München

Gyorsan elment a múlt hét táppénzen, tulajdonképpen olyan volt, mint egy hét szabadság. Jó sokat játszottam a kis lurkókkal. S mellette sikerült kigyógyulni a torokfájásból is. Pénteken már melóztam, mert el kellett intézni egy csomó mindent. Januárban nem sokat leszek Bécsben, sikerült pár szakmai tanfolyamot úgy összeszervezni, hogy tulajdonképpen egész hónapban Münchenben leszek.

Céges kocsival jöttem, Bécstől csak négy és fél óra autózás. Már vasárnap hajnalban elindultam, mert beterveztem egy kis kirándulást útközben. A Halstatter See mellett, Obertraun-ból felvonóval felmentem a Dachstein-re, s ott csináltam egy 12 km-es kis hótalpas kirándulást. Tulajdonképpen 12 km első hallásra nem is tűnhet soknak, de azért egész nap hóban, mínusz 10 fokban gyalogolva fárasztó tud lenni.

Reggel, miután elértem a felvonó fenti állomását, kísérteties köd és eszméletlen mennyiségű hó fogadott.

Szerencsére később, párszáz méterrel magasabbra érve, a felhő fölé kerülve remekül lehetett látni mindent. Kicsit untam már a ködöt, ráfagyott a pulcsimra, s olyan voltam, mint egy hóember. Ezen kívül így két óra után azt is észrevettem, hogy a balos hótalpat a jobb lábamra csatoltam fel, illetve a jobbosat a balra. Rögtön világos lett, hogy miért akartam többször majdnem pofára esni.

A kép bal felső harmadában levő Simony hütte volt a célom. Az utolsó párszáz métert (jobbról a meredekebb rész a házikó előtt) végül kihagytam, mert úgyis be volt zárva a ház, s elég fáradt voltam, meg féltem, hogy lemaradok az utolsó felvonóról. A felfelé három órás utat visszafelé sikerült a szokásos fele idő, azaz másfél óra alatt megtenni, úgyhogy még beiktattam egy extra programot, s toronyiránt egy jó kilométert letrappoltam az egy méter magas hóban, az érintetlen hómezőn a felvonóig. Nagyon jó volt, a hótalpakkal persze nem süllyedtem el annyira a hóban.

Azóta pedig itt vagyok Münchenben a tanfolyamon napközben, s Kinga küldi a vicces otthoni történeteket a gyerekekről. Esténként legyaloglom a kilométereimet a város különböző részein.

Négyen vagyunk a tanfolyamon, ketten Kenyából, a harmadik srác pedig történetesen a kínai Nokia-nál dolgozó magyar kollegám. Elég nagy meglepetés volt, amikor angolul bemutatkozott, a keresztnevéből találtam ki, hogy magyar. 

Pénteken hazavezetek, s vasárnap Kinga és a gyerekek is visszajönnek velem ide, Münchenbe. Jövő vasárnapig itt leszünk, remélem, hogy jó idő lesz. A gyerekesek tudják, nem túl mókás dolog két csemetével egy (beköltözéskor még) jó állapotú szállodai szobában eltölteni egy egész napot, mert kint szakad az eső. Majd tudósítunk róla, hogy sikerült.