Mielőtt végképp elfelejtenénk, mi történt az ünnepekben, írok egy késői beszámolót.
Hogy a gyerekeket kizökkentsük a karácsonyra kapott újabb LEGO készletek okozta építkezési lázból, többféle programot találtunk ki az ünnepekre. Az otthonról elindulás és a kockáktól való elszakadás nem volt egyszerű mindenesetre.
Nagyon király dolog télen állatkertbe menni, alig van pár vendég, nyugodtan meg lehet nézni mindent, nem kell állandóan a gyerekek sarkában lihegni, nehogy
elkeveredjenek a tömegben. De a legjobb december 25-én, illetve január elsején délelőtt. Ilyenkor gyakorlatilag tényleg úgy érezheti magát az ember, mintha egy saját állatkertje lenne.
Kihagyhatatlan programjaink vannak az állatkertben. A pingvineket bemutató táblánál mindig fel kell olvasni németül és magyarul az összes pingvinfajtát. A szerencsétlenül járt Galapagospingvint a gyerekek helyettesítették.
Újabban az esőerdőházban levő kis erdei faházban egy órán keresztül "dzsungelkutatósat" játszik a két poronty, az én szerepem az, hogy a beteg állatokat szállítom be nekik a kutatóházba...
Nándi sajátos szokása pedig az, hogy minden egyes állatismertő táblánál elmagyarázza nekünk a piktogrammok jelentését: "itt lakik, ezzel táplálkozik, ekkora, ez az ellensége, és ennyire veszélyeztetett". Minden táblán ugyanezek az információk vannak, igy roppant izgalmas ötvenszer egy nap végighallgatni.
Jó ez az állatkert, még huszadszorra is :-). Ne aggódjatok nem anyagi csőd, éves bérletünk van, ami kb. három jegy ára.
Szilveszter napján a Klosterneuburg-i fürdőben voltunk egy kicsit fürödni, játszani. Ez Bécstől északra van, de a Duna mellett átvezető autópályán gyorsan át lehet érni. Az év utolsó napján itt sem voltak sokan persze.
Újév napján pedig egy frankó kirándulást tettünk a Myrafälle szurdokban, illetve a mellette levő Hausstein hegyen. A szurdokban kiépített járdák, falépcsők jegesek, havasan voltak, de a gyerkőcök ügyesen vették az akadályokat.A szurdokból kiérve lehet továbbmenni a hegycsúcsra. Közben van egy szép (hó)mező, itt építettünk egy frankó hóembert.
Mire felértünk a hegytetőre, jól el is fáradtak a lurkók.
Kingával egyik este visszakerestük a korábbi túrákat. Érdekes volt látni, hogy tavasz óta mennyit fejlődött a gyerekek kitartása. Tavasszal nagyon büszke voltam, hogy 5 km-t kirándultak. Ez a táv most már meg sem kottyan nekik, kétszer ennyit is "lenyomnak", ha valaki szórakoztatja őket közben.
Még egy utolsó pillantás a Haussteinre, búcsúzás a hóembertől, s irány haza. Én magam is elfáradtam, komolyan, nem csak a gyerkőcök. Kár, hogy én nem aludhattam hazaúton.
