2014. május 9., péntek

Róma

Kingával már egyszer utaztunk olaszországba az éjszakai vonattal. Gondoltuk, hogy a gyerekeknek ez biztos tetszeni fog, úgyhogy még télen, viszonylag olcsón lefoglaltam egy négyágyas fülkét a családnak az első májusi Római vonatra. A kaland mellett nem elhanyagolható az az előny sem, hogy így két napi szállás árát megspórolja az ember. 

A gyerekek teljes lázba jöttek a hálókocsis utazástól, este 10 körül tudtak csak elaludni. Én még ennél is később, mivel a szomszéd fülkében hat nagyhangú Stájer asszonyság utazott.

Másnap reggel, megérkezés után leadtuk a csomagot a Római pályaudvaron a poggyászmegőrzőbe. Irány az első látnivalónk, a Vatikán. Gondoltam, hogy egy héttel a szentté avatás után nem lesznek olyan sokan. Tévedtem, a tér tele emberekkel, a biztonsági kapuk felé többszáz méteres, lassan araszoló sor. Így az egész naposra tervezett Vatikáni programot fél órásra rövidítettük, s mindenfelé sétálgattunk a belvárosban:

Angyalvár

Pantheon
Mivel a belvárosi szállások megfizethetetlenek voltak, egy kissé kieső, de villamossal könnyen megközelíthető lakást béreltem ki Interneten kb. hatodáron. A tulaj egy kedves, idősebb házaspár, akik kizárólag olaszul tudnak, de azért valahogy kézzel-lábbal-internetes fordítóval megértettük egymást. Megérkezéskor kijött értünk a villamoshoz a kocsijával, s ráadásként telepakolták a hűtőt kajával.
Miután jól kialudtuk magunkat, másnap reggel a város másik végében levő korakeresztény föld alatti temetkezési helyet, a katakombákat néztük meg. A belépőjegy ára idegenvezetést is tartalmaz, mivel csak így látogatható. A német idegenvezetésre szerencsére csak heten tartottak igényt, magunkat is beleértve. A vezetés nagyon érdekes volt minden korosztálynak. Az úriember kinevezte Andrist és Nándit a segédjének, ők tartották az elemlámpát, beküldte őket a felnőttek elől korláttal elzárt helyekre, mindenféle érdekes dolgot megmutatott nekik és kérdezgetett tőlük, szóval igazi kaland volt a gyerkőcőknek.

Villa Borghese Park

Villa Borghese Park

Villa Borghese Park
A Vatikánt végül szombaton délután látogattuk meg, amikor már viszonylag rövid volt a sor:


Én a fél órás sorbanállás után végül nem tudtam átjutni a biztonsági ellenőrzésen, mivel Nándi kis lekerekített hegyű gyerekbicskája a hátizsákomban volt. Mindegy, én már láttam gyermekkoromban.

Caracalla fürdője
Caracalla fürdője - Nándi fotózta

Circo Massimo

A Tevere-n éppen áradás volt

Dolce vita!

Hát ez jó régi, mi?

A jóság szobrai

Aki nem mond igazat...

Utolsó napra, hétfőre maradt a legnagyobb nevezetességek, a Forum Romanum és a Colosseum meglátogatása. A gyerekek a maradék lelkesedésüket összeszedve végignéztek mindent - három nap Róma-rom nézés után le a kalappal előttük. Igaz, a Colosseum java részét a jegyvásárláskor kikölcsönzött Videoguide képernyőjéről látták, pedig ott volt előttük élőben is :-).

Forum Romanum

Colosseum

Colosseum - képernyőről

Búcsúpizza után...

...felszállás a vonatra, irány haza!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése