Nem különösebben hosszú kirándulás, 3-3 km oda-vissza, s kb. 300 méter szintkölünbség. Az út eleje sajnos betonút, ami elég unalmas. Andris az első 100 méter után elkezdett nyafogni, se továbbmenni nem akart, se hazamenni. Végül a hegymenet mellett döntött, kis szülői "segítséggel" :-). Mihelyt lekanyarodtunk az erdei ösvényre, helyrebillentek a kis kirándulók, s buzgón mentek felfelé a meredek úton.
Ennél a kis forrásnál tízóraiztunk, illetve a gyerekek a poharaikkal megöntözték a környék összes fáját. Pár napja esett az eső, de azért nem firtattam inkább ezt a dolgot.
A hegycsúcson jó magas kilátó van, ami még az 1800-as évek végén épült. Ennek a tetején ebédeltünk, Kinganya darafelfújtat készitett nekünk a kirándulásra. Miután a sapkákat most nem engedtem ledobni a kilátóból - féltem, hogy fennakad valamelyik fán - ezért a magunkkal hozott vizből öntögettek le egy kicsit, amolyan érdekes fizikai kísérletképpen. El kell ismernem, tényleg jól nézett ki, ahogy szálltak le a vízcseppek.
Visszafele egy másik úton, a "Nyugdíjasösvényen", Pensionistensteig-en jöttünk le. Hosszabb, és nem olyan meredek ez az út, gondoltam, hogy a fáradt lurkóknak jobb ez. Persze ők nem úgy gondolták, de azért "meggyőztem" őket...
A betonútra visszaérve szedtünk egy csokor virágot Kingának. A parkolóban érzékeny búcsút vettünk az útközben gyűjtütt különféle botoktól, s megindultunk hazafelé. Persze a hátsó ülésen utazók végigaludták az utat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése