Vorarlberg - Karhorn klettersteig

Utolsó Vorarlberg-i napunkon Kingával együtt megmásztuk a Karhorn klettersteig útvonalat. A mászóútvonal nem túl nehéz, csak hosszú, több mint 2 óra. Kingának ez egyfajta tanulóterep volt, ez volt az első ilyen túra, ahova fel is mászott velem.  

Nagyon tartottam tőle, hogy a lány túl sokat fogja az agyát használni a mászáskor, ami nem jó. Sokkal célravezetőbb az óvatosság, megfontoltság, no meg persze a védőfelszerelésben való maximális bizalom. Szerencsére ezúttal ki tudta kapcsolni a gondolatait, s kezdő létére nagyon ügyesen mászott fel végig.

Sztárfotó a csúcskereszt (2416 m) tövében:

Lefelé már gyülekeztek a felhők, s néha dörgött, villámlott is. Jó kétórányira voltunk a felvonó hegyi állomásától, biztosra vettem a bőrig ázást. Igyekeztünk minél lejjebb, a lankásabb részekre kerülni, a csúcs környéke elég meredek, s esőben nagyon csúszós is tud lenni. Még egy pillantás a bejárt útvonalra, a szemerkélő esőben:

Ismét szerencsénk volt, az utolsó 500 métert már futva tettük meg, s mielőtt igazán rázendített volna, pont elértük a felvonó épületét.
Itt kiderült, hogy pont az üzemidő végére értünk oda. A felvonókezelő nagyon kedves volt, megvártuk, míg a zárással kapcsolatos teendőit elvégzi, s az utolsó, "szolgálati" ülőlifttel lementünk vele.

Innen már csak egy 600 km-es hazaút várt ránk, másnap. De megérte, remek volt ez a hét, Vorarlberg pedig egyszerűen gyönyörű.

Vorarlberg - 2. rész

Július 18. Vasárnap

Miután elkészült a kávé és a bundáskenyér a sátor előtt, az egyik környékbeli faluból (Vandans) felvonóval mentünk fel a Kinga által párórásra tervezett könnyed kirándulás kiindulópontjához. Közben kiderült, hogy azért ez kicsit tovább tart, úgy egész nap. Előbb felsétáltunk a Geißspitze-re (2334 m), onnan le a Lindauer hütte-hez, majd még tovább lefelé az első emberlakta hely, Latschau felé. (3D-s panoráma a környékről, nagyon jó!) Ez az egyik nagy környékbeli vízierőmű-központ, egy jó ronda betonozott tározó-tóval. Egyébként hihetetlen ez az egész erőmű-rendszer. Én korábban azt hittem, hogy a vízierőmű az olyan, hogy a szabadban zúdul lefelé irtózatos mennyiségű víz, ami hajtja a generátorokat. Mérnökként szégyenlem kicsit, de most világosodtam meg ebben a témában... Inkább arról van szó, hogy irtó magasan levő (mesterséges) tavakból egy 2-3 méter átmérőjű csövön jön le a víz, s az egész áramtermelő rész egy láthatatlan, hangtalan dolog. Az irtózatos mennyiségű (sokmillió kWh) áramot pedig a csőben sokszáz méteres vízoszlop nyomása, s nem a képzeletemben lezúdúló víz nagy mennyisége termeli.
Na, de visszatérve eredeti témánkhoz, a kiránduláshoz. Mint minden település a környéken, Latschau is egy síparadicsom télen. Nyáron elviselhető mennyiségű ember van, a felvonók szinte üresen járnak. Itt van egy  jó hosszú nyári szánkópálya is, ezzel tettük meg az út maradék pár kilométerét a parkolóig, szédületes tempóban, keveset fékezve. A táskámból ki is rázkódott életem eddigi első és egyetlen sapkája, ami viszonylag normálisan áll(t) a fejemen.    

Július 19. Hétfő

Délelőtt összecuccoltunk a kempingben, hogy este már Liechtenstein egyetlen kempingjében éjszakázzunk. Útközben útba ejtettük a Gargellen nevű síparadicsomot (panorámavideó). Itt én a Schmuggler klettersteig-en másztam végig, ami egy jól kiépített, izgalmas, de azért nem túl nehéz kiépített mászóútvonal. Itt egy kép egy könnyebb szakaszról:

Ez a rész pedig egy kicsit meredekebb volt, 90° plusz mínusz 5%:

Volt két kötélhíd is, ez két sziklafal közé kifeszített két 20-30 méter hosszú drótkötél, a felsőben kapaszkodik az ember, a másikon meg lépked, alatta a nagy semmi. Hosszra és magasságra nagyjából olyan, mint a lakótelepen a tízemeleteseket összekötő TV kábel.  Szóval eléggé izgalmas, nem tériszonyosoknak való dolog. De egyáltalán nem veszélyes ez sem, megfelelő biztosítófelszerelésben persze.

Kinga ezalatt a turistaúton, részben már a Svájci oldalon sétálva megkerülte a hegyet párszáz méterrel alattam, s nagyon tetszett neki.

Este még tettünk egy nagy sétát Vaduz-ban, Liechtenstein fővárosában. A lenti kép a parlament (Landtag) modern épülete. Az épület és a környéken minden más is ugyanolyan sárga klinkertéglából van megépítve. Nekem tetszett. A belváros persze hangulatosabb.

Július 20. Kedd

A Liechtenstein-i kempingben csak egy éjszakát tültöttünk.  Délelőtt felautóztunk az ország legmagasabban fekvő településébe, Malbun-ba. Persze ez is síparadicsom télen.

Kivételesen nem mentünk fel semmilyen magaslatra, hanem a faluban sétáltunk egy kicsit.
Délután visszautaztunk Ausztriába. A Liechtenstein-nel határos Feldkirch városkában megnéztük a vadasparkot. Kinga kérésére közlöm ezt a remek képet egy helybéli mosómedvéről:

Feldkirch egy igazán nyugodt, kedves kis városka. A belvárosban is sétálgattunk egy kicsit:

Szóval ez egy pihenőnap volt, semmi megerőltető kirándulás, mászás.
Az estét pedig már utolsó kempingünkben, Dalaas-ban töltöttük. Nem, Jockey és Bobby Ewing nem volt ott...

Ausztria másik vége

Üdv mindenkinek Vorarlberg-ből! Kingával utaztunk ide, míg a porontyok Szombathelyen mamiznak.
Pénteken kettőkor leléptem a melóból, s nemsokára már az autóban ültünk. Este nyolcig vezettem át az országon, s Tirol nyugati részén egy kempingben vertünk sátrat, kb. 100 km-re Vorarlberg tartománytól. Sátorszomszédainkkal, 8 Oberösterreich tartományból való fiatallal mulattuk az estét. Jó fejek voltak, egész sokat dumáltam velük (magamhoz képest). Svéd sakkot játszottunk, nem írom le a szabályokat, fahasábokat kell dobálni, döntögetni egy kb. 6x6 méteres füves területen. Elég pontosan tudok dobni, úgyhogy én voltam a játék "sztárja" :-).

 Másnap reggel két csapatra oszlottunk Kingával, ő a Locherboden  búcsújáró templomot, én pedig a Crazy Eddie nevű klettersteig-et látogattam meg. Könnyen mászható volt, pár helyen kicsit meredekebb, de nem vészes.

Ezután a Silvretta nevű fizetős hegyi úton egészen 2000 méteres magasságig, a Silvretta (duzzasz)tóig mentünk. Itt kirándultunk egy kicsit (kb 5 órát), a 2443 méter magasan, az olasz határ közelében, a gleccserek lábánál levő Wiesbadener hütte-ig.

Innen rövid pihenő után vissza is indultunk, mert nagyon lógott az eső lába. A visszaút végén már szemerkélt, s abban a pillanatban, amikor sietve beugrottunk az autóba, rázendített. Nagyon mázlisták voltunk, hogy épp nem áztunk bőrig. Gyönyörű kirándulás volt, maga a tó egy vacak víztározó (általában mindenki ezt járja körbe), de a hosszú völgykatlan (kép fent) és a végén a gleccserek csodásak.

A lenti kép még a hütte-nél készült, itt még mindig van egy kis hó a tavalyiból.

A szakadő esőben kb 1000 méteres szintkülönbséget kellett megtenni autóval, a következő képen látható szerpentinen. Nagyon meredek és kanyargós, de tökéletesen sima aszfaltút. (Általában így megy ez itten kérem, ha fizetsz valamiért az általában nem olcsó, de biztos lehetsz benne, hogy jó minőséget kapsz érte.)
A hegyi út ezen része rutintalan vezetőknek nem ajánlott, könnyen ott lehet hanyni egy garnitúra fékbetétet, vagy a fogunkat is akár.

S most pedig a remek Gaschurn-i Nova kemping büféjében üldögélünk, s tervezgetjük a holnapi kirándulást. Lehet próbálkozni a webkamerájukon, hátha sikerül megpillantani minket, például holnap reggel kempingfőzős kávéfőzés és bundáskenyér készítése közben.

Még 5-6 napig itt leszünk, úgyhogy folyt. köv.!