Szombaton a Palfau környékén levő Wasserlochklamm nevű szurdokvölgyet néztük meg. A környék a vadvizi evezősök Mekkája, a Salza folyón százával zúznak le csónakjaikkal. Mi a Wasserlochklamm bejáratához a Salza felett átvezető függőhídról bámultuk őket. Jól néztek ki, de azért én inkább maradok a bakancsnál, s a szárazföldön.
A bejáratnál ki van írva, hogy gyerekeknek nem ajánlják. Ékes némettudásommal elbeszélgettem a pénztáros hölggyel, hamar kiderült, hogy az én gyermekeimre a kiírás nem vonatkozik. Az út elején az ösvény viszonylag meredek hegyoldalban vezet, feljebb, a szurdokban pedig elég sok falépcső van, némelyik egészen hosszú és meredek. Szóval igazán komoly veszély nincs, persze vigyázni azért kell a lurkókra.
Maga a szurdok 5 darab szép nagy vízesést rejt, a fotó az egyik kisebbről készült. Nekem nagyon tetszett a hely, a magyar határhoz közel eső Bärenschützklamm / Medveölő szurdokhoz képest szerintem sokkal szebb. Szerencsére kevésbé ismert is, ezért a 100 méterre eső látogatók száma még éppen az én antiszociális ingerküszöböm határéréke alatt maradt.
Délután végül nem az eredetileg tervezett Palfau-i kempingben vertünk sátrat, mert az teljesen tele volt az evezősökkel. Inkább átmentünk a közeli Lunz am See-i nyugis kis kempingbe.
Egy jó órás munkával sikerült végre a szabad ég alatt is felállítani az év elején megvásárolt sátrunkat. Utána rövidesen el is eredt az eső, nem is akárhogyan... Aminek persze én nagyon örültem, mert pont azért vettem ekkora bazi nagy sátrat, hogy ha rossz az idő, akkor is legyen elég hely a gyerekekkel foglalkozni, játszani. A 30 fokos tetőtéri lakásunk után kifejezetten jó volt a szabad ég alatt aludni.
Vasárnap reggel ünnepi (apák napja) kávéfőzést, majd rántottakészítést mutattam be a kis kemping gázfőzőnkön. Fél 10 körül elindultunk a Hochkar felvonójához. Kiderült, hogy délig nem működik, mert valami Oldtimer találkozót tartanak éppen. Mivel a gyerekeknek felvonózást és kirándulást ígérünk, átmentünk a szomszédos Ötscher-re.
A felvonóval kb 1500 m-ig lehet menni. Utána egy viszonylag unalmas emelkedő van, egy jól kitaposott ösvény. Andris ennél nagyobb kalandra vágyott, nagyon nem tetszett neki az egyszerű sétálás. Szerencsére egy fél óra múlva már sziklás terepre értünk, a gyermek itt csodák-csodájára megtáltosodott, s úgy futott fel a köves-sziklás hegyoldalon, hogy alig lehetett utolérni. Nándi kedvéért többször tartottunk "ebédszünetet" is.
Az Ötscher csúcsáig persze nem mentünk fel, amikor már láttam, hogy Nándi kezd fáradni, visszafordultunk. Bár Andris szerintem lendületből felment volna, szerencsére nem vette zokon a visszafordulást. Amúgy épp hegyi ultramaraton futóverseny volt az útvonalon, úgyhogy Andris lefelé a versenyzőket követve futásnak eredt, én pedig loholtam mögötte a felvonónál levő ellenőrzőpontig.
Hazafelé még a felvonó hegyi állomásánál kaptak a gyerekek egy-egy finom levest és Nándi egy adag krumplit is kért. A hüttében dolgozó néninek nagyon tetszhettek a gyerkőcök, mert összesen öt euró-t kért, s hiába kérdeztem tőle, hogy ez hogy jött neki ki, amikor egyetlen tál leves három euró, azt mondta, hogy a krumpli ajándék, s egyébként is jó ez így. Nagyétkű gyerekekeink után betakarítottuk a kaja megmaradt 3/4 részét, s indultunk is haza. Vasárnap utazunk Horvátországba, Pag szigetére 10 napra, majd tudósítok róla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése