A múlt hét végére már hónapok óta ez áll a naptárban: "Kingával pünkösdi kirándulás." Megyünk, pont.
A gyerkőcöket péntek este "beadtuk" anyukámhoz Szombathelyen, szombat reggel 7-kor már indultunk is tovább Karintiába. A Rotschitza patak völgye volt az első úticél. Nem különösebben nehéz, viszont nagyon szép kis szurdok. Megfelelő felszereléssel gyerekekkel is bejárható - remélem nemsokára eljövünk együtt is.
A "mászós" rész viszonylag rövid volt, még délelőtt felértünk a Klettersteig tetejére. 600 méterrel feljebb van a Mallestiger Mittagskogel 1801 m magas csúcsa. Kingát kétszer megkérdeztem, hogy felmenjünk-e, mindkétszer igent mondott, önként persze.
 |
| Mallestiger Mittagskogel |
Nem nevezhető túl felkapottnak a hegycsúcs, a Klettersteig-et elhagyva egész nap nem találkoztunk senkivel. Felfelé egy pihenés közben Kinga még azt is kitalálta, hogy egy másik, hosszabb úton menjünk lefelé. Mondtam neki, hogy az meredekebb is ám. - Á, nem baj. - Na, oké, miattam mehetünk...
Szép napsütéses időben közeledtünk a szlovén és az osztrák határvonalon sétálva a hegycsúcs felé, még egy kis sziklás terep a végére, s már fenn is voltunk.
Aztán a hosszabb, de meredekebb, több helyen hófedte ösvényen végül is fél hatra már majdnem leértünk. Kingalány a végére "meglehetősen" elfáradt. Az utolsó részen, egy hosszú erdei, majd aszfaltos úton előre siettem, hogy visszajövök érte autóval. Jól kiléptem, majd visszaszágoldottam kocsival. A leány sehol, telefonja majdnem teljesen lemerülve... Na szép, akkor most hívjam a hegyimentőket, vagy mi ? Rohangásztam kicsit fel-le az erdőben, majd némileg kétségbeesve vissza az autóhoz és az autóban hagyott telefonomhoz. Nem fogadott hívás... hívom... - Felveszi: Hol vagy, én már itt állok a ahol leparkoltunk! Na bumm. Kiderült, hogy míg én padlógázzal száguldottam vissza érte, ő egy kicsit lement a rétre, úgyhogy jól elkerültük egymást. Na lényeg a lényeg, a nap végére mégis csak én voltam jobban kidőlve...
Másnap a Mittagskogel 2146 m es csúcsa volt a cél. A "közeli" Bertahütte-ig (1567 m) fel lehet menni autóval egy elég meredek, hepehupás és kanyargós kavicsos úton.
 | |
| Mittagskogel |
Habár a szintkülönbség csak 600 méter, látszott, hogy elég meredek lesz. A felfele utat azonban az nehezítette a legjobban, hogy hatalmas és meredek hómezőkön kellett átkelni.Körülbelül az út felét hóban tettük meg.
A hegycsúcson kajálás közben egy barátságos hollócsalád vendégei voltunk. A kaját mi vittük a vendégségbe, a mohó vendéglátók szinte a kezünkből ették ki a szendvics- és kekszdarabkákat.
Az időjárással nagy szerencsénk volt. Egész nap lógott az eső lába, de nem áztunk meg. D amint visszaértünk a Bertahüttéba, leszakadt az eső. Egy meleg leves és császármorzsa, aztán esőnadrágot, kapucnit fel, irány az autó. Én a rövid, meredek úton akartam menni, Kinga a hosszú kanyargóson. Kenyértörésre vittük a dolgot. Bandukoltam lefelé az esőillatú erdőben, egyszercsak egy táblát vettem észre: "Parkoló 20 perc", csakhogy a nyíl felfelé mutatott... "Kicsit" túlmentem, viszont 10 perc alatt simán visszaértem. Kinga már az autónál várt...
A szállásunk egy kemping volt Faaker See partján. Éjszaka elég hűvös volt a sátorban, de jól össszebújtunk :-).
A kempingtől délfelé nézve pont rá lehetett látni a hétvégi kirándulásaink helyszíneire:
Képzeljétek, én műanyag hollót vettem a gerlék távoltartására az erkélyre és nagyon bevált. Egy igazit nem kötnék/csavaroznék oda...
VálaszTörlés