Ötscher

A hétvégén anyukám vigyázott a rosszcsontokra, mi pedig elutazhattunk kettesben.
Csütörtökön és pénteken én céges csoportkiránduláson voltam St. Pölten közelében, a Pielachtal völgyben. Jól sikerült, egészen sokat beszélgettem az új kollégákkal (magamhoz képest). Volt csapatépítésként egy tutajépítés, aztán egy jó kis kirándulás, meg este egy kis borozgatás.
Pénteken a kollegák hazamentek, én pedig elkezdtem Kingára várni, nagynehezen meg is érkezett. Aztán lemondtam az eredeti szállásunkat, ami a Gemeindealpe tetején lett volna (1626 m), mert már túl késő volt ahhoz, hogy felmásszunk oda. Lent, a faluban foglaltam gyorsan másikat.
Másnap reggel viszont a 800 m-es szintkülönbséget a hétvégenként közlekedő felvonóval hamar letudtuk, s a hegygerincen elindultunk a szomszédos hegyre, az Ötscher-re. Könnyen járható sétaterep, nehezítésképpen kimásztunk egy sziklához, illetve felmásztunk a Kleiner Ötscher-re (1552 m) is.

Jó fáradtan érkeztünk az Ötscherhaus-hoz. Ez egy elég nagy és forgalmas hütte, hegyi szállás. Egy irtó lepukkant háromágyas szobát kaptunk. Jó hamar elmentünk aludni, mert a másnapra betervezett túramennyiség jóval túltett az első napon.
Este 11-kor arra ébredtünk, hogy egy fickó bejött a szobánkba.  Először elég keményen kitessékeltem, aztán elmagyarázta, hogy a maradék egy ágyat kapta meg szállásként a szobánkban. Állati jó, szobát fizetsz, de matrazanlager-t kapsz. Szerencsére nem horkolt, úgyhogy valahogy visszaaludtunk. Aztán kettőkor valaki irtózatos nagyot esett pont az ajtónk előtt, erre persze felébredtünk ismét.
Alig vártam, hogy elhúzzunk innét, ami reggeli után meg is történt. A képen látható Ötscher-re sétáltunk-másztunk fel reggel.

Aztán a mögötte levő Rauher Kamm-on folytattuk a túrát. Zord hegygerincet jelent lefordítva. Méltó a nevéhez, elég húzós terep volt, ahogy a képen is látható, pláne lefele. Inkább sziklamászás volt, mint túra, de nekem nagyon tetszett. Kinga is ügyesen jött. Lefele menet, már a könnyebb terepen egy botozó nyugdíjas házaspár jött szembe, lebeszéltem őket a kaland folytatásáról, szót fogadtak és visszafordultak.

Aztán leereszkedtünk (1100 m szintkülönbség) az Ötschergräben szurdokba, gyönyörű hely. Mire a túra végére értünk, alig álltunk a lábunkon. A vonatot, ami visszavitt az autóhoz, csak nagy szerencsével értük el, késet vagy fél órát. Keskeny nyomközű vonat, s csak akkor áll meg a kisebb állomásokon, ha leinti valaki. A masiniszta kikiabált a mozgó mozdony ablakán, hogy fel akarunk-e szállni, visszakiabáltam valahogy, hogy ha megáll a szomszéd faluban, akkor fel.

Egyszóval nagyon jó volt ez a túra, további képek itt.