módszereken túlvagyunk, most éppen leszerelt pedállal futóbiciklizéssel próbálkozunk. Hát nem megy gyorsan, de egyszer majd megtanulja. Andris új biciklit kapott pár hete. Azóta két lábon nem nagyon járt, s legszivesebben aludni is azzal menne. Nagyon jó kis bringát vettem neki, agyváltós, kontrafékes, agydinamós, LED-es első és hátsó világítással. Amikor Nándi megtanul kerekezni, neki is veszek egy ilyet. Már csak az a kérdés, hogy nekem mikor lesz ilyen frankó biciklim...

London 2

Kinga a gyerekekkel a hét hátralevő részében is kitartóan járta a várost.
Voltak például a Tower bridge-en. Itt Nándi komolyan el is határozta, hogy ha nagy lesz, akkor ő "Bridge master" lesz mindenképp, aki a híd felnyitását irányítja...

Megmászták a Monument nevű torony mind a 311 lépcsőjét. Nekem Londonban ez a hely tetszik a legjobban, egy 62 méter magas torony, az 1600-as évek végén épült a nagy londoni tűzvész emlékére. Jó a kilátás is innen, bár most már nem lehet olyan messze ellátni, mint párszáz éve.

Sikerült egyszer egy régi, klasszikus Routemaster doubledecker busszal is utazniuk, amire hátul kell felszállni, s nincs ajtaja, hanem nyitott. Ráadásul az emeleten utaztak, legelöl, úgyhogy nagy volt az öröm.

Én sajnos minden családi programból kimaradtam. Cserében viszont remek szakmai előadásokat hallgattam este 6-ig minden nap, ez is valami.

Hazaúton is külön géppel jöttünk, én indultam előbb, s 50 percre rá indult a család gépe.

Nem kell izgulni, Nándi nem szúrta át a fejét  a repülőn semmivel, a piros csík csak az üléshuzat mintája.

London

Üdv Londonból !
Még tavaly év végén kiderült, hogy én jövök a munkahelyemről az idén Londonba, egy hálózatos kiállításra. A gyerekek nagyon belelkesedtek, úgyhogy most itt vagyunk mindannyian.
Kinga és a lurkók egy másik repülővel jöttek, kár, hogy így nem tudtam együtt utazni a gyerekekkel. Kinga elmondása szerint nagyon be voltak sózva a repülőn... A hotelben találkoztunk. A gyerekek nagyon lelkesek, hogy hotelben aludhatnak, a sok sátorozás után ez nekik mindig olyan különleges dolog. Nándi ki is jelentette, hogy ő ide szeretne költözni a hotelba...
Ausztriában láttam tavaly egy olyan reklámot, hogy "Kérdezze meg a gyerekét is, hogy sátorozni szeretne, vagy hotelben aludni". Hát az enyémek biztos, hogy a hotelt választanák :-).

Hétfőn egész napos közös családi városnézés volt. Sajnos (vagy inkább szerencsére) a hétfői kiállítás programra külön kellett jelentkezni, ami nekem elkerülte a figyelmemet.  Reggel a London Eye óriáskerékkel mentünk egy kört.

Aztán átsétáltunk a Temze túloldalára, ahol a Westminster hídon az "Andris és a Big Ben" című fotót kellett legalább 10 különböző változatban elkészítenem.

De készült egy "Andris és az Underground" sorozat is...

Utaztunk emeletes busszal is, nem is keveset, elég nagy dugó volt a belvárosban.  A Londoni "dugóadó" miatt személykocsit nem is nagyon láttam, inkább csak buszok és a taxik álltak egymás után hosszú sorokban mindenhol.
A hotel, ahol lakunk, a Temze partján van. A legkönnyebben a túloldalról, komppal lehet idejutni. Mi is így mentünk haza este, a gyerekek örömére. Aztán még lefekvés előtt Andris lelkesen ismerkedett a szaunázással. Kicsit úgyis náthás, arra úgyis jó.

Ma, kedden én egész nap előadásokat hallgattam a rendezvényen. Kabátban voltam egész nap, mivel a rendezvény egy iszonyat nagy csarnokszerű épületben van, s a földszinten elég hideg van. Persze a ezeknek a briteknek mindegy hány fok van, volt amelyik pólóban volt. Én meg pulcsiban és kabátban...

Kinga a gyerekekkel a British Museum-ban volt, mert a múmiákat akarták a gyerekek mindenképp megnézni.
Délután a Londoni sokemeletes Hamleys játékáruház végignézése volt a program. Csak nézés... de persze azért a végén kaptak egy kis apróságot, emlékbe.