2010. február 6., szombat

Síelés

December végén - mint már írtam is róla - kipróbáltam, hogy tudok-e még síelni. Végül is a gyerekpályán egész jól hasítottam egy óra után. De azóta sem hagyott nyugodni a dolog, s végül a múlt szombaton elugrottam a közeli Unterberg sípályára, ahol sikerült teljesen visszaszerezni az egyetemi sítanfolyam óta elfelejtett "sítudásom". Ahogy az a lenti képen is látható, jó sok könnyű pálya van. Vendég viszont szerencsére annál kevesebb.

A napijegy 24 EUR, ez nem számít drágának, ha jól tudom. A parkolóból buszokkal viszik fel a vendégeket, lefele le lehet síelni a parkolóig.
Síkölcsönző az utolsó faluban, Thal-ban van (20 EUR).
Ez a webkamera-kép jól illusztrálja szombati népsűrűséget (én is rajt vagyok pont):


Na, lényeg a lényeg, állati sokat síeltem, majdnem négy órát megállás nélkül. "Csak" háromszor estem el, de akkor jó nagyokat. De nincs mese, meg kell tanulnom, mert itt - nekem úgy tűnik - a síelés az alapműveltség része. S jövőre már Andrist is szeretném tanítgatni.
A jobb térdem persze ezúttal sem bírta a megerőltetést. Már tavaly észrevettem hogy valami nem kóser. Néha, keményebb kirándulások alatt elkezdett fájni, s pár nap után rendbejött. Nemrég megröntgenezték és MR-ezték, s azt mondták, menjek el fizikoterápiára. Jövő héten megyek, remélem segít.
Most Düsseldorf-ban vagyok péntekig, s az egészséges állapotban megmaradt egy darab ballábammal kénytelen vagyok buszos-villamosos kirándulásokat tenni esténként séta helyett.

1 megjegyzés:

  1. Sziasztok,

    Írigykedünk ám, és köszönjük a meghívást. Elnézést, hogy nem reagáltunk még. El fogunk jutni hozzátok, ami késik az nem múlik (Fifihez is eljutottunk Januárban :)).
    Tetszett nagyon az őszinte számvetés is.
    A többit majd priviben.
    Millió puszi az egész családnak!!!

    Zsuzsi, Ákos, Marcell és Alíz

    VálaszTörlés