Zalabér

Idén is egy hetet töltöttünk Zalabéren. Egy hét semmittevés, erre vártunk egész évben. Idén tavasszal többször is voltunk Zalában, így a "Bagári-birtok" egészen jól gondozott állapotban várt minket:

Kb. 20 éve vásároltam meg a házat,  amin persze mindig akad némi tennivaló. A terasz kb 15 éve, az akkori ösztöndíjamból "ideiglenes-végleges" módon lebetonozott oszlopait idén felújítottuk, s tartós fém oszloptartókat betonoztam le a gyerekekkel.
A 20 év "termése" a pottyantós WC alatt levő 200 literes vashordó telítettségén  is meglátszik. Idén terveztem, hogy a "budi" mellé beások egy másik hordót, a 20 éve ideiglenesen összetákolt árnyékszéket pedig egyszerűen áttolom az új hordó fölé, a régire pedig némi föld kerül (nem kell sok...)  Ezt a betervezett munkát aztán a nyaralás első napjaiban átütemeztem 2014-re, de akkor már tényleg halaszthatatlan lesz az ügy...

A tavaly már említett fél órás ablakfestés idén is elmaradt, majd jövőre meglesz az is. Vagy utána.

A sok semmittevés között azért néha beiktattunk egy-két programot is. Egyszer például elmentünk sétálni a felettünk levő "hegy" tetejére:
 

S volt egy egész napos családi kiruccanás is, az egykori jugoszláv határ közelében levő csömödéri kisvasúttal utaztunk Páka faluig. A kis faluban a gyerekek jól feltalálták magukat, adták a műsort a focipálya melletti színpadon, illetve a tűzoltószertár mellett kiállított lóvontatású tűzoltókocsit vették használatba.

A jugoszláv határ mentén a második világháború után akkori áron hétmilliárd forintból remek védelmi vonalat sikerült kiépíteni a vélt ellenség távoltartására. Páka és Csömödér között megnéztünk jópár betonbunkert és végigjártuk az őket összekötő lövészárkokat. Felnőtt szemmel döbbenet látni a soha nem használt, és szupertitkosan kezelt katonai objektumokat. Bár játszótérnek még mai áron is kicsit drága lenne, a gyerekek roppant jól szórakoztak.  

Pár zalabéri életkép búcsúzóul:

Nándi farag

Andris a nyári matekfeladattal

Strandolás és hegymászás

 A Fertő-tó közelében, Frauenkirchen kisvárosban, nem messze a határtól van egy viszonylag kevéssé ismert termálfürdő, St. Martins. Itt voltunk július első szombatján, most már másodszor. Az épület csiga alakú, középen van a Termálfürdő, a csiga farka meg a hotelszárny. A csigaház körül pedig egy nagy szabadtéri strand van, tiszta vízű tóval.  A termálfürdőben felhasznált anyagok és színek nagyon harmonikusak és ízlésesek.  Bár szerintem inkább a nyugalmat kereső és pihenni vágyó látogatók a hely igazi célközönsége, azért van  egy-két vidám gyerekmedence és bébipancsoló, illetve egy jó hosszú csúszda is, gondosan elválasztva a termálfürdő "nyugisabb" részétől.

Nándika egész tanévben szorgalmasan járt hetente kétszer a Schwechat-i uszodába úszásoktatásra, úgyhogy mély vízben is tud már úszni. Tavaly nyáron még ahol nem ért le a lába, ott tartani kellett, most meg egy kicsit nem figyelek oda, s már keresnem kell a medencében...
Most is nagy tempót diktáltak, szinte elsőként érkeztünk a termálfürdőbe, de 10 percen belül már minden medencében jártunk, s csúszdázni is voltunk. S ezzel korántsem azt akarom mondani, hogy kevés medence van...

... s ez így folytatódott délután háromig, egy-két kierőszakolt kényszerpihenővel és kajaszünettel. Délután volt is nagy alvás hazafelé az autóban. Ami az igazat megvallva rám is rámfért volna...


Vasárnap, mialatt Kinga gyerekfoglalkozást tartott a kis református közösségükben, én kirándultam egyet egyedül.
A Gippel 1669 m magas csúcsa egy egész napos túra volt. Elvileg nagyon szép a kilátás út közben a hegygerincen, illetve a csúcson. Megnézni sajnos nem tudtam, 1000 méter felett folyamatos köd volt. Pár közeli képet azért készítettem.

Nagyjából ennyit lehetett látni a gerincen haladva. 

Kis pihenő és ebéd a törpefenyők között.

Az új bakancsom! Állati kényelmes, teljesen vízálló és jól szellőzik. Egyetlen hibája az ára.

Szép kilátás...

Felfele úton csak ővele találkoztam.

Postaláda 1500 méteren. Ki lehetett az aki ezt ide felcipelte?

Gippel

Pár percre eltűnt a köd! Balról a Göller, középen a Mariazell-környéki hegyek.

Visszaúton egy darabon a Mariazell-i zarándokúton mentem. Ezen a rövid szakaszon legalább kétszáz emberrel találkoztam, az "árral" szemben sétálva. Az egész napos egyedüllét után kissé sokkoló volt a tömeg :-). Az ösvény két oldalán szinte minden fán van egy-két emléktábla a büszke zarándokok nevével és évszámmal.

 

A legleleményesebb azonban a lenti sárga "emléktábla" állítója volt. Rajta kívül egy észkombájn honfitársunk, "SANYI" is nemrég járt errefelé, ezúton üdvözlöm... 

 

Jó kis túra volt.

Waldviertel

Szinte egész tavasszal minden hétvégén rossz idő volt. Így idén most először tudtunk négyesben egy "mozgalmas" hétvégére elutazni. 
Északnyugati irányba, Waldviertel-be mentünk, Bécstől kb. 120-140 km-re.

Első megállónk a Dunapart Krems-nél.  A dunapart menti teljesen elázott és kiürített házak, üzletek, éttermek szomorú látványt nyújtottak így pár héttel az árvíz után. A Tetőzéskor itt egy-másfél méter magasan hömpölygött a Duna a parthoz közeli utcákban.
A gyerekek nagy örömére sokféle "kincset" vetett partra a Duna, a képen látható "értékesebb" daraboknak azóta is boldog tulajdonosai vagyunk...

Délután a Pöggstal nevű község strandján voltunk. Verőfényes napsütés, szuper csúszda, kristálytiszta víz, és megszámoltam: velünk együtt 20 darab vendég az egész strandon. Sátorozni is lehetett a strandon, de ezt majd valamikor máskor próbáljuk ki.

A fürdés után megnéztük a Pöggstall-i kastélyt. Csak idegenvezetéssel látogatható, a fő attrakció az eredeti állapotban megmaradt kínzókamra. Amikor Mária Terézia betiltotta a vallatást, a helyiek úgy gondolták, hogy még szükség lehet rá, s úgy ahogy volt, befalazták a helyiséget, ezért maradt meg minden berendezési tárggyal együtt korhű állapotban.  

Az idegenvezető szemléletesen be is mutatta, hogyan bírták vallomásra a gyanúsítottakat. Én az ujjszorító bemutatásának az alanya voltam, Kinga pedig az bűnös asszonyok kalodájába lett bezárva... 

Miután mindent bevallottunk és elengedtek minket, meg sem álltunk a kiszemelt kempingig, nagyon fantáziadúsan  Waldviertel camping-nek hívják.

Mihelyt megérkeztünk, óriási felhőszakadás kerekedett. Esernyővel körbementem, sehol egy élő ember, lakókocsi, vagy sátor. Aztán megtaláltam a tulajt, s kiderült, hogy valóban mi vagyunk ez első és egyetlen vendég.  Nagynehezen találtunk is helyet a kis sátrunknak. Az eső továbbra is ömlött, úgyhogy dúlva-fúlva nekiestem a sátor felépítésének. A család többi tagja pedig a vadiúj, csillogó-villogó, tágas és meleg szaniterépületbe menekült az eső elől, és valószínűleg előlem is... :-(

Mire felépült a sátor,  már egy jó vödörnyi víz állt benne. Viszont, ahogy befejeztem, az eső elállt, s előbújt a nap is :-) 

A képeken láthatő gigászi méretű kövek mindenfelé megtalálhatóak Waldviertel-ben, a kempingben is volt pár darab.

Másnap reggel a két kis kakas fél hatkor keltett, ez eléggé megviselt. Megreggeliztünk az egyik kavics tetején, aztán egy kis ílyazás, majd sátorbontás és indulás.

Első állomás a közeli Arbesbach-i várrom. Egy domb tetején állt a vár (meglepő módon), pár várfalmaradvány maradt meg belőle,  illetve egy hatalmas vártorony két oldala. Ehhez belülről hozzáépítettek egy faszerkezetet lépcsővel, a leomlott oldalakat bedeszkázták és palával lefedték az egészet, tehát olyan, mint egy torony, csak félig régi, félig új, értitek... Na, mindegy, remek a kilátás a tetejéről, s a helyi faluszépítő egyesület pedig biztosan jól megél a toronyban gondosan elrejtett mobil bázisállomások, illete a kihelyezett antennákért besepert bérleti díjból.   

A hétvége fő attrakciója azonban még hátra volt, az Arbesbach-i macipark. A medvék nem kelnek fél hatkor, a tízórás nyitáskor mi már a bejáratnál álltunk.
A park minden macilakóját részletesen megismertük a kifüggesztett táblákat elolvasva, illetve a parkba kerülésük történetét bemutató filmeket megnézve. Az egyik egy sífelvonó középső állomásának turistalátványossága volt, s egy hatalmas betonteknőben élt, a másik topmanagerek vicces ajándéka volt egymásnak, és aztán 5 évig egy kis ketrecben sínylődött.

Ebéd után meglátogattunk egy többszáz éves kovácsműhelyt. Három vizikerék segítségével működött minden kovácsszerszám, a fúró, a fűrész, a köszörű, és a hatalmas kalapács, s be is indítják valamennyit a látogatóknak. 

Aztán irány haza.
Itt a vége, fuss el vége, mozgalmas, fárasztó hétvége volt. Aztán hétfőn, pihenésképpen lehúztam a szokásos 8 órát a billentyűzet előtt, s már minden rendben is volt...