Göller

Vasárnapra kimenőt kaptam, s egy kisebb kirándulást találtam ki magamnak. A Göller hegyet néztem ki (1766 m). Hát nem készültem fel a túrára tökéletesen, sikerült egy teljesen lemerült fényképezőgéppel és egy félig lemerült GPS-szel nekivágnom a túrának. A képeket a mobilommal készítettem, meg is látszik rajtuk.

Szóval a hegy alján volt egy kis hó (kb. 10-15 cm), a hó mennyisége természetesen felfelé haladva egyre több lett. Kb. 1500 m-ig hasznos volt, hogy vittem lábszárvédőt, mert így nem ment a bakancsomba a hó. Aztán, amikor már térdig, majd combig ért,  akkor már kevesebbet segített.

Vízálló nadrág volt a zsákomban, de nem volt túl sok kedvem levenni a gatyámat a mínusz 5 fokos hidegben :-). Szerencsére járt előttem pár nappal egy másik őrült, annak a lábnyomaiba próbáltam beleugrani, de az valami bengáli ember lehetett, akkorákat lépett, hogy minden lépése közé nekem be kellett iktatnom egy új, saját lábnyomot.

A csúcsra vezető út felénél a jobb térdem már jelezte, hogy köszöni szépen, nagyon szép túra volt ez. Aztán persze a túrabotokat otthon felejtettem, el is taknyoltam párszor. Valamint napszemüveget sem hoztam, úgyhogy a világosabb részeken elég vakító volt a sok hó.

Na de azért felértem a csúcsra jó három-négy óra alatt, s a lenti képen látható fotót készítettem. Nem mondom, hogy nagyon fitt voltam, meg látni sem lehetett sokat, ezért maradt le a kereszt felső része.

Az eredeti tervem az volt, hogy a hegygerincen tovább megyek, s egy másik úton megyek vissza a völgybe. De mivel a túristajelzéseket betemette a hó, s a mammutember lábnyomait sem találtam arrafelé, illetve a GPS-en már csak egy pöcök jelezte a töltöttséget, úgy gondoltam, hogy mégis inkább visszamegyek arra, amerre feljöttem. Bár a komolyabb hegymászók biztos kinevetnének, ha olvasnák ezt, de egy ilyen kisebb hegy is tud ijesztő lenni, komolyan.

De azért így utólag visszagondolva, jó kis túra volt. Csak kell vennem egy hótalpat, meg feltölteni a kütyüket indulás előtt. Meg elvinnem Kingát magammal, aki képes normális tempóban túrázni, illetve megáll, ha elfáradt, s így engem is lassabb tempóra kényszerít.

A szülők és a rokonok megnyugtatására: Így utólag visszanézve az előbbi két feltöltött képeket, elég borzalmasnak néz ki a dolog, de élőben azért nem volt ilyen drámai.  Itt van egy szebb kép is, megnyugtatásul: