Mozgalmas tavaszi hétvége

Március 27, Szombat

Kinga otthoni teendőit (délután barátaink érkeztek hétvégére - lásd lent) azzal segítettük, hogy elhagytuk a lakást, s elmentünk egy igazi "kemény" kirándulásra a közeli Harzberg hegyre. A parkolóból érdekes az út a hegytetőig. Az ösvény részben egy geológiai tanösvény útvonalán halad, van közben egy régi mészkőbánya is. A gyermekeink a "botozó-botgyűjtő" korszak kellős közepén vannak, főleg Andris. Már a kirándulás elején összeszedte a maximálisan két kézben cipelhető botmennyiséget, amelyet minden megálláskor gondosan, egyesével le, majd felszedett kis markába. Erre a műveletre sokszor sor került, mert ha egy nagyobb mélyedéshez érkeztünk, akkor ott kődobálós-robbantós játékot kellett játszania. Ezen kívül tény, hogy sziklára sem lehet mászni két marék bottal.

A fentiekből kitalálható, hogy Andrist néha nógatni kellett a továbbhaladásra. Furcsa módon viszont a kis három éves a kezemet fogva, szinte "túl fegyelmezetten" jött végig az úton. Persze Andrissal sem volt semmi gond, csak hát érdeklődő természetű a gyermek.
A hegytetőn tízóraiztunk - mindenki a saját kis hátizsákjából- , aztán felmentünk a kilátóba, játszottunk a játszótéren.


Miután visszaértünk a parkolóba az 5 kilométeres túra után, érzékeny búcsút vettünk a gondosan összegyűjtött botoktól és kavicsoktól. Egy perccel a beszállás után az utasok már aludtak is.

Március 28, Vasárnap

Vendégeinkkel az állatkertben voltunk. Már megszámlálhatatlanul sokszor jártunk itt, ez egy megunhatatlan szórakozás a kis palántáinknak. De az az igazi, ha vendéggyerekekkel jöhetnek el. A fenti képen éppen a medvéket nézegetik. Végre sikerült elegendő időt hagyni az állatkert játszóterére is. Általában úgy elmegy az idő az állatok nézegetésével, hogy mire elérünk a játszótérig, már indulnunk is kell vissza, hogy még legyen erejük a visszaút megtételéhez is. A parkolótól ugyanis lejtős az út az állatkert középső részébe, viszont hazafele menet az elfáradt gyerekeket szó szerint fel kell hajtani a hegyen levő kijárathoz. Persze már megvannak a jól bevált trükkök, most sem volt nyavalygás.

Azért is örülünk mindig a vendégeknek, mert Andrisnak különösen hiányzik a gyerektársaság. Az oviban a német gyerekekkel még nem igazán játszanak együtt, inkább csak kettesben elvannak Nándival. Sajnos ez néha ez azzal jár, hogy Andris kicsit jobban "tapad" a látogató gyerekekre, megállás nélkül játszani akar velük, s nehezen veszi tekintetbe, ha történetesen a vendégpalánták mást szeretnének játszani, mint ő. Reméljük, azért ez nem zavaró, s nem tántorít el senkit a látogatástól. Andrisnak ezzel a kis problémával együtt nagyon jót tesz minden ilyen "magyar gyerekes" hétvége.

Apropó, a tavalyi remek hétvégéken felbuzdulva már tervezzük az első kempingezős hétvégét. Ezúton szeretnék minden ismerősünket bíztatni, hogy ha kedvet éreznek egy Ausztriai hétvégi, vidéki kikapcsolódáshoz, kiránduláshoz, tartsanak velünk. Mi ugye általában sátorozunk valahol Bécs 100-200 kilométeres körzetében, de a programot, a helyszínt és a szállást a vendégek igényeinek figyelembevételével tudjuk alakítani. Aki nem akar vagy nem tud sátorozni, az sem gond, mert általában mindenhol vannak komfortos kisházak is a kempingekben.
Jelentkezni az utazási irodánk email címén lehet.

Frühlingsanfang

Andrissal már hetek óta számolgattuk, hogy a falinaptárban levő "Frühlingsanfang" tavaszkezdetig (március 20) még hány nap van. Nagyon pontosan, szombaton el is indult az igazi jó idő. A Pozsony melletti Dévény váránál ünnepeltük a jeles napot, amely egyben a házassági évfordulónk is.


A gyerkőcök (és én) hol török támadóként, hol magyar várvédőként harcoltak a várért, ennek megfelelő hangerővel. Szerencsére nem volt sok látogató, annak a pár embernek pedig tetszett a bemutató. A nagy rohangászás után a tízórai is jól fogyott.

Délután, útban hazafelé elmentünk a Schlosshof nevű határ menti faluba, ahol húsvéti vásár volt, a falu nevéhez méltóan a kastélyparkban.


Rengeteg autó volt a parkolóban, Andris és én nem is akartunk bemenni. Nándi közben aludt a kocsiban, úgyhogy meséltem Andrisnak az autónál, míg Kinga vásározott. Nem vett semmit szerencsére...
Miután Nándi felébredt, mégis körbenéztünk mi is a vásárban. Igényes portékák és a szokásos eszemiszom. Volt állatsimogató is, de a kiskecskék meglehetősen félénkek voltak az folyamatos emberáradat miatt. Andris biológus kutatójelöltként komolyan tanulmányozta, ahogy az apró barna kis bogyók tömegével kipotyognak a kecskemama hátsófeléből. Közben már látszódott a kis kutatón, hogy valami nincs vele rendben. Mikor hazaértünk, már lázas volt, s a fülét fájlalta. De jó sokat aludt éjjel, s másnap reggelre már semmi baja sem volt szerencsére.

Vasárnap reggel már nyolckor nagyon kellemesen meleg idő volt. Nándinak még hétfőn vettem a ebay-en egy remek, alig használt kis biciklit (25 EUR), s reggel odaadtuk neki. Nagyon örült, s persze azonnal elmentünk biciklizni. Olyan büszkén tekerte a faluban, nagyon kis aranyos volt.


Ebéd után még lementem a lurkókkal a kivirágzott Kledering-i játszóterünkre. Persze biciklivel kellett ezt a száz métert is megtenni...


Remélem megmarad a tavasz, mert két hét múlva megyünk Kingával sátorozni pár napra. Én találtam ki persze ezt a remek programot, de Kingának is tetszett, s ügyesen talált is olyan kempinget, ami már nyitva van :-) . A gyerkőcöket persze nem visszük el megfagyni, ők Szombathelyen lesznek addig.

5 gyerek

A múlt hétvégén kis lakásunkra kitehettük volna a "MEGTELT" táblát. Sógoromék meglátogattak minket, családostul, 3 gyerekkel. A gyermekeink a velük egykorú, szintén fiú unokatestvéreikkel együtt igazi szülőpróbáló erőt jelentenek időnként. Azért a négy szülő együttesen elbírt velük valahogy. Sőt, ahogy a lenti felvétel is mutatja, egy órára egyedül elvittem a négy gyereket vonatozni Bécsbe, és vissza.
Két gyerek balról, kettő jobbról, láncban sétáltunk. Gyakran rám mosolyognak akkor is, ha csak simán sétálok a két lurkóval. Na de néggyel! Az emberek jó részének valósággal fülig ért a szája, ahogy a kis élőláncom végigsétált a Südbahnhof peronján.


Vasárnap mindenképpen kinti programot akartunk, hogy jól lemerítsük a gyerekek elemeit. Természetesen az Schönbrunn-i állatkertben kötöttünk ki ismét. Nagyon szép idő volt. Ilyen csoportos kinti programok alkalmával mindig rámjön a létszámellenőrzési kényszer, s folyamatosan a gyerekseregünket számlálgatom, de ezt leszámítva nagyon jól éreztem magam. A gyerekekkel igazából kevesebb gond volt, mint ha csak mi négyen megyünk, mert nagyon jól elvoltak egymással.
Nándi nem akart bemenni az Esőerdő-házba, Kényelmes gyerek lévén nem igazán szereti a kihívásokat, és az extrém dolgokat, így a 100%-os páratartalmat sem. Kint maradtam vele, s szerencsénkre pont mellénk szegődött egy mókus. Nándi megetetett szegénnyel egy marék mogyorót. Az utolsó szemeket már nagyon erőlködve tolta be, aztán már hiába kínálgatta, a kis Misi mókusunk szépen jóllakott bendővel lelécelt inkább.


Ezután én még levezetésképpen meglovagoltam egy vérszomjas tigrist, majd egy játszótéri kitérő után elkezdtük a gyermeksereget a kijárat felé terelni. Nem haladtunk túl gyorsan, igazából már valósággal vonszolták magukat, úgy kifáradtak. Tudni kell, hogy az autóparkolónál levő bejárat az állatkert legmagasabb pontján van, egy domb tetején. Így mindig taktikázni kell, hogy maradjon elég energiájuk ahhoz, hogy felsétáljanak a kijárathoz.
Sikerült nekik ezúttal is.

Télvégi hétvége

Bezárt a bécsi városháza előtt felépített korcsolyapálya. Az utolsó napon, vasárnap reggel még elmentünk Andrissal egy kis korizásra. Nem sokkal a nyitás után sikerült odaérnünk. Később, 11 körül, amikor az álmos bécsi családok magukhoz térnek és tömegével kitámolyognak a koripályára, mi már hazafele indultunk. Nagyon hideg volt, a múlt heti ideiglenes tavasz után.


A hétvégén vendégeink is voltak, Kinga egyik unokatestvére és családja, két gyerkőccel, akik Andrissal és Nándival egyidősek. Andris és a korabeli lányka nagyon jól összebarátkoztak. Együtt akartak aludni ketten, s amennyire a gyerekszobából kiszűrődő esti beszélgetésből kivettem, már a házasságról is szó esett...
Szombaton délelőtt a két családfő elment síelni, a magyar határhoz közeli Mönichkirchen sípályára. Kellemes családi síterep, nincs túl sok pálya, de kezdőknek és családoknak különösen szuper hely. Gyerkőcöt sielni tanítani is ideális, van egy nagyon hoszú. de nagyon lankás pálya, amin nulla tudással is le lehet csúszni, egyszerűen lehetetlen rajta felgyorsulni. Jövő télen ott fogom Andrist és Nándit tanítgatni.

Nándi végre megmutatta nekem is a farsangi Balu jelmezét, amit anyukám varrt neki még az év elején. A képen látható ragtapaszok pedig azért kerültek a fejére, mert folyamatosan lekaparja a legkisebb tűhegynyi sebecskét is, így azok pár hét alatt fél centi széles hegekké fejlődnek. De a ragasztóknak most nagyon örül, úgyhogy békén hagyja a sebeket alatta. Remélem kitart még az öröme még pár napig.


A munkahelyemen annyi újdonság van, hogy a hétvégére beosztottak éjszakai ügyeletbe. Ez akár jelenthetné azt is, hogy már valamennyire megbíznak a munkámban. Ebben az esetben azonban nem biztos, hogy ezt jelentette a felkérés. Elég érdekes volt a helyzet, a csoporttársaim kitalálták, hogy a csoport elmegy egy három napos hétvégi síelésre, s azt gondolták, hogy akkor majd most én ügyelek. Nem rossz. De mi van, ha én is el akarnék menni inkább síelni velük? Elvégre egy csoportban dolgozunk vagy mi. Ezért ez nem esett túlságosan jól. Ha kilenc hónap alatt nem tűnt fel nekik, hogy van egy új csoporttársuk, akkor én valamit nagyon elcsesztem. Nem vagyok egy könnyen beilleszkedő, barátkozós típus, de azért hogy ennyire sz.rul csináljam, azért ezt nem gondoltam volna.
Na, de majd ezután megpróbálok barátságosabb lenni. Csíííííííz :-) !

Ja, majd elfelejtettem, tegnap este - a hétvégi választások hevében - becsengetett hozzánk a Schwechat-i polgármester és kísérete. Kinga nyitotta ki az ajtót, a meglepetéstől szóhoz sem jutott. Én váltottam pár szót vele. Hogyvagyunk - jólvagyunk - miótalakunkitt - jóeitt - jó - tetszikeazújóvoda - nagyon - énvagyokapolgármester - tudom. Kedves volt. Nem is értem, miért jár el házalni, szerintem toronymagasan nyerni fog úgyis.

A legenda újra él

Sikerült elhoznom a hétvégén Budapestről a régi városbiztos biciklimet. Akogy tavaly Budapesten, most is a vasútállomáson fogom éjszakára hagyni. Budapesten direkt koszosan jártam vele, hogy minél visszataszítóbban nézzen ki, talán úgy nem lopják el. Most viszont vettem a bátorságot és lemostam, remélem látszik a képen a csillogás. Remélem, nem lopják majd el.