2011. június 19., vasárnap

Júniusi összefoglaló

Június 2 - Mariazell

Egy Schwechat-i ismerős családdal voltunk Mariazell-ben. Két lányuk Andrisal és Nándival egykorú, s ha ők együtt vannak, nagyon tudják adni a műsort. 
 

Egész nap lógott az eső lába, de végülis nem áztunk meg. Olyan helyeken jártunk, ahogy már korábban is voltunk, négyesben. Felvonózás a Bürgeralpe-ra, a hegytetőn a Holzknechtland (favágó-park) és a kilátó, délután csónakázás és vizibiciklizés az Erlaufsee-n. Este pedig alvás az autóban. Négy gyerek dupla olyan fárasztó, mint kettő. De kétszer olyan nagy élmény is.

Június 4-5. - Operaház, Budapest

A Hófehérke és a 7 törpe gyermekopera miatt utaztunk Budapestre, vonattal. Persze megpróbáltunk minél több budapesti baráttal, rokonnal is találkozni, így elég jól körbebékávéztuk a várost a hétvégén. Az előadás zseniális volt, minden korosztálynak élvezetes.

Június 11. - Lándzsér

Ismét a "két csaj"-jal és szüleikkel töltöttünk el egy remek napot. Délelőtt a lándzsér-i (Landsee) várban voltunk, délután pedig a locsmánd-i (Lutzmannsburg) élményfürdőben. Este elváltak útjaink, mindkét család a nagyszülőkhöz utazott tovább, csak mi Szombathelyre, a "lányok" pedig Zalába.




Június 12-14. - Szombathely


Egy nappal megtoldottuk a pünkösdi hosszú hétvégét, mégsem maradt egy üres percünk sem. Szombathelyen rögtön első nap a Kalandváros játszóparkba vittem el a gyerkőcöket, anyukám lakásától pár perc séta. Mi voltunk az első vendégek aznap, volt egy "saját" kalandvárosunk kb. 5 percig. A gyerekek már ki tudja hányszor voltak itt, de ez egy megunhatatlanul jó hely. Bátran ajánlom minden Vas megyébe látogató gyerekes családnak.

Kalandváros
Délután pedig az Irottkőn voltunk. Nekem nagyon jól érzés a magyar oldalról felmenni az Irottkőre. Emlékszem, amikor jó húszonöt éve még csak 60 km-es kört megtéve lehetett feljutni az osztrák oldalról. Akkor külön engedéllyel, szigorú határőrség és vámvizsgálat után nyílt fel a combnyi vastag sorompó a határátlépéskor. Andrist nagyon érdekli ez a "szögesdrót" téma, s nem egyszerű feladat a "miért"-ekre válaszolni...

Irottkő kilátó

Kinga és Nándi Ausztriában, én Andrissal Magyarországon


Június 18. - Wachau

Wachau lényegében az osztrák Dunakanyar. Igaz, nem kanyarodik olyan élesen, nem olyan meredek a szikla, s soha nem akartak vizierőművet építeni ide, de azért hasonló. Másnem abban, hogy a fővárosiak kedvelt kirándulóhelye. Végre eljutottunk ide mi is.
 

Hinterhaus várrom

A várvédők

Hinterhaus homokból

"Virágzó" szőlősbirtokok, minden mennyiségben.

Kinganya

Dürrnstein

Oroszlánszívű Richárd fogvatartói

Június 19. - Traiskirchen városi múzeum

Elvittük a "lányokat" a kedvenc múzeumunkba. Már egy kezünkön biztos nem tudjuk megszámolni, hányszor voltunk itt, de még mindig találtunk eddig fel nem fedezett részt a múzeumban. Egyszer elmegyünk ide gyerekek nélkül is, mert nehéz velük felvenni a tempót, ha múzeumlátogatásról van szó. Össze-vissza rohangásznak a nekik megtetsző kiállítási tárgyak között, ahányan vannak, annyi felé persze. Látnivaló ami leköti őket az van bőven, de folyton a sarkukba lenni, ami elég fárasztó...
A tetőtérben levő játszóház az utolsó állomás, ahol aztán lehet játszani délig, azaz záróráig.

Matador játszóház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése