Waldviertel

Ezen a hétvégén már sátorozáshoz is alkalmas volt az időjárás. A tartomány túlsó részére, Waldviertel-be utaztunk el. Erre egy autópálya sem vezet, így kb kétórányi autóútra van a fővárostól. A táj engem Zala megyére emlékeztetett, azért is tetszett annyira. Az utcák, falvak, városok itt nem annyira "frissen mázoltak", mint az ország gazdagabb vidékein. Persze nem elhanyagolt, de azért mondjuk itt jártunk megfoltozott úttesten, és láttunk megszürkült falú házat...

Először is, szombat reggel Heidenreichstein városkába mentünk, ahol pihenésképp bekukkantottunk a vízivárba. Utána még délelőtt kirándultunk egy nagyot a közeli "Heidenreichstein Moor" Naturpark-ban, ami lényegében egy magasabban fekvő mocsárvidék.
Utána elgurultunk a kempingig, ami a cseh határ melletti Gmünd városka sósvízű fürdője mellett található. Egészen kicsi kemping, 20-30 családnak van benne hely.
A gyerekek külön kérésére a nagy sátrunkat vittük, aminek az összeállítása nem ötperces feladat, de segítettek lelkesen ők is a munkában.
Ebéd (palacsinta) után a Weitra-i kastélyt néztük meg. Épp esküvő volt, elég jól néztünk ki kopottas túraruházatunkban az öltönyös vendégsereget kerülgetve.
Az esküvő a kastélyudvaron volt, ami négy hatalmas, tölcséralakú, fehér vászonernyővel van lefedve. Így a vendégek nem áztak el, legalábbis az éppen megeredt esőtől biztosan nem.


Az emeleten a kastély történetéről szóló kiállítás van, a gyerekek a kiállított puskákra, s egyéb gyilokfegyverekre nagyon beindultak. Engem inkább a pincében levő Vasfüggöny-kiállítás, illetve a sörfőző kiállítás érdekelt... volna, ha nem lett volna annyira hideg a pincében. Egy szál pólóban voltam, így csak végigrohantunk ez egészen, annyira fáztam.
A legjobb a torony volt, rengeteg falépcsővel, haranggal, remek kilátással az egész környékre. Amikor ott voltunk épp négyet ütött a harang, Andris látványosan befogta a fülét, bár nem is volt olyan nagyon hangos.

Este fél hétkor Kinga és a gyerekek gőzmozdonyos kisvasúttal utaztak vissza Gmündbe, a kempingbe. Füstölt, pöfögött, sípolt, mint a mesében, nagyon tetszett nekik.

Ezzel a vonatozással kapcsolatban, ma a munkahelyemen vicces dolog történt: egy másik cégtől érkezett vendégünk csak úgy simán azt kérdezte tőlem, hogy "hogy tetszett a kisvasút"? Kiderült, hogy ugyanabban a kocsiban utaztak, mint a Kingáék, látott engem is az állomáson, s emlékezett az arcomra...


Másnap, vasárnap. A gyerekek korán keltek, reggel ötkor. Kinga és én K.O. . Pláne, hogy kiderült: otthon felejtettem a kemping gázfőzőt, így kávé sem lesz.
A szokásos hiperturbó apa-kempingrántotta helyett is szendvicset kellett reggelizni.
Reggeli után a gyerekeket eltávolítottuk a kempingből, mert már nagyon elemükben voltak. Először (mivel kora reggel még semmi sem volt nyitva) sétáltunk egyet Gmünd-ben, majd a szomszédos Schrems-ben, mindkettő szép, nyugis kisváros.

Schrems-ben, a Naturpark bejárata előtt van egy szuper szabadstrand. Persze reggel még senki sem fürdött, de egy jó kis rendetlenkedésre kitűnő lehetőség nyílt itt is.

Schrems-ben a legnevezetesebb látnivaló a "Unterwasserreich" nevű múzeum-szerűség, ahol a mocsárvilág élővilágát mutatják be. A benti részen a legérdekesebb az a bemutatóterem, ahogy mindenféle mikroméretű mocsári herkentyűket lehet megnézni mikroszkóppal.
A szabadtéren, nagyon profin kialakított elkerített részen élnek vidrák. Naponta többször etetik őket naposcsibével és hallal, az etetést meg lehet nézni. Tényleg nagyon falánkak, nem csoda, hogy a halászok már majdnem kiirtották őket.

Van két tutaj is, a gyerekek nagy örömére. Aztán Nándika mutatóújját a kötél elég durván becsípte a képen látható kötéltartóba, úgyhogy ő aztán már nem örvendezett anyira.

A kiállítás után elsétáltunk a Himmelsleiter (Égi létra) kilátóhoz, ami egy gigantikus faszerkezet, nem egy szokványos "kilátó-alakú". A gyerekek örömére mindenki ledobhatta fentről a sapkáját, hát jó nagyot repültek szegények.

Himmelseiter

A létrázás után ebédeltünk. Kinga-pizzát, amit műagyagdobozban az autó szélvédője és a teszkós alu árnyékoló között hagyva a nap tűzforróra melegített - saját fejlesztés :-) .

 Ebéd után jött a fő-fő-fő attrakció, a kemping mellett levő élményfürdő, a Sole-Felsen-Bad. A legtöbb medencében itt sós víz van. Ez higiéniai szempontból is remek, sokkal jobb, mintha agyon lenne klórozva.
Andris többet volt víz alatt, mint felette, Nándi pedig legalább százszor lecsúszott a gyerekmedence csúszdáján. Mivel a gyerekek most nem járnak úszótanfolyamra, sokkal ritkábban jutunk el ilyen helyre.

Nagyon profi a nagy csőcsúszda is. Andris még egyedül nem csúszott le ilyenen, de ezen simán le tudott jönni, mivel nem annyira meredek.
Este hétkor indultunk haza Waldvielterből, a gyerekek már a kocsiban pizsamába öltöztek,  hazaérkezés után csak átraktuk őket az ágyukba. Hát jó sűrű és fárasztó egy hétvége volt. De a munkahelyen már azóta kipihentem...

Iskolatáska

Az óvodában az a szokás, hogy az utolsó hetekben tartanak a "nagyoknak" egy búcsúztatót, amin ők megmutatják a "kicsiknek" az iskolatáskájukat. Úgyhogy a táskát minden szülőnek jó előre meg kell venni.
Ma érkezett meg postán a megrendelt táska, Andris olvadozott az örömtől. Én meg a meghatottságtól, olyan aranyos volt. Nyitogatta, ki-be pakolta, felvette, levette, puszilgatta, öröm volt nézni, ahogy örül. Azt mondta, "most már két apukám van: az iskolatáska, és az apa... " Persze a iskolatáskát mondta először, de ebben a kivételes helyzetben másodiknak lenni is nagy öröm...

Ma volt iskolai szülői értekezlet is. Andrist végül felvették az első osztályba, nem kell "vorschule"-ba (nulladik osztály) járnia. Pár hete volt egy "beiratkozási ünnepély", ahol egy délelőtt alatt a tanítónénik minden gyereket alaposan szemügyre vettek. Andrisról az volt a vélemény, hogy "van némi lemaradása, de nagyon jó úton van", úgyhogy menjen elsőbe.

Donau-Auen

Kinga remek születésnapi programot talált ki nekünk hétfőn delutánra, a saját szülinapjára. 25 km-re tőlünk van a Duna ártér Nemzeti park, itt jártunk délután. Eredetileg állítólag vízierőművet terveztek ide valamikor, csak rájöttek (még időben), hogy kár elrontani ezt a természeti értékekben nagyon gazdag területet. Igazi vadregényes ártéri erdő van itt, mindenhol jól láthatóak az áradások nyomai az erdőben.
A gyerekek homokozni akartak a parton, aztán mivel én levettem a cipőmet, hogy egy kicsit mászkáljak a vízben, persze ők is jöttek rögtön.

Először csak bokáig, nagyon óvatosan. Aztán persze mégis vizes lett a nadrágjuk alja, így le kellett vetni.

Nem telt bele 5 perc, már Nándi alsónadrágja is vizes volt, lekerült az is. Persze Andris is levette azonnal. Utána nemsokára Nándi megbottlott, jól beleesett a vízbe, így mindkettejük polója is kikerült a partra. A sapka nem lett vizes, így legalább az rajtmaradt. A sekély víz jó meleg volt már, a nap is elég erősen tűzött, egész este nyomták a lurkók a pancsolást. Jó kis szülinap volt.

Szomszédolás

Ahogy közeledett a múlt hét vége, minden nap egyre nagyobb aggodalommal néztem meg az időjárás előrejelzést. Eső, zápor, felhős idő, sok jót nem ígért.
A barátaink nagyon rendesek voltak, kész tervvel álltak elő, hogy hova szeretnének menni a hétvégén. Kirándulást terveztünk a kajászói szomszédainkkal a Hohe Wand-ra.

A gyerekek már egész héten várták a régi szomszédgyerekeket, pénteken el sem akartak aludni addig, amíg meg nem érkeztek.

Szombaton aztán kirándultunk egy jó nagyot a Hohe Wand fennsíkon. Andrissal toronyiránt mentünk fel, a többiek autóval. Mire mi felértünk, a többiek már túl voltak az eső kilométereken és a játszóteret is megtalálták.

Egész délelőtt lógott az eső lába, így a Bécs közelsége miatt ilyenkor szokásos embertömeg most elmaradt, szerencsére. De kora délután nekünk is haza kellett jönnünk, mert elkezdett esni.

Vasárnap a Schönbrunn-i állatkertben voltunk. Újabb egyéni látogatási rekordot döntöttünk, egész nap ott voltunk, s tulajdonképpen minden állatot meglátogattunk.

Estére kb. így néztünk ki mi is: