Na de a napközbenre tervezett családi programok persze nem maradhattak el.
A Szombathely felé vezető úton, az egyik völgyhídon áthaladva Andris minden egyes alkalommal megjegyzi, hogy "Ide jöjjünk el kirándulni!"
Kiderült, hogy Kinga is kinézte magának egy könyvben ugyanezt a környéket amely Magyarország legnyugatibb csücskének a szomszédságában található, s a neve Landseer Berge (Lándzséri hegyek).
Szombaton elsőként a Schwarzenbach falucska mellett levő Keltendorf-ot (Kelta falu) és az ott levő kilátót látogattuk meg. A lenti kép a kilátó tetején készült. A kezemben levő furcsa alakú és színű tárgy pedig egy szappanbuborékfújó eszköz.
Aztán átautóztunk a Lánzséri várhoz. Azonban a várlátogatás előtt még megebédeltünk. Kinga egy hatalmas doboznyi túrógómbócot csinált, amelyet a fűben leülve gondoltunk elfogyasztani. De jött a kis vadorzónk, s hogy-hogynem, az első véletlen lábmozdulattal jól felrúgta a már kinyitott kajásdobozt. Meg is ijedt, gondolom, azért hogy most aztán nem lesz kajálás. Végül is nem történt tragédia, a földdel nem érintkező gombócokat a kupac tetejéről megeszegettük, a füves gombócokat megtisztogattuk, úgyhogy csak pár darabtól kellett megválnunk végül.
Na, de térjünk vissza a várhoz. A Lándzséri vár Közép-Európa legnagyobb várromja, ennek megfelelően tényleg hatalmas és lenyűgöző. Viszonylag jó állapotban vannak a romok. Nem egy térdig érő falmaradványt, hanem 5-6 emeletnyi falakat kell elképzelni, ablakokkal. XX. századi ácsolt falépcsőn fel lehet menni a vár legmagasabb részére is.
A várlátogatás után az eredetileg tervezett kempinget, illetve a mellette levő, Kőszegtől kőhajításnyira lévő Lutzmannsburgi (Locsmándi) fürdőt vettük célba. Amíg Nándi aludt, mi Andrissal körbenéztünk a kempingben. Jártunk már párban, de ez aztán nagyon tetszett. A vizesblokk persze makulátlanul tiszta, a szabadtéren óriási sakkpálya nézőtérrel, szép kis tó fa tutajokkal, játszótér, nagy csúszda, régi tűzoltóautó, aztán a felnőtteknek tűzrakóhelyek, padok. Lehet, hogy akkor is sátoroznánk ott egyet, ha Klederingben lenne.
A délutáni fürdőlátogatás is szuper volt. Délután 3-tól van kedvezményes jegy (12.5 EUR), mi fél négytől hétig voltunk ott, addigra a gyerekek teljesen kimerültek. Rengeteget csúszdáztam velük. Nándi ezt először egyáltalán nem akarta kipróbálni, aztán, miután sikerült rábeszélnem egy csúszásra, utána alig akarta abbahagyni. Tipikus... Még a nagyobbaknak ajánlott, többszáz méteres "Európa leghosszabb beltéri csúszdája"-ra is felmentem vele. Lifttel kell felmenni az induláshoz a toronyba, még sosem láttam ilyet.
Aztán vannak gyerekmedencék minden mennyiségben, jó sok gyerekkel és zajjal, viszont a nyugalomra vágyóknak van külön csendes fürdőrész is (némi felárért).
A gyerekek teljesen kidőltek, Andris elaludt útközben, s másnap reggelig fel sem kelt. A kemping helyett Szombathelyen aludtunk, anyukámnál.
Másnap reggel irány vissza a határ túloldalára, az Irottkő nemzeti parkba. "Mami" (azaz anyukám, bár már egész jól megszoktam ezt a viszonylag új elnevezést, s szerintem Ő is), szóval ő is jött velünk. Délelőtt egy rövid, pár kilométeres kirándulást tettünk a Margit kilátóhoz. Nándi a túrák során minden pihenőasztalhoz érve megkérdezi, hogy "Akkor most mit eszünk?", ez történt a kilátóhoz érve is. Nagy örömére az asztalnál ezúttal tényleg kapott kaját, bár én azért felajánlottam neki, hogy ha gondolja, előtte egy kicsit kiboríthatjuk a földre...
A kilátó után a közeli Lékai várhoz mentünk. Érdemes meglátogatni, gyerekekkel főleg. Bár nekem az igazat megvallva kicsit "műanyagnak", túlságosan felújítottnak hat, főleg, ha a pár kilométerrel odébb levő országban az annakidején módszeresen felrobbantott várakra gondolok...
A külső várban sakkoztunk egy kicsit Andrissal. Már egész jól megy neki, teljesen magától le is ütötte egy-két figurámat, amikor figyelmetlenebb voltam. Szeret is sakkozni, érdekes, hogy más dolgoktól eltérően ezt egészen kitartóan csinálja, s nem unja meg olyan hamar.
A sakkozás után végigjártuk a várat kívül-belül, megnéztük minden szegletét. A várlátogatás végére Nándi teljesen ki is dőlt, alig állt a lábán a fáradtságtól. Szerencsére a hazautazás előtti uzsonnázás lehetőségére felébredt, s pótolta az elvesztegetett kalóriákat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése