Végcélunkra, a Pag szigetre nem a déli végében levő hídon, hanem az északon üzemelő komppal mentünk át, a gyerekek nagy örömére.
A továbbiakhoz bevezetőként had szögezzem le, a tengerparti nyaralás a gyerekek kedvéért volt, mivel én magam nem igazán vagyok oda az egész napos céltalan tengerparti fetrengésért. S mint kiderült, ezen a Pag szigeten nem is igazán lehet mást csinálni.
A legfőbb probléma az volt, hogy majdnem minden éjjel orkánerejű szél rázta a sátrat, és ömlött az eső is. Már első este körbe kellett árkolnom a sátrunkat, homokozólapáttal a szakadó esőben, mert pont az elősátrunkon "hömpölygött" keresztül a környező parcellákról lefolyó víz. A projekt sikeres volt, én meg gatyáig csurom vizes.
A pár nappal érkezésünk előtt még 23-24 fokos Adria 19 fokig hűlt. Persze éjszaka ennek megfelelően marha hideg volt, szerencsére legalább a gyerekeknek volt vastagabb hálózsákjuk. Kinga remegett, mint a kocsonya, engem fűtött a düh, hogy egy ilyen téli tengerparti sátorozásra cseszem el a szabimat.
Ja, a "TOP Camping"-nek kikiáltott hely, hát az elég gáz volt. A tusolókra és a WC-kre ráfért volna az alaposabb takarítás, s az állapotuk sem volt épp "TOP". És most nagyon diplomatikus voltam. Persze nem lehet összekasonlítani egy ötven félőhelyes kis osztrák hegyi kempinget egy háromezres tengerparti kempingfaluval, s csak én helyeztem túl magasra megszokásból a mércét.
Nekem az is elég zavaró volt, hogy lépten-nyomon azt éreztem, hogy minden arról szól, hogy minél több pénzt leakasszanak a vendégekről. Félreértés ne essék, az osztrák átlagárakhoz képest még így sem volt drága semmi. De itthon legalább mindenhol minden egységesen és kiszámíthatóan drága, s nem kell azzal szembesülni lépten-nyomon, hogy ugyanaz a nyamvadt jégkrém háromszor annyiba kerül egy boltban, mint egy tengerparti büfében.
A fentiekből kikövetkeztethető, hogy én már másnap reggel javasoltam, hogy húzzunk el valami csendesebb, nyugodtabb, tisztább és melegebb helyre.
Viszont a gyerekek csodák csodájára úgy aludtak az üvöltő, sátrat ráncigáló viharban, hogy szerintem arra sem ébredtek volna fel, ha az egész kócerájt felkapja a szél. Én néha úgy éreztem, hogy nem állunk messze tőle...
A drágáim már első nap felélték a ruhakészletük 70%-át, amikor nem az esőben lettek vizesek, akkor a tengertől áztak el bokáig. De ennek ellenére ők nagyon élvezték a dolgot. Én meg megpróbáltam annak örülni, hogy ők milyen boldogok.
A rossz időben tettünk pár erőtlen kirándulási kísérletet, de az elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez a hely a meleg időben történő tengerparti pihenésről szól. (Mégis, mit vártál, Bagesz?)
Az ott töltött öt napban egyszer úsztunk a tengerben. Kinga volt a bátrabb, én csak az elutazás előtti este próbáltam ki, akkor végül is már elviselhető volt, 20-21 fok között valahol...
Azt még nem is írtam, hogy két másik "informatikus" családdal voltunk, nem egyedül. Minden család két-két gyerekkel jött, a mieinknek azért is volt akkora elmény, végre egész nap magyarul játszhattak más gyerekekkel. S persze mi is jól elvoltunk a többi szülővel, sokat főztünk, beszélgettünk, s a gyerekekkel játszottunk.
A rossz idő miatt Kinga aligtudott aludni, pár nap után Ő is bedobta a törülközőt. S amikor már a gyerekeken is láttuk, hogy kezdenek unatkozni, szedtük a sátorfánkat, s továbbálltunk, a Plitvicei tavakhoz.
A kemping itt szerencsére már a megszokott színvonalú, minden képzeletemet felülmúlóan tiszta, nyugodt, s szinte teljesen üres volt. A kemping önkiszolgáló éttermében megnyugodva fogyasztottam el életem legfinomabb marhaszeletét. Tehát végre mindenki nagyon boldog volt. A következő képeken a gyermekeket láthatjuk "akcióban" a Borje kempingben:
 |  |
A következő képre pedig mindenki ráképzelheti az elégedett fejemet, amikor ilyen tisztaság fogadott minket a vizesblokkban:
Másnap, szombaton, meglátogattuk a Plitvicei tavak nemzeti parkot. Sajnos rajtunk kívül még több(tíz)ezer embernek támadt ugyanez a gondolata... Sokszor az volt az érzésem, hogy nem egy nemzeti parkban, hanem egy török bazárban vagyok. Az turistakopasztó üzletpolitikát itt is igencsak lehetett érezni. Parkolási díj 1 EUR/óra, majdnem mint Bécs belvárosában. Persze csak engedik be az autósokat, hogy van-e még hely, azt nem nézik... Ja, a parkolónál a koszos, leszakadt ajtójú WC és méregdrága büfé is a szolgáltatás része. A Nemzeti Parkba a belépőjegy is elég borsos, kb. 16 EUR.
Persze maguk a tavak és a vízesések meseszépek, de sajnos az ösvényeken terjengő, Chanel parfümmel kevert láb-, és kolbászszag nem igazán hozta azt a hőn áhított természetközeli élményt...
A gyerekek is feladták pár óta után, s visszakívánkoztak a nyugalmas kis kempingünk homokozójába. Kingát meggyőztem, hogy járja körbe egyedül a még nem látott részeket, elvégre Ő már régóta nagyon szerette volna megnézni. Én pedig visszafuvaroztam az aprónépet a kempingbe. Sajnos kb. 100 méterrel a parkoló és a kocsink elérése előtt leszakadt az özönvíz az égből, úgyhogy mindhárman alsógatyára vetkőzve utaztunk vissza a kempingbe...
Délután öt körül visszamentünk Kingáért, Ő szerencsére azért nem ázott el annyira. Úgy láttam, hogy tetszett is neki a nemzeti park, még így esőben, tömegben is...
Este a kempingben elolvastuk az időjárás előrejelzést. Negyed óra múlva már pakoltunk is be az autóba, bontottuk le a sátrat, hogy minél előbb otthon lehessünk. Hajnali háromra már végre a meleg (és száraz!) lakásunkban voltunk.
Andris végigaludta az utat, Nándi kb. éjfélig fent volt, de szerencsére csendben nézegetett az úton.
Szóval egy szó mint száz, jó kis nyaralás volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése