Zajlik az élet

Már viszonylag régóta nem írtam semmit. Igazából világrengető dolgok nem történnek velünk. A gyerekek járnak oviba, a betegségek eddig elkerülték őket (s így a szüleiket is). Reméljük így is marad, de tegnap már csak nyolc gyerek volt a tizennégy fős oviban.
Andris nagyon lelkesen tanul korcsolyázni, én pedig nagyon lelkesen tanítom. Én gimis koromban tanultam meg, s emlékszem, hogy szinte teljesen előröl kellett kezdeni a gyakorlást minden alkalommal. Ehhez képest ez a kis pöttöm gyerek mindig pontosan ugyanott folytatja a a korcsolyázást, ahol előző alkalommal abbahagyta. Háromszor voltunk eddig, s már egyedül tud menni, nagyon ügyes.
(Az alábbi kép egy videófelvétel, amit a számítógép nélkül felcseperedett korosztály a kép bal alsó sarkánál elhelyezett sötétszürke háromszöget ábrázoló gombra kattintva indíthat el.)



Kingának most már szabad(abb) a délelőttje. Az időt a gyermekek és édesapjuk által a legpraktikusabb helyre tett mindennapi használati tárgyak gondos elrejtésével, illetve elektronikus társadalmi kapcsolatai ápolásával tölti el, illetve némettanulással. Nagyon szorgalmas kis feleség.
Én reggel viszem a lurkókat oviba, ott gyakorlom velük a "hogyan öltözzünk át egyedül"-t (egyre nagyobb sikerrel), aztán elérem a 7:45-ös vonatot, s 8:10-kor felveszem a munkát. Most már azért van egy-két dolog, amit rám bíznak, bár továbbra sem fulladok bele a melóba. 13:00-13:15-ig elfogyasztom a Kinga által elkészített ebédet. A kollégáim szinte kivétel nélkül étterembe járnak (6-8 EUR/nap), csak én eszek a munkahelyen. Lehetséges, hogy emiatt kissé antiszociálisnak gondolnak, de nem érdekel... Na, aztán 16:25-kor általában megindulok kerékpárommal a Grillgasse vasútállomás felé, (s ha) elérem a 16:36-os vonatot, 16:45-kor hazaérkezek a kis családhoz. A kislurkók általában hangos csatakiáltással szoktak üdvözölni, ez nagyon jól esik minden nap. A délután játékkal, és egyéb hasznos tevékenységekkel telik el, ahogy ez a mellékelt képen is látható.

18:57-kor harangoznak velünk szemben a kistemplomban. A kegyetlen családfő azt a szigorú, de hasznos szabályt vezette be, hogy ha a gyermekek a harangszó végére a fürdőkádnál állnak, akkor fürödhetnek, ha nem, akkor sajnálatos módon csak zuhanyzás lehetséges. Ha fürdésre kerül sor és utána nem kell egy vödör vizet összegyűjtenem a fürdő padlójáról, amint az a múlt héten egyszer megtörtént, akkor különösebb konfliktusok nélkül ágyba irányítjuk őket. Egyik nap az apa, másik nap az anya vezeti az esti beszélgetős, mesélős szertartást. Elmondjuk szépen egymásnak, kinek mi volt a nap legjobb eseménye, aztán a fürdés vége és az ágyba befekvés időpontja között eltelt idővel fordított arányban egy, illetve kettő darab diafilm levetítésére kerül sor.

Ha valaki az ismerősök közül jártában-keltében esetleg beszerezne nekünk Magyarországon egy, illetve kettő darab diavetítőizzót (12V 35W - régi, gömbölyded fémházas, filmgyűrős típusba valót - a mellékelt képen éppen szétszedve), az nagyon nagy segítség lenne, mert ha egyszer ez kiég, akkor itt gyereklázadás lesz esténként...

Szóval 1 szó mint 100, megint semmi különleges dolgot nem sikerült írnom. Gondolom, minden óvodás gyerek(ek)ből és alkalmazott szülő(k)ből álló családban hasonlóan zajlik az élet a hétköznapokban. Legfeljebb nem darálnak töpörtyűt esténként és vettek már egy normális diavetítőt...