Karácsonyi teázás

Tegnap meghívtam Kingát egy hangulatos karácsonyi teázásra. Nyugodt kis hely, szép környezetben, s ráadásul ottjártunkkor mi voltunk az egyetlen vendég. Igaz, nem a szomszéd utcában van, de megérte. Készítettem is egy fotót Kingáról, teázgatás közben:

A teázó a Hochkar volt, tőlünk 200 km-re. Ez az első hely, ahol jelenleg van nem hóágyúból származó hó. Persze itt is csak 1600 méteres magasságban. Az igazság az, hogy Kinga rettenetesen szeretett volna hótalpazni egy kicsit, ezért válaszottam ki ezt a helyet.

Maga a kirándulás nem volt hosszú, csak 5-6 km, s szinte alig volt szintkülönbség. Kingának eleinte szokatlan volt a hótalp, s az emelkedőn négykézláb, a lejtőn pedig gatyaféken is próbálkozott. De aztán visszafelé, miután rájött az előnyeire, már nagyon ügyesen és bátran használta a hótalpat hegyen-völgyön át. Hogy nekem is meglegyen a kilométerem, tettem pár kitérőt hol felfelé, hol pedig oldalirányban. Az alábbi képen a középső pont a bátran kiránduló Kinga: (Apukám, kattints rá a képre az egérrel, s megjelenik nagy méretben is)

Egy kisfilmet is készítettem a kiránduló Kingáról:
(A: a bal alsó sarokban a szürke háromszögre kattintva indul el)

S végül egy fotó a túra sherpájáról:

... aki a túrázás során megmaradt jelentékeny mennyiségű energiáját a Hochkar sípályáján vezette le. Jani (Dubó - Nokia) épp itt, a Hochkar-on tanítgatja kisfiát a síelésre. A kirándulás után találkoztunk velük a sípályán, s mivel épp nem használta a lécét, kölcsönadta nekem. Kipróbáltam, hogy maradt-e még valami abból a sítudásból, amit tizenkét éve egy szlovákiai sítanfolyamon szedtem össze. Hát az elején határozottan úgy tűnt, hogy nem sok, de aztán egy óra múltán már kimondottan magabiztosan közlekedtem a gyerekpályán. Fénykép is készült a síelési tudásomról, akit nagyon érdekel, privát emailben szívesen elküldöm...

Advent

A bronzos-ezüstös-aranyos hétvégéken nekünk is komoly forgalmunk volt.  A vendéglátóiparral próbálkoztunk az idén. Kiugró bevételünk ugyan nem lett, viszont nagyon örültünk a vendégeknek, akik a bécsi ünnepi fények megtekintésének ürügyén tulajdonképpen a szintén ragyogó Bagári családot szerették volna meglátogatni. A látogatók beleegyezésével közreadok pár fényképet, a magaszostól az alantas felé haladva és minden időrendiséget nélkülözve.

Először is a bécsi advent. Szép lámpák, pun[sch|cs]illat, hóesés, tömeg. Többen kérdezték, hogy milyen is ez a híres bécsi advent? Hát mindenkinek megpróbáltam visszafogottan, diplomatikusan és udvariasan nyilatkozni, nehogy bárkinek a kedvét is elvegyem e csoda megtekintésétől. Ezt teszem most is, úgyhogy ugorjunk is a következő témánkra: Hol is kirándultunk az elmúlt két hétvégén?

Hát először is voltunk a Technikai Múzeumban, ahol kissé technokrata gyermekeim, s az édesapjától szintén megabájtnyi ismeretet felhalmozó Vince-gyerek is kellően kiélhette műszaki érdeklődését. A képeken a múzeumba menet, illetve lassú távozás közben láthatjuk őket.



A múzeumlátogatás után természetesen sor került a híres bécsi advent megtekintésére. Reméljük azért legközelebb is meglátogatnak minket.

A következő hétvégén (azaz most) Kajászóról érkeztek barátaink. Andrisnak nem mertük elárulni előre a vendégek érkezését, merthogy országos barátairól van szó, akik nagyon hiányoznak neki. Na, nem jött közbe semmi, nem betegedett meg egyik gyerek sem, úgyhogy a három gyerekkel és három szánkóval jól telepakolt fekete S-Merci sikeresen landolt Klederingben.
A gyermekek nagyon örültek egymásnak, de elég nehéz leírni, hogy ez a szülők oldaláról nézve mit is jelentett. A gyermekek egyesített energiáit szombat délelőtt hegymászással, várlátogatással, majd délután szánkózással és hógolyózással próbáltuk lekötni. A Rauhenstein vár meglátogatásakor külső szemlélőnek erősen úgy tűnhetett, hogy a gyermekek urai a helyzetnek, természetesen a négy szülő is maximálisan az volt. De azért jól esett nekik a kávé hazaérkezéskor.

 A tegnapi "erőteljes" kezdés után a mai nap viszonylagos nyugalomban telt, a gyermekek az évek során felhalmozott játékkészleteink végigpróbálásával, mi pedig a tegnapi nap további kipihenésével töltöttük az időt. 

S végül hadd adjam közre a tegnapi várlátogatás során a vár egyik legjobb helységénél készült fotót, ahova az elmúlt évszázadok várurai is mind gyalog jártak.

Eredményekben gazdag boldog új esztendőt kívánok mindenkinek.

Hochstaff

Egész héten egy elég nehéz terepen levő kis túrát terveztem magamnak szombatra. Aztán pénteken átgondoltam, s az eredeti tervet felvettem kívánságlistámra, s egy könnyed kis téli kirándulásra cseréltem, gondolva arra, hogy a hegytetőkön már biztos van hó, ami ugye megnehezíti a haladást és a tájékozódást.
A Hochstaff egy turistaút nélküli, pár száz méteres szintemelkedéssel elérhető kis hegy Niederösterreich déli részén. Alaposan felkészültem: hótalp, bot, 2 GPS, meleg ruha, meleg tea, kaja, csoki, elemlámpa, napszemüveg, szóval mindent magammal vittem ezúttal, ami kellhet. Ahogy megérkeztem, látszódott, hogy mindez kelleni is fog.

20 méternyi gyaloglás után felcsatoltam a hótalpat, s próbáltam követni a nyáron valószínűleg követhető jelöletlen ösvényt az erdőben. Több alkalommal letértem mégis a pályámról, s a GPS segítségével próbáltam visszanavigálni magam az ösvény környékére a bozótban. Sikerült is mindig. Aztán a hegytetőn már lazább lett a terep, s nemsokára fel is tűnt a csúcskereszt.

Itt gondolkozóba estem, hogy visszamenjek-e amerre jöttem, vagy az eredetileg tervezett útvonalon a hegy másik oldalán le, majd a völgyben még egyszer annyit visszagyalogolva a kiindulási helyig. Persze a második lehetőséget választottam. Jó döntésnek bizonyult, lazább volt az út a hegyről le. Útközben megálltam egy vadászlesnél, ahol levetkőztettem, s derékig megettem a gyerekek készletéből kora reggel elcsent mogyorós Milka Mikulást, majd elégedetten indultam tovább.
Nem tudom, hogy gyakorlott hótalpazók is szokták-e síelésre használni a talpat, én hamar rájöttem a 30-40 fokos legelő-lejtőkön, hogy nagy biztonsággal és a gyalogláshoz képest gyors tempóban lehet vele csúszni is.
Az út második fele már széles, jelölt turistaúton, szinte teljesen sík terepen vezetett vissza az autóig. Csupán egy sífutó/túrasíző páros járt erre előttem az előző napokban. Délre már (még ugyanazon a napon, amikor elindultam) az autónál is voltam, s a szerpentinen való sikeres lejutást elősegítendő felszereltem a hóláncot, aztán irány haza. 
A hétvégi kiránduláson készített képeket itt lehet megnézni. (Mármit erre az aláhúzott szövegre kell rákattintani az egérrel, amit most éppen olvasol, Apukám)

Szóval gyönyörűek a hegyek télen (is)! Már el is kezdtem tervezgetni a következő havas túrát, amelyre Kinga is velem jön (önként, persze).

Diavetítőizzók megérkeztek!

Ezúton értesítjük a kedves olvasókat, hogy nem kérünk több diavetítőizzót, nagypapai és baráti segítséggel már sikerült a gyermekeink tisztes felneveléséhez elegendő mennyiségű izzót beszereznünk. S ha majd már az unokáinknak fogunk vetíteni, s megint szükségünk lesz újabb izzószállítmányra, majd jelzem. Köszönjük a segítséget!

Andris 5 éves

Andris 5 éves lett! Azt üzeni, hogy köszöni szépen a mindenféle elektronikus csatornán át eljuttatott köszöntéseket, gratulációkat.

Az oviban is megünnepelték, a képen látható koronát az óvónénitől kapta. Volt ovis torta, meg ünnepi ovis tízórai (az ünnepi ételek szállítása a szülők feladata).

Nagyon boldogan jött(ek) haza az oviból. 

 

Aztán itthon folytatódott az ünnepség.

Ha valaki erre jár, ugorjon be egy kis tortára, rengeteg van még...
 

Zajlik az élet

Már viszonylag régóta nem írtam semmit. Igazából világrengető dolgok nem történnek velünk. A gyerekek járnak oviba, a betegségek eddig elkerülték őket (s így a szüleiket is). Reméljük így is marad, de tegnap már csak nyolc gyerek volt a tizennégy fős oviban.
Andris nagyon lelkesen tanul korcsolyázni, én pedig nagyon lelkesen tanítom. Én gimis koromban tanultam meg, s emlékszem, hogy szinte teljesen előröl kellett kezdeni a gyakorlást minden alkalommal. Ehhez képest ez a kis pöttöm gyerek mindig pontosan ugyanott folytatja a a korcsolyázást, ahol előző alkalommal abbahagyta. Háromszor voltunk eddig, s már egyedül tud menni, nagyon ügyes.
(Az alábbi kép egy videófelvétel, amit a számítógép nélkül felcseperedett korosztály a kép bal alsó sarkánál elhelyezett sötétszürke háromszöget ábrázoló gombra kattintva indíthat el.)



Kingának most már szabad(abb) a délelőttje. Az időt a gyermekek és édesapjuk által a legpraktikusabb helyre tett mindennapi használati tárgyak gondos elrejtésével, illetve elektronikus társadalmi kapcsolatai ápolásával tölti el, illetve némettanulással. Nagyon szorgalmas kis feleség.
Én reggel viszem a lurkókat oviba, ott gyakorlom velük a "hogyan öltözzünk át egyedül"-t (egyre nagyobb sikerrel), aztán elérem a 7:45-ös vonatot, s 8:10-kor felveszem a munkát. Most már azért van egy-két dolog, amit rám bíznak, bár továbbra sem fulladok bele a melóba. 13:00-13:15-ig elfogyasztom a Kinga által elkészített ebédet. A kollégáim szinte kivétel nélkül étterembe járnak (6-8 EUR/nap), csak én eszek a munkahelyen. Lehetséges, hogy emiatt kissé antiszociálisnak gondolnak, de nem érdekel... Na, aztán 16:25-kor általában megindulok kerékpárommal a Grillgasse vasútállomás felé, (s ha) elérem a 16:36-os vonatot, 16:45-kor hazaérkezek a kis családhoz. A kislurkók általában hangos csatakiáltással szoktak üdvözölni, ez nagyon jól esik minden nap. A délután játékkal, és egyéb hasznos tevékenységekkel telik el, ahogy ez a mellékelt képen is látható.

18:57-kor harangoznak velünk szemben a kistemplomban. A kegyetlen családfő azt a szigorú, de hasznos szabályt vezette be, hogy ha a gyermekek a harangszó végére a fürdőkádnál állnak, akkor fürödhetnek, ha nem, akkor sajnálatos módon csak zuhanyzás lehetséges. Ha fürdésre kerül sor és utána nem kell egy vödör vizet összegyűjtenem a fürdő padlójáról, amint az a múlt héten egyszer megtörtént, akkor különösebb konfliktusok nélkül ágyba irányítjuk őket. Egyik nap az apa, másik nap az anya vezeti az esti beszélgetős, mesélős szertartást. Elmondjuk szépen egymásnak, kinek mi volt a nap legjobb eseménye, aztán a fürdés vége és az ágyba befekvés időpontja között eltelt idővel fordított arányban egy, illetve kettő darab diafilm levetítésére kerül sor.

Ha valaki az ismerősök közül jártában-keltében esetleg beszerezne nekünk Magyarországon egy, illetve kettő darab diavetítőizzót (12V 35W - régi, gömbölyded fémházas, filmgyűrős típusba valót - a mellékelt képen éppen szétszedve), az nagyon nagy segítség lenne, mert ha egyszer ez kiég, akkor itt gyereklázadás lesz esténként...

Szóval 1 szó mint 100, megint semmi különleges dolgot nem sikerült írnom. Gondolom, minden óvodás gyerek(ek)ből és alkalmazott szülő(k)ből álló családban hasonlóan zajlik az élet a hétköznapokban. Legfeljebb nem darálnak töpörtyűt esténként és vettek már egy normális diavetítőt...

Nándi óvodás lett

Az ovi bejáratánál

Andris mindenben segíteni fog neki

Hochschwab túra

Ismét jött anyukám unokázni, mi meg elmentünk szombaton Kingával kirándulni. A Hochschwab hegység környékére mentünk, egy olyan hegyre, ahova turistaút sem vezet. 1200m fel-le, 18 km táv. Fantasztikusan szép, de kicsit fárasztó túra volt.

Drei

Nándi 3 éves lett!

Hagenbachklamm

Eléggé elfoglaltak voltunk az elmúlt pár hétben.  Többször voltak vendégeink, régi barátok családostul, s a nagyszülők 66%-a is befutott egy-egy villámlátogatásra.
November első napján voltunk a Sparbach-i naturparkban ismét, de nem írok róla megint, mert ugyanaz történt, mint a múltkor, ismét jó volt :-).
Most hétvégén voltunk a gyerkőcökkel egy kis túrán a Bécstől északra levő Hagenbachklamm-ban (Hagen patak völgye). A környék olyan, mintha mondjuk a Pilisben kirándulnánk. Ez is északra van várostól, a Duna nyugatról dél fele kanyarodva veszi körbe, sok erdővel, kisebb-nagyobb falvakkal.
Jó nagy sár volt, ezért Andrisnak le kellett mondania arról, hogy mindenhova felmásszon. De azért nem unatkozott:

Kinganya ezalatt Nándi terelgetésével volt elfoglalva:

Nándi sem unatkozott azért, a képen éppen azt játszotta, hogy ő egy "szobor". Kényelmes gyerek, ez van...

Jó négy kilométert lesétáltak, s mindössze egy-egy hiszti volt ezalatt, de az sem a kirándulás hossza miatt, hanem valami szokásos, óriási gyerekprobléma volt, amit a felnőttek nem értenek meg, hajlamosak elbagatelizálni, és hamar elfelejteni. Sajnos nem emlékezem már mi is volt. Szóval nagyon elégedett voltam a gyermekeim túrázási teljesítményével.

Ma délután pedig lampionos felvonulás volt az ovisoknak és szüleinek. Mivel esett az eső, a tornaszobában volt a rendezvény, nem az utcán. Andris szépen énekelte az összes német dalt, jó volt látni. Persze még csak pár szót ért belőle.

Nándi nemsokára megy oviba, 23-án. Már nagyon várja. Jó is lesz, hogy együtt lesznek végre, mert Andris mostanában elkezdte a pár hónap után szokásos "Nem akarok oviba menni" dolgot. Nem vészes, csak mindig elmondja, aztán jön velem (vagy Kingával) mégis reggelente.

Na mára ennyi, Kinga holnap megy németórára, s türelmetlenül várja, hogy megkaphassa a gépet szótárazni. Üdv mindenkinek, írjatok Ti is.

Hosszú hétvége

Nekünk tényleg hosszú volt ez a hétvége. Péntekre, a magyar nemzeti ünnepre szabit vettem ki, s csináltunk a gyerkőcöknek egy "gyereknapot". Hétfő, 26-a pedig itt, Ausztriában volt nemzeti ünnep.

Pénteken elvittük a gyerekeket egy modellező kiállításra. Minden elképzelhető földi, vizi, légi járműmodell volt ott, s hatalmas vasúti terepasztal is. Az egyik nagybácsikájuknak (bocs Lali, a generációkon átívelő rokoni kapcsolatok pontos megnevezése nem az erősségem) köszönhetően már pontosan tudják, hogy nem tapogatjuk a modelleket, csak nézni szabad. Úgyhogy szerencsére semmi gond nem volt velük, igaz kicsit unták már a végére a sok "nézést". 

El is mentünk a másik tervezett programra. Az osztrák hadsereg (Bundesheer) hatalmas seregszemlét tartott Bécsben, a Heldenplatz-on. Tankok, légvédelmi ágyúk, helikopterek, csapatszállító járművek tömkelege volt kiállítva, illetve egy csomó minden, amit nem katonaviselt emberként nem igazán tudtam, hogy micsoda.
A gyerekek minden járműbe bemászhattak, mindent megnézhettek, hatalmas élmény volt nekik. Andris úgyis épp fegyverkezős korszakban van... Aztán volt gyereklovaglás is, kiskatonák vigyáztak rájuk lovaglás közben, azt is kipróbálták.
Annak ellenére, hogy a fegyverkezés nem a szívügyem, nekem is tetszett a rendezvény. Egy tökéletesen profin megszervezett, igazi élményt nyújtó program volt, jó zenével, rengeteg látnivalóval.
Ja, a rendezvény hivatalosan csak másnap kezdődött :-). Eredetileg úgy mentünk oda, hogy talán már egy-két katonai járművet láthatunk, amit a másnapi programra készítenek elő.

A hétvége további részét Szombathelyen és Zalabérben töltöttük.
Andris országos cimborájánál, Balázskáéknál is voltunk. Andrisnál jóval nagyobb, harmadik osztályos srác, a korkülönbség ellenére hihetetlenül jól megértik és szeretik egymást. Általában úgy zajlik a látogatás, hogy érkezés után a gyerekek azonnal elvonulnak játszani, s aztán a hazainduláskor látjuk őket legközelebb...
Meglestem, ahogy játszanak. Balázska előző nap látta a "Szabadság, szerelem" című filmet, úgyhogy teljes "október 23-a" lázban égett. Elbarikádozták magukat a szobában, s harcoltak az oroszok ellen. Nándika is velük játszott. Amikor fellopództam hozzájuk, hogy meglessem őket, Nándi épp felállt a barikád mögött, s kardját magasra emelve kiabálta, hogy "Jönnek az orosz-lán-ok!" Azóta is nevetek rajta, ha eszembe jut, nagyon aranyos volt.

Göller

Vasárnapra kimenőt kaptam, s egy kisebb kirándulást találtam ki magamnak. A Göller hegyet néztem ki (1766 m). Hát nem készültem fel a túrára tökéletesen, sikerült egy teljesen lemerült fényképezőgéppel és egy félig lemerült GPS-szel nekivágnom a túrának. A képeket a mobilommal készítettem, meg is látszik rajtuk.

Szóval a hegy alján volt egy kis hó (kb. 10-15 cm), a hó mennyisége természetesen felfelé haladva egyre több lett. Kb. 1500 m-ig hasznos volt, hogy vittem lábszárvédőt, mert így nem ment a bakancsomba a hó. Aztán, amikor már térdig, majd combig ért,  akkor már kevesebbet segített.

Vízálló nadrág volt a zsákomban, de nem volt túl sok kedvem levenni a gatyámat a mínusz 5 fokos hidegben :-). Szerencsére járt előttem pár nappal egy másik őrült, annak a lábnyomaiba próbáltam beleugrani, de az valami bengáli ember lehetett, akkorákat lépett, hogy minden lépése közé nekem be kellett iktatnom egy új, saját lábnyomot.

A csúcsra vezető út felénél a jobb térdem már jelezte, hogy köszöni szépen, nagyon szép túra volt ez. Aztán persze a túrabotokat otthon felejtettem, el is taknyoltam párszor. Valamint napszemüveget sem hoztam, úgyhogy a világosabb részeken elég vakító volt a sok hó.

Na de azért felértem a csúcsra jó három-négy óra alatt, s a lenti képen látható fotót készítettem. Nem mondom, hogy nagyon fitt voltam, meg látni sem lehetett sokat, ezért maradt le a kereszt felső része.

Az eredeti tervem az volt, hogy a hegygerincen tovább megyek, s egy másik úton megyek vissza a völgybe. De mivel a túristajelzéseket betemette a hó, s a mammutember lábnyomait sem találtam arrafelé, illetve a GPS-en már csak egy pöcök jelezte a töltöttséget, úgy gondoltam, hogy mégis inkább visszamegyek arra, amerre feljöttem. Bár a komolyabb hegymászók biztos kinevetnének, ha olvasnák ezt, de egy ilyen kisebb hegy is tud ijesztő lenni, komolyan.

De azért így utólag visszagondolva, jó kis túra volt. Csak kell vennem egy hótalpat, meg feltölteni a kütyüket indulás előtt. Meg elvinnem Kingát magammal, aki képes normális tempóban túrázni, illetve megáll, ha elfáradt, s így engem is lassabb tempóra kényszerít.

A szülők és a rokonok megnyugtatására: Így utólag visszanézve az előbbi két feltöltött képeket, elég borzalmasnak néz ki a dolog, de élőben azért nem volt ilyen drámai.  Itt van egy szebb kép is, megnyugtatásul:

Németül tanulunk

Kétheti tapasztalat után szeretnék írni a német tanfolyamokról.
Az első hétfőn és csütörtökön van 5-11 éves gyerekeknek és anyukáiknak, teljesen ingyen a schwechati általános iskolában. Én persze Nándit is viszem, de hihetetlenül rugalmas, türelmes tanárnénink van. A tanulás úgy történik, hogy mindent mondunk a tanárnéni után, a 4 óra alatt megtanultunk bemutatkozni, köszönni, a személyes névmásokat, és családtagokat és néhány fontosabb igét a jelenidejű ragozással. Mindenféle feladatok vannak, a gyerekek sokat játszanak, főleg memóriajátékot. A tanfolyam április végéig tart, szerintem nagyon jó.
Andris a múlt heti első órát gyakorlatilag a szék alá bújva töltötte. A második órán sem szólalt meg, de már csak az elejét töltötte a szék alatt, aztán kapott játékokat a tanárnénitől. A közös játékba nem volt hajlandó beállni. A harmadik órán már megnézte, mit játszanak a többiek. És tegnap végre csatlakozott a többiekhez. Az óra végén odajött hozzám a tanárnéni és elmondta, hogy Andris minden szót tudott a játék során. Ne izguljak azon, ahogy viselkedik, elég, hogy hall mindent. (Úgy látszik, látta rajtam, hogy nem teszik, amit Andris csinál.) Kérdeztem, hogy Őt nem zavarja-e Andris, de azt mondta, hogy egyáltalán nem. Így egyelőre megyünk továbbra is, úgy tűnik, tényleg nem eredménytelenül.
Andris már az oviban is jól elboldogul, egész jól ért, és az óvónéni is kezdi megérteni Őt. Csak egy példa: Csináltak az oviban kis lampionokat papírból. Andris odament az óvónénihez, és magyarul megkérdezte, hogy hazaviheti-e. Az óvónéni pedig németül válaszolt, hogy nem lehet. Mindketten értették a másikat.

A másik tanfolyamra én járok csütörtökönként este a magyar intézetbe. Végül ide jelentkeztem, azt gondolva, jobb lesz, ha magyarok között vagyok, és elég a heti 1 alkalom. A bécsi egyetem kurzusait néztem még, de ez hetente 2 este lenne, és első körben nem mertem bevállalni kis családom miatt. Ezenkívül az egyetemen nagyobb a létszám is, 12 főtől indul a csoport.
A szintfelmérőm meglepően jó lett, így B1 csoportba osztottak. Sajnos ez az óra délelőtt van, így a B2 csoportba kerültem. Kicsit izgultam, mi lesz, főleg, amikor a tanárnő úgy kezdte, hogy értesülései szerint felsőfokú nyelvvizsgára készül a csoport. Nekem van egy tíz évvel ezelőtti középfokúm, nagyon messze állok még a felsőfokútól. Szerencsére kiderült, hogy egy hölgy kivételével a többiek (összesen öten vagyunk, de az egyik hölgy novemberben hazamegy Magyarországra) is hasonló szinten állnak. Az órák nagyon jó hangulatúak, és én úgy érzem, hogy hatékonyak is. Nem bántam meg, hogy ide jelentkeztem.

Keszthely

Nem, nem voltunk keszthelyen a hétvégén. A fotót ma reggel készítettem a Kledering-i vasútállomáson. Az állomás egyetlen firkálmánya, alapos munkával az ablakra karcolva.

2 határozat

Az első a Magyar Államkincstártól. Még költözés előtt bejelentettük a MÁK-nak, hogy külföldre költöztünk, szüntessék meg a családi pótlék folyósítását. Júliusban, amikor láttam, hogy szépen kapjuk tovább a családi pótlékot, elkezdtünk telefonálni nekik, hogy mi a helyzet. Többszöri nekirugaszkodásra sikerült kiderítenünk, hogy nincs meg a levelünk. Kérték, hogy küldjük el újra. Elküldtük. Telt-múlt az idő, s most végre megkaptuk a határozatot, hogy fizessük vissza a túlfizetést. Indoklás: Nem küldtük be időben a határozatot!!! Na, köszönjük. 

A második határozat a Gárdonyi rendőségtől jött. Parkolási bírság. Még a költözés előtt voltunk a Budapesti állatkertben. A Városligetben parkoltunk, egy irtó széles, aszfaltozott zsákutcaszerűség van a Városliget közepén, a két oldalán parkolnak az autók. Szépen megálltunk az utolsó autó után, az aszfalt még hosszan folytatódott, s teljesen üres volt. Örültem, hogy ilyen korán érkeztünk, s még van parkolóhely. Vesztünkre. Állatkertezés után az autót megbilincselve találtuk. Keresve az okát, az út mellett, jó magasra, egy lámpaoszlop szerűségre felszerelve rábukkantam a behajtani tilos táblára. A lombozat is elég jól takarta. A tábla célja egyértelműen a lenyúlás. Hívtam a bilincselő telefonszámot, két percen belül ott voltak, nem parkolhattak túl messze, hisz folyamatosan adnak munkát a gyanútlan vidéki állatkertlátogatók. :-) 15ezer ugrott, én pedig nyeltem egyet, s kultúrember módjára távoztam.
Most pedig jött a rendőrségi határozat. újabb 18ezer, merthogy fel is jelentettek, s különben is a nyáron fizetett 15ezer az csak a kerékbilincs levétel díja volt...
Nyelek, fizetek.
Vannak olyan országok is, ahol arra törekednek az önkormányzatok és a hatóságok, hogy biztosítsanak megfelelő mennyiségű parkolót a látogatóknak, s nem arra, hogy a rendelkezésre álló parkoló egy részét sunyi módon lezárva sarcolják az állampolgárokat.
Hétvégén hallottam, valaki azt mondta, hogy egyszerűen azért szeret külföldön élni, mert ott hagyják ÉLNI.  Ja.

Szombathelyen

Ez a kép csak azért került bele a bejegyzésbe, hogy legyen benn egy kép is, ez lett a legjobb, nem nagyon fotóztam a hétvégén. A gyermekekkel cirkuszban voltunk Szombathelyen, s bár nem látható, a teve hátán az a kis kék folt a Nándika.

Én több, mint két hónapja nem voltam Magyarországon, egészen meg voltam illetődve a határ átlépésekor. Szombathelyen először fura volt, hogy mennyi magyar rendszámú autó van mindenfele, s hogy vigyázni kell, mit mond az ember sétálás közben. mert megértik mások is :-).

Szóval visszatérve a cirkuszra, már jó régóta ígérgettük a gyerkőcöknek, hogy egyszer elmegyünk egy előadásra. Andris teljesen le volt nyűgözve a sok látnivalótól, Nándika visszafogott lelkesedéssel nézte, majd unalmában kisebb rosszalkodási akciókba kezdett. Kinga majdnem elsírta magát, amikor az első idomított állatok megjelentek. Én meg nosztalgiáztam, kiskoromban keresztapámmal és nagypapámmal sokszor voltunk cirkuszban és nagyon szerettem mindig. (A többi cirkuszlátogató és imént meg nem említett családtagtól elnézést kérek, valahogy a cirkusz kapcsán ők ketten maradtak meg a fejemben.) Csak valahogy olyan kicsinek tűnt a cirkuszsátor, bár lehet, hogy én nőttem meg közben.

Ezen kívül középiskolás osztálytalálkozón is voltam, frankó volt. Általában elég sablonos tud lenni egy ilyen osztálytalálkozó, én meg nem nagyon bírom az ilyen dolgokat, de most nagyon jól éreztem magam. Nagyon érdekes volt, mennyi minden történt a többiekkel. Úgyhogy magamhoz képest elég sokat is beszélgettem.

Mindig csak a hétvégékről írok a bejegyzésekben. S hogy egyébként mi történik velünk a hét maradék öt napján?  Én bejárok a munkahelyemre, lassan már dolgozni is tudok ezt-azt. Andris szereti az Kledering-i ovit. 15 gyerek jár az oviba, a mieinkkel együtt. Azaz most 14, mert Nándi még nem jár. Ergó, az ovi 1/8 része magyar, ráadásul Bagári. A tizenöt fős ovinak saját tornaszobája van, Andris mutatta minap. Már kezdtem örülni, hogy egészen sok felszerelés, tornaszer van a tornaszobában, amikor kiderült, hogy van még egy külön szoba a felszereléseknek is... Andris mindig tanul egy-két új nemet kifejezést, s büszkén újságolja esténként a tudását.

Kinga holnap megy az első esti németórára. Nagyon szorgalmasan és sokat tanul németül a szabadidejében.

Az lesz a vége, hogy én itt maradok ezen a szinten (100 szó + nagy adag bátorság és önbizalom), a többiek meg megtanulnak frankón németül.

Ja, ma voltam orvosnál, mert nem hallottam jól a bal fülemre. Tovább erősödött az itteni egészségügyről alkotott jó kép. Orr-fül-gégészet. Lényegében egy kicsi, de jól felszerelt magánrendelő (fizetni nem kell), 1 adminisztrátor, 1 asszisztens és 1 doki, semmi bazi nagy rendelőintézet, rengeteg alkalmazottal. Két napja jelentkeztem be, alig kellett várni, nagyon kedves volt mindenki, frankón kimosták a fülem, utána csináltak egy műszeres-süketszobás hallásvizsgálatot, hogy most már jól hallok-e. Pedig megmondtam volna anélkül is, hogy jó lesz, köszönöm.

Fülmosás után pedig a szokásos és megunhatatlan délutáni játszóterezés volt ma.

Hétvégén megyünk Kajászóra, Fehérvárra és Budapestre is!

Naturparkos hétvége

A hétvége kicsit mozgalmasra, de jól sikerült.
Pénteken délután a bécsi magyar intézetben jártunk, a Csörgősipka bábszínház előadásán, A kiskakas gyémánt félkrajcárján. Andris nagyon élvezte, lelkesen kiabált. Nándi az ölemben ülve nézte végig az előadást, azt mondta, nem tetszett neki a török basa ruhája.
Szombaton a Naturpark Sparbach-ban jártunk, Bécstől nem messze. Van itt állatsimogató, játszótér, kis tó egy malommal, láttunk vaddisznót, de a legnagyobb sikert a várrom (Ruine Johannstein) aratta. Elvittük a polifoam kardjainkat, és igazi várcsatát rendeztünk. Andris is kiélhette sziklamászó kedvét. A parknak csak egy kis részét jártuk be, de elhatároztuk, visszajövünk majd.
Ebéd után hazaindultunk, a lurkók elaludtak az autóban. Délután átbicikliztünk Schwechatra, Nándit Bagesz vitte, Andris viszont a saját biciklijén ment. A bicikliúton áttekertünk az első játszótérig, ott kicsit játszottunk, aztán hazatekertünk.
Vasárnap Naturpark Hohe Wand-ba mentünk el. Kicsit későn indultunk, és a gyerekek is fáradtak voltak(apró hisztik), de végül ez a kirándulás is jól sikerült. Ez egy nagyobb park, de a parkolók fent vannak a hegyen, ahonnan könnyen el lehet érni a játszótereket, túrautakat. Először sétáltunk egy nagyot keresztül-kasul az erdőben, megnéztük az állatokat, aztán elmentünk a játszótérre. Nagyon különleges játékok voltak itt, először markolóztak, aztán csúszdáztak a lurkók. Van egy földalatti alagútrendszer is, ez különösen tetszett nekik. Elsétáltunk a közeli kilátótoronyhoz, gyönyörű kilátás tárult elénk a környező hegyekre.

Hazaindultunk, a lurkók persze aludtak hazáig. Délutánra fagyizást ígértünk nekik, így átmentünk Schwechatra, aztán estig játszótereztünk.

Ötscher

A hétvégén anyukám vigyázott a rosszcsontokra, mi pedig elutazhattunk kettesben.
Csütörtökön és pénteken én céges csoportkiránduláson voltam St. Pölten közelében, a Pielachtal völgyben. Jól sikerült, egészen sokat beszélgettem az új kollégákkal (magamhoz képest). Volt csapatépítésként egy tutajépítés, aztán egy jó kis kirándulás, meg este egy kis borozgatás.
Pénteken a kollegák hazamentek, én pedig elkezdtem Kingára várni, nagynehezen meg is érkezett. Aztán lemondtam az eredeti szállásunkat, ami a Gemeindealpe tetején lett volna (1626 m), mert már túl késő volt ahhoz, hogy felmásszunk oda. Lent, a faluban foglaltam gyorsan másikat.
Másnap reggel viszont a 800 m-es szintkülönbséget a hétvégenként közlekedő felvonóval hamar letudtuk, s a hegygerincen elindultunk a szomszédos hegyre, az Ötscher-re. Könnyen járható sétaterep, nehezítésképpen kimásztunk egy sziklához, illetve felmásztunk a Kleiner Ötscher-re (1552 m) is.

Jó fáradtan érkeztünk az Ötscherhaus-hoz. Ez egy elég nagy és forgalmas hütte, hegyi szállás. Egy irtó lepukkant háromágyas szobát kaptunk. Jó hamar elmentünk aludni, mert a másnapra betervezett túramennyiség jóval túltett az első napon.
Este 11-kor arra ébredtünk, hogy egy fickó bejött a szobánkba.  Először elég keményen kitessékeltem, aztán elmagyarázta, hogy a maradék egy ágyat kapta meg szállásként a szobánkban. Állati jó, szobát fizetsz, de matrazanlager-t kapsz. Szerencsére nem horkolt, úgyhogy valahogy visszaaludtunk. Aztán kettőkor valaki irtózatos nagyot esett pont az ajtónk előtt, erre persze felébredtünk ismét.
Alig vártam, hogy elhúzzunk innét, ami reggeli után meg is történt. A képen látható Ötscher-re sétáltunk-másztunk fel reggel.

Aztán a mögötte levő Rauher Kamm-on folytattuk a túrát. Zord hegygerincet jelent lefordítva. Méltó a nevéhez, elég húzós terep volt, ahogy a képen is látható, pláne lefele. Inkább sziklamászás volt, mint túra, de nekem nagyon tetszett. Kinga is ügyesen jött. Lefele menet, már a könnyebb terepen egy botozó nyugdíjas házaspár jött szembe, lebeszéltem őket a kaland folytatásáról, szót fogadtak és visszafordultak.

Aztán leereszkedtünk (1100 m szintkülönbség) az Ötschergräben szurdokba, gyönyörű hely. Mire a túra végére értünk, alig álltunk a lábunkon. A vonatot, ami visszavitt az autóhoz, csak nagy szerencsével értük el, késet vagy fél órát. Keskeny nyomközű vonat, s csak akkor áll meg a kisebb állomásokon, ha leinti valaki. A masiniszta kikiabált a mozgó mozdony ablakán, hogy fel akarunk-e szállni, visszakiabáltam valahogy, hogy ha megáll a szomszéd faluban, akkor fel.

Egyszóval nagyon jó volt ez a túra, további képek itt.

Kórházban voltunk (aug. 20-án)

Bagesz megígérte, hogy megírom a kórházi élményeinket, most ez következik.
Andris sajnos ha egyszer hányni kezd, mindig a kórházban kötünk ki egy kis infúzióra. Állítólag majd kinövi. Így kerültünk most a Mödling-i kórházba is. Hajnali 1-kor indultam Andrissal itthonról. A kórházban persze először mindenféléket kérdezgettek, és nagyon örültem, hogy értettem, és válaszolni is tudtam. Aztán gyorsan vért vettek Andristól, bekötötték az infúziót, és mehettünk aludni.
Először, mint később megtudtam, egy orosz hölggyel és a kisbabájával kerültünk egy szobába. A hölgy egy szót sem tudott németül, én pedig oroszul nem tudok, (bár még ahhoz a generációhoz tartozom, akiknek tanulniuk kellett), így nem jelentettünk egymásnak társaságot. A hölgy szerencséje az volt, hogy dolgozik ott egy bosnyák takarítónő, aki velem ellentétben még nem felejtette el a kötelező orosz tudását. Tőle tudtam meg, hogy valamiféle táborban laknak, és a baba már a hetedik gyermeke, és sehogy sem akar belenyugodni, hogy nem mehet haza a kórházból a beteg babával.
Andrisra reggel újabb vérvétel várt, ezt nem vette jónéven. Sajnos az eredmények csak egy kicsit voltak jobbak, mint előző éjjel, így még egy napot bent kellett maradnunk. (Az természetesen fel sem merült, hogy én nem maradhatok ott, sőt az itteni társadalombiztosítás még az én háromszori étkezésemet is finanszírozta.) A délelőtti vizitnél Andris aludt. Nem ébresztették fel, hanem az egyik orvos visszajött, amikor Andris felébredt. Először azt hittem, rosszul értettem valamit, aztán majdnem kicsordultak a könnyeim, hogy ilyen emberségesek.
Ebéd után egy új szobát kaptunk, egyágyasat, külön fürdőszobával, TV-vel. Délután 1 órakor rajzfilmek vannak az ORF1-en, Andris boldogan nézte ezeket. Délután levették az infúziót, hogy Andris kicsit mozoghasson. Közben Bagesz és Nándi meglátogattak minket, nagyon élvezték a vonatozást a kórházig az emeletes vonattal. Az infúziót este kötötték vissza, így amíg Andris aludt, szépen le is csöpögött a maradék. Az előző napi nagy alvások után Andris reggel ötkor kelt, így a délelőtt nagyon hosszúra sikerült. A délelőtti vizit után még egy vérvétel következett, ennek az eredménye háromnegyed 12-re lett meg. Végre minden rendben volt, jöhettünk haza. Lassan dél lett, és alig hittem a fülemnek, amikor megkérdezték, hogy kérjük-e az ebédet. Mégis inkább a gyors hazautazást választottuk.

Bécsi hétvége

Szombat

Na, ezt is megértük, nem utaztunk el hétvégére sehova.
Szombaton megnéztük Carnuntum-ot, egy régi római települést, nincs túl messze innen. Nem a szokásos falmaradék kőrengeteg kiállításról van szó, a régi lakóépületeket teljesen felépítik, s korhűen berendezik.  Most épp a városi fürdőt építik fel, 2011-re lesz készen.
Egy másik helyszínen van egy egykori Amfiteátrum is, jót rohangásztak a lurkók a falmaradványokon, s a porondon egy kis gladiátorjátékot is bemutattunk a nem túl népes osztrák nézőseregnek.
Ebéd után még megnéztük a Heidentor diadalívet. Nem bízta a császár a véletlenre a dolgot az építkezésnél, az 1800-as évekig megmaradt az egyik boltív, akkor aztán felújították, hogy a következő másfél évezredet is kibírja.

Este még játszótereztünk egyet itthon, s megismerkedtünk két helybéli elsős gyerkőccel. Jót fociztunk meg homokoztunk velük, illetve én beszélgettem is velük kicsit, legalább tanultam pár új német szót.

Vasárnap

 

Másnap az állatkertben voltunk Nokia-s kollegám (Dubó) családjával. A gyerekeink nagyon jól elvoltak egymással, összevissza rohangásztak, úgyhogy egy kevésbé mozgékony élőlényt tudtam csak lefényképezni. Reggel kapásból fellelkesítettem a gyerekeket, hogy ismét megetethetik az elefántot, aztán rájöttem, hogy azt a budapesti állatkertben csinálták, itt nincs ilyen. (Mármint etetés nincs, elefánt az van.) A gyerekeknek egyébként a kiállított állatszobrok, és az egyik régi üres oroszlánketrec tetszett a legjobban, amibe be lehetett mászni. Tulajdonképpen az állatkert legköltségesebb részére, az állatokra nincs is nagyon szükség, ezek a majmócák jól elszórakoznának az üres állatkertben is.
Hazafelé az orrunk elől ment ki a (lerombolás előtt álló) bécsi Déli pályaudvarról a vonat, kb. 10 méter kiányzott. Szerencsére pár perc múlva beérkezett az a szerelvény, ami az 1 óra múlva induló következő járat volt. Úgyhogy a két alvó gyereket kiterítettük a vonaton, s mi is megpihentünk egy kicsit az indulásig.

Rögtönzött hétvége

A hétvégi két napos kirándulásnak minden előkészület, szervezés és tervezés nélkül indultunk neki szombaton reggel.
 Ahogy elértük a hegyes vidéket, megálltunk - a Muckenkogel környékén - tízóraizni, aztán célba vettünk egy gyalog elérhető vízesést. Az ide vezető ösvény elején az állt egy táblán, hogy "Nur für Geübte und Schwindelfreie", azaz  "Csak gyakorlott, nem szédülő embereknek", vagy ilyesmi. Ez  elég meredek kaptatót jelent, lépcsőkkel, sziklákkal. A mi kis óvodásaink nagy lelkesedéssel másztak egyre feljebb. Ahhoz képest, hogy tavaly Nándit még cipelni kellett, Andris pedig tíz méter után közölte, hogy "elfáradtam", szinte hihetetlen, mennyit változtak.  
Egy óra körül értünk vissza az autóhoz, a gyerekek persze rögtön beájultak, ahogy elindultunk. Az Erlaufsee-t vettem célba, ami Klederingtől 130 km-re van.
A tó csodás, tiszta vízű. Jövő nyáron biztosan eljövünk majd ide fürödni. Most vizibicikliztünk egyet.

Mivel nem tudtam előre, hol leszünk szombat délután, nem foglaltam előre szállást. Végül is, ha nem találunk semmit, haza is tudunk menni estére. Nem túl egyszerűen, de sikerült, itt.

Másnap délelőtt a Mariazell melletti Bürgeralpe-ra mentünk fel, libegővel. A hegytetőn van egy kilátó, egy erdészettel és fakitermeléssel kapcsolatos bemutató-élménypark gyerekeknek, és egy rövidke kisvasút.
Nyáron elég népszerű hely lehet, de most szerencsére nem voltak sokan, mert eléggé hűvös, szeles volt az idő. Reggel az első libegővel mentünk fel, ami lényegében a fent dolgozókat (és ezúttal minket) vitte fel a hegyre. A gyerkőcöknek (és nekünk is) nagyon tetszett az erdészeti park, fahasábokat úsztattak, többször végignézték a kis faházakban izgő-mozgó-dolgozó favágó-bábukat.

Aztán vonatoztak egyet, s amikor már megelégeltük a hideget, bementünk a fedett, meleg helyen levő erdészeti kiállítást megnézni. Van egy jó kis játszósarok, úgyhogy Kingával végig tudtuk nézni a kiállítást. Érdekes látni, hogy itt az erdészet pont olyan, mint Magyarországon a mezőgazdaság (leszámítva azt, hogy itt működik). Bárhova megy az ember, kasza, gereblye, és cséphadaró helyett itt mindenhol fafeldolgozó szerszámokat állítanak ki néprajzi erekjeként.

Nagynehezen sikerült kicsábítani a lurkókat az erdészeti részből. Fellépcsőztünk a kilátóba, ebédre megettünk mindent, ami megmaradt a hétvégéről, továbbá egy jó meleg levest is, lementünk a libegővel, s elindultunk haza.