A teázó a Hochkar volt, tőlünk 200 km-re. Ez az első hely, ahol jelenleg van nem hóágyúból származó hó. Persze itt is csak 1600 méteres magasságban. Az igazság az, hogy Kinga rettenetesen szeretett volna hótalpazni egy kicsit, ezért válaszottam ki ezt a helyet.
Maga a kirándulás nem volt hosszú, csak 5-6 km, s szinte alig volt szintkülönbség. Kingának eleinte szokatlan volt a hótalp, s az emelkedőn négykézláb, a lejtőn pedig gatyaféken is próbálkozott. De aztán visszafelé, miután rájött az előnyeire, már nagyon ügyesen és bátran használta a hótalpat hegyen-völgyön át. Hogy nekem is meglegyen a kilométerem, tettem pár kitérőt hol felfelé, hol pedig oldalirányban. Az alábbi képen a középső pont a bátran kiránduló Kinga: (Apukám, kattints rá a képre az egérrel, s megjelenik nagy méretben is)
Egy kisfilmet is készítettem a kiránduló Kingáról:
(A: a bal alsó sarokban a szürke háromszögre kattintva indul el)
S végül egy fotó a túra sherpájáról:
... aki a túrázás során megmaradt jelentékeny mennyiségű energiáját a Hochkar sípályáján vezette le. Jani (Dubó - Nokia) épp itt, a Hochkar-on tanítgatja kisfiát a síelésre. A kirándulás után találkoztunk velük a sípályán, s mivel épp nem használta a lécét, kölcsönadta nekem. Kipróbáltam, hogy maradt-e még valami abból a sítudásból, amit tizenkét éve egy szlovákiai sítanfolyamon szedtem össze. Hát az elején határozottan úgy tűnt, hogy nem sok, de aztán egy óra múltán már kimondottan magabiztosan közlekedtem a gyerekpályán. Fénykép is készült a síelési tudásomról, akit nagyon érdekel, privát emailben szívesen elküldöm...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése