Esküvő, állatkert, kirándulás

Budapest - Esküvő

Kinga unokatestvérének esküvőjén voltunk a hétvégén. Mivel az M1-es kiváló, cementben dúskáló alapját kimosta valami kis patak, s én nem akartam Lengyelország felé kerülve eljutni Budapestre, ezért csütörtökön vettem vonatjegyet a családnak. Kinga és Andris már régóta azzal fárasztanak, hogy ők az osztrák vasúttársaság (ÖBB) RailJet vonatával szeretnének utazni, úgyhogy egyúttal az ő kívánságuk is teljesült.
A Budapestre menő járat átrobog a Klederingi állomáson is, persze be kellett utaznunk Bécsbe, hogy fel is tudjunk szállni rá. Az állomáson Kinga rápillantott a jegyekre, s rögtön mondta is, hogy 22-23 helyett 23-24-re sikerült jegyet vennem. Még volt negyed óra az indulásig, elrohantam a pénztárhoz, ahol 6 Euró hülyeségi díj felszámítása után készségesen ki is cserélték őket.

Az esküvő Pesten volt, a lakodalom Budán, szerencsére elég könnyű volt eljutni BKV-vel mindkét helyre. Az szakadó (jég)eső némileg nehezítette a dolgot, s a lakodalom környékét is alaposan körbejártuk villamossal, mire megtaláltuk.
Andris megállás nélkül rohangászott az unokatestvéreivel, Nándi ezalatt végigkóstolta az édességválasztékot, és az itthon tabunak számító dobozos almalével nyomta le az újabb falatokat. Fél 11-ig maradtunk, szegény gyerekeink még sosem voltak fenn ilyen sokáig. Szinte állva aludtak, mire ágyba kerültek.

Budapest - Állatkert

Vasárnap délelőtt a budapesti állatkertben voltunk barátainkkal. Irtó nagy volt a tömeg, mert nyílt nap volt az állatokat anyagilag támogató családoknak. A gyerekeknek a fő attrakció az elefántetetés volt, 400 Ft ellenében 2 db répát és 1 db almát kap minden látogató, amiket az elefánt az ormányával ügyesen kivesz a kezükből.


Történt egy "kis" kellemetlenség is, Nándika elkóborolt a játszótérről. Bement egy csőalagútba a játszótéren, s ahogy a másik végén kijött, bekeveredett a tömegbe, s persze a rengeteg láb között rögtön elvesztette a fonalat, s elkeveredett. Jó 20 percig kerestük. szerencsére elég feltűnő színű pólóban volt, így kiszúrtam, amint egy bácsi kezét fogva sétált az állatkertben az Információ felé. Látszott, hogy kicsit meg van szeppenve, de nem sírt szerencsére.

Délután még a vonat indulása előtt játszótereztünk egy kicsit, majd hazavonatoztunk.

Hétfő - Sankt Corona kirándulás

Végre igazán jó idő volt, el lehetett menni a már jópár hete tervezett kirándulásra a Kampstein am Wechsel nevű hegyre. Felvonóval mentünk fel kb 1200 m-ig.


Nándi a szokásosnál is fáradtabb volt, elég sokat panaszkodott és nyöszörgött. A következő kép a nagyjából félúton levő Kampsteiner Schwaig hütte-nél készült.



Útközben folyamatosan figyelemelterelő játékokkal próbáltuk őket szórakoztatni. Egyik ilyen alkalommal készült az alábbi remek kis kőbaba.



1 óra körül értünk fel a Kampstein hegy csúcsra (1467 m), ahol megebédeltünk. Egy másik úton visszasétáltunk a nyári szánkópályáig, ahonnan egészen az autóig legurultunk a gyerekek nagy örömére, mert már tényleg fáradtak voltak.  

Rossz idő esetén

Csütörtöktől keddig nem dolgoztam, lássuk csak, mi történt velünk. Eredetileg Ausztriai körutazást terveztünk, majd egy Vodafone-os kerti parti meghívás miatt átalakítottuk Velencei tó környéki hétvégévé a tervet. A rossz idő miatt ez sajnos elmaradt... Íme a már megváltoztathatatlan történet:

Május 13, Csütörtök - Falkenstein

Első ausztriai születésnapomat nemzeti ünneppé nyilvánították, az egész ország ünnepelte ezt a napot. Én szerényen elvonultam családommal vidékre, Kinga találta ki az "ünnepi" programot. A Rax es a Schneeberg közti Schwarzau im Gebirge nevű kis faluba irányított minket, illetve a mellette levő Falkenstein hegyre. Megérkezés után halakat etettünk, majd játszóterezés közetkezett.


A túra elején rögtön rossz irányba mentünk (ez én javaslatomra), s tettünk egy 3 km-es kis kitérőt, aminek a végén visszajutottunk a kiindulási helyünkre. A gyerekek még nem tűntek túl fáradtnak, úgyhogy újra elindultunk a Falkenstein-re, másodszor már a jó útvonalon. Az útvonal felénél van egy kis pihenőhely egy sziklafal lábánál, itt készült a lenti kép a két Máriáról.


Közben vészesen közelítettek az esőfelhők, úgyhogy párszáz méterrel a hegycsúcs előtt visszaindultunk. Visszafelé még egy sziklaüregben meguzsonnáztunk, majd beöltöztettük a gyerekeket esőkabátba, s a szemerkélő esőben szépen visszaballagtunk a játszótérre. Szerencsére elállt az eső, a gyerekek pedig ismét birtokba vették a játszóteret.

Miután hazaértünk, csörgött a telefon, az utca túloldalán lakó óvodás ismerős házaspár volt. Erre a napra eredetileg közös kirándulást terveztünk, de végül a rossz idő miatt ők nem jöttek el velünk. Szóval áthívtak minket vacsorázni, amelyet el is fogadtunk. Jó sokat és bátran beszéltem velük, nagy erővel nyomom a németet... A kilenc hónapja egy ovis csoportba járó gyerekeinket is próbáltam összebarátkoztatni, ez teljes kudarcba fulladt, az oszták gyerkőc az ágya alatt töltötte az idő jó részét. Pedig aranyos gyerek.

Május 14, Péntek - Hadtörténeti Múzeum

Délelőtt a bécsi Hadtörténeti Múzeumban voltunk. Andrisnál épp tetőzik a fegyverimádat, lelkesen tanulmányozta a kiállított szerkezeteket, és nézte a világháborús archív filmeket.
Kinga a XIX. századi teremben próbált nyomára bukkanni a szabadságharc leverésének, de úgy tűnt neki, hogy ez majdnem teljesen hiányzik az itteni történelemből.
Én az idő jó részét Nándi fékentartásával töltöttem. Persze őt még nem igazán érdeklik ezek múzeumi látnivalók, viszont rosszalkodásra kitűnő ott a terep neki.


Délután a közeli Laxenburg kastély parkjában voltunk. A rengeteg sétaút mellett játszótér, és egy csodás kis (illetve nagy) tó is van a parkban. Béreltem egy csónakot, egy óra intenzív evezéssel sikerült nagyjából bejárni a tavat. A közepén van egy kis mesterséges sziget, azon egy kis tornyos-cicomás kastély. Kis kötélvontatású komppal lehet bejutni oda. Nagyon jó hely, szerintem még többször meg fogjuk látogatni.

Május 15, Szombat - Eggenburg városka

A Bécstől északnyugatra levő Weinviertel tartomány Eggenburg városában voltunk. Fő nevezetessége, hogy a 16. században emelt,, több, mint 10 méter magas városfal még mindig áll, szinte teljesen körbevéve négyzet alakban a városkát. Andrissal a tegnapi múzeumlátogatáson kb ötször végignéztük a lőporos puska használatát bemutató kisfilmet. Úgyhogy a várfalon a tegnap megszerzett tudást kellett alkalmaznunk képzeletbeli fegyvereinkkel. A várfalon kívül levő iszonyatos török túlerő ellen védtük a várost, persze sikerrel.


Eredetileg nem a városfal miatt mentünk ide. Az esős időre múzeumlátogatást terveztünk, a helyi Nostalgiewelt nevű múzeumba. Mindenféle régi dolgok, játékok, kisméretű autók, régi mopedek, és régi Wurlitzer-ek vannak összegyűjtve.


A gyerekeknek leginkább a régi Matador építőjátékok terme tetszett, örömükben mindenki osztozhat a következő videó megtekintésével:

Május 16, Vasárnap - Nemesszerpentin-múzeum

A határközeli Bernstein (Borostyánkő) városa a világ egyetlen helye, ahol a nemesszerpentin nevű féldrágakő fellelhető. Nem vagyok egy ékszerrajongó, de nekem tagyon tetszettek a belőle készült dolgok. Szép sötétzöld árnyalatú, egyáltalán nem hívalkodó és nagyon természetes hatású minden ebből készült ékszer. Egy sziklamúzeumot is találhatunk a városkában, amit családi vállalkozásban hoztak létre. Az egyik ajándékbolt alatt csinláták meg, tisztára olyan, mintha egy igazi bányában lenne az ember. Mindenféle régi bányászati eszközök, csillék, működő bányalift van kiállítva, a gyarekeknek nagyon tetszett.


A sziklamúzeum után még pár faluval odébb, Bad Tatzmannsdorf-ban (Tarcsafürdőn) meglátogattuk egy Gradwohl Brotmuseum nevű kenyérmúzeumot, ami egy kis ingyenes kiállítás, a helyi pékség épületében és fenntartásában. Utána Szombathelyre mentünk.

Május 17, Hétfő - Lutzmannsburg, Sonnentherme

Délután ismét meglátogattuk - ezúttal anyukámékkal együtt - a Locsmánd-i fürdőt. Hétköznap révén, szerencsére elég kevés vendég volt. Rengeteget csúszdáztam a gyerekekkel, Andrissal a többszáz méteres, liftes csúszdán már "padlógázzal" csúsztunk le, nagyon tetszett neki. Ráadásul kitalálta, hogy ő most már le mer bukni a víz alá, és nem zavarja, ha vizes lesz a szeme, úgyhogy elég jelentékeny mennyiségű időt töltött a víz alatt. Egy hónapja még a fürdőkádban sem tudtam rábeszélni, hogy egy pillanatra merüljön le a víz alá, úgyhogy ez elég nagy változás.
A pancsolás után visszautaztunk Klederingbe, ez a 100 km vezetés tőlem elég nagy mutatvány volt, mert piszkosul elfáradtam. Persze nem csak én, kidőlt az egész család a végére.

Irottkő Naturpark- Lánzséri hegyek

A múlt hétvégére is sátorozást terveztünk, ebbe a kempingbe, ami persze a hideg éjszakák miatt most is elmaradt. Lehet, hogy be kéne látni, hogy még tavasz van...
Na de a napközbenre tervezett családi programok persze nem maradhattak el.

A Szombathely felé vezető úton, az egyik völgyhídon áthaladva Andris minden egyes alkalommal megjegyzi, hogy "Ide jöjjünk el kirándulni!"
Kiderült, hogy Kinga is kinézte magának egy könyvben ugyanezt a környéket amely Magyarország legnyugatibb csücskének a szomszédságában található, s a neve Landseer Berge (Lándzséri hegyek).

Szombaton elsőként a Schwarzenbach falucska mellett levő Keltendorf-ot (Kelta falu) és az ott levő kilátót látogattuk meg. A lenti kép a kilátó tetején készült. A kezemben levő furcsa alakú és színű tárgy pedig egy szappanbuborékfújó eszköz.

Aztán átautóztunk a Lánzséri várhoz. Azonban a várlátogatás előtt még megebédeltünk. Kinga egy hatalmas doboznyi túrógómbócot csinált, amelyet a fűben leülve gondoltunk elfogyasztani. De jött a kis vadorzónk, s hogy-hogynem, az első véletlen lábmozdulattal jól felrúgta a már kinyitott kajásdobozt. Meg is ijedt, gondolom, azért hogy most aztán nem lesz kajálás. Végül is nem történt tragédia, a földdel nem érintkező gombócokat a kupac tetejéről megeszegettük, a füves gombócokat megtisztogattuk, úgyhogy csak pár darabtól kellett megválnunk végül.
Na, de térjünk vissza a várhoz. A Lándzséri vár Közép-Európa legnagyobb várromja, ennek megfelelően tényleg hatalmas és lenyűgöző. Viszonylag jó állapotban vannak a romok. Nem egy térdig érő falmaradványt, hanem 5-6 emeletnyi falakat kell elképzelni, ablakokkal. XX. századi ácsolt falépcsőn fel lehet menni a vár legmagasabb részére is.

A várlátogatás után az eredetileg tervezett kempinget, illetve a mellette levő, Kőszegtől kőhajításnyira lévő Lutzmannsburgi (Locsmándi) fürdőt vettük célba. Amíg Nándi aludt, mi Andrissal körbenéztünk a kempingben. Jártunk már párban, de ez aztán nagyon tetszett. A vizesblokk persze makulátlanul tiszta, a szabadtéren óriási sakkpálya nézőtérrel, szép kis tó fa tutajokkal, játszótér, nagy csúszda, régi tűzoltóautó, aztán a felnőtteknek tűzrakóhelyek, padok. Lehet, hogy akkor is sátoroznánk ott egyet, ha Klederingben lenne.
A délutáni fürdőlátogatás is szuper volt. Délután 3-tól van kedvezményes jegy (12.5 EUR), mi fél négytől hétig voltunk ott, addigra a gyerekek teljesen kimerültek. Rengeteget csúszdáztam velük. Nándi ezt először egyáltalán nem akarta kipróbálni, aztán, miután sikerült rábeszélnem egy csúszásra, utána alig akarta abbahagyni. Tipikus... Még a nagyobbaknak ajánlott, többszáz méteres "Európa leghosszabb beltéri csúszdája"-ra is felmentem vele. Lifttel kell felmenni az induláshoz a toronyba, még sosem láttam ilyet.
Aztán vannak gyerekmedencék minden mennyiségben, jó sok gyerekkel és zajjal, viszont a nyugalomra vágyóknak van külön csendes fürdőrész is (némi felárért).
A gyerekek teljesen kidőltek, Andris elaludt útközben, s másnap reggelig fel sem kelt. A kemping helyett Szombathelyen aludtunk, anyukámnál.

Másnap reggel irány vissza a határ túloldalára, az Irottkő nemzeti parkba. "Mami" (azaz anyukám, bár már egész jól megszoktam ezt a viszonylag új elnevezést, s szerintem Ő is), szóval ő is jött velünk. Délelőtt egy rövid, pár kilométeres kirándulást tettünk a Margit kilátóhoz. Nándi a túrák során minden pihenőasztalhoz érve megkérdezi, hogy "Akkor most mit eszünk?", ez történt a kilátóhoz érve is. Nagy örömére az asztalnál ezúttal tényleg kapott kaját, bár én azért felajánlottam neki, hogy ha gondolja, előtte egy kicsit kiboríthatjuk a földre...

A kilátó után a közeli Lékai várhoz mentünk. Érdemes meglátogatni, gyerekekkel főleg. Bár nekem az igazat megvallva kicsit "műanyagnak", túlságosan felújítottnak hat, főleg, ha a pár kilométerrel odébb levő országban az annakidején módszeresen felrobbantott várakra gondolok...

A külső várban sakkoztunk egy kicsit Andrissal. Már egész jól megy neki, teljesen magától le is ütötte egy-két figurámat, amikor figyelmetlenebb voltam. Szeret is sakkozni, érdekes, hogy más dolgoktól eltérően ezt egészen kitartóan csinálja, s nem unja meg olyan hamar.

A sakkozás után végigjártuk a várat kívül-belül, megnéztük minden szegletét. A várlátogatás végére Nándi teljesen ki is dőlt, alig állt a lábán a fáradtságtól. Szerencsére a hazautazás előtti uzsonnázás lehetőségére felébredt, s pótolta az elvesztegetett kalóriákat.

Gyermekkalandok

A múlt hétvégén a gyerkőcök is belekóstolhattak a hegymászóeszközök használatába.
Az osztrák-magyar határ közelében levő "Holdfény Liget" kalandparkban jártunk szombaton délelőtt. Van itt jópár erdei drótkötélpálya kicsiknek és nagyoknak is. A kicsiké persze csak 30 centivel van a föld fölött, egy átlagos játszóterezés során sokkal "komolyabb" veszélyekkel is megbirkóznak, hegymászófelszerelés nélkül.
Nem is beszélve Andris hajmeresztő felmászásairól mindenhova.


Ahogy a képen is látszik, irtó komolyak és fegyelmezettek voltak, és nagyon büszkén viselték a hegymászóbeülőt és a sisakot. A karabineres kantárokat Andris egyedül kezelte, neki gyakorlatilag nem is kellett segíteni semmit.
Volt olyan rész is, ahol a drótkötélre akasztott görgőkön kellett függeszkedve átgurulniuk két megálló között. Itt azért Nándinak már arcára fagyott a mosoly, bár nagyon bátor volt, később még a hevedert is elengedte, úgy lógott. Na nem mintha számítana, hogy kapaszkodik-e bele, vagy nem.


Pizzát ebédeltünk, amely ugyan nem volt túl nagy, de annál finomabb. És a barna Budweiser sör is jó volt. Mialatt a pizza sült én meg a szomjamat oltottam, a család vonatozott. Egy elég hosszú kisvasútpálya van kiépítve az erdőben, a szerelvényt valami régi bányamozdony húzza. Elindítása némi gépészmérnöki előtanulmányt igényelt ugyan, de azért sikerült a kedves masinisztának.


A kalandok után még jó alaposan megetettük a park kis tavacskájában levő halakat, jobb híján a magunkkal hozott IKEA keksz volt az eleség. De nagyon ízlett nekik, szinte forrt a víz, ahogy ugrándoztak. Nekem meg az agyam, hogy ilyen drága cuccal etetjük a halakat. De azért jó móka volt.

Vasárnap délelőtt pedig a Szombathelyi Erdészet Információs Központjának parkjában voltunk. Kingával teljesen le voltunk nyűgözve az erdészet modern épülete körüli hatalmas területen levő parktól. Matuzsálemi korú fák, s kis ösvények mindenfele, a gyerekeknek jó játszóhelyek, a felnőtt természetkedvelőknek pedig (tényleg) érdekes információs táblák és sokféle zöld látnivaló.
Volt bújócskázás, a lurkók kitartóan figyelték, ahogy a széncinke mama szintén kitartó szorgalommal szállítja a kicsinyeinek a kaját az odúba.


Sajnos rossz dolog is történt. Nándi gondolt egyet, és szó szerint kilökte Andrist úgy két és fél méter magasból a mászóvárból. Szerencsére nagyon profin esett, illetve végül is ugrott, s az ijedtségen túl nem lett baja. Én meg megint öregedtem egy évet. Hát ilyen ez a Nándirigó, kis vadorzó, tör-túz, magát és másokat is. De így szeretjük :-).