2010. augusztus 17., kedd

Waidhofen an der Ybbs

A hétvégén megint kempingeztünk egy jót, most már az őszi fekete üröm és parlagfű virágzás elől menekülve. A tartomány (Niederösterreich) túlsó végén levő Waidhofen an der Ybbs városka környékére.



Szombaton a Buchenberg Naturpark állatkertjében voltunk. Túl sok állatot nem láttunk, mind elbújtak a meleg elől. A gyerekeknek a legnagyobb élmény a képeken is látható gyerekeknek való kötélpálya volt. Büszkén  néztem, hogy sok idősebb gyerkőcnél sokkal ügyesebben mentek végig a pályán.
Az igazi élmény erre a napra mégis a kemping volt nekik. Illetve nem is igazán kemping, inkább egy "Bauernhof", amit nagyjából  "falusi turizmus"-nak lehet nevezni magyarul. Nagy gazdaság, állatok, traktorok. Az udvaron lehetett sátorozni, s itt aludtunk. Voltak kiscicák is, akiket a gyerekek megállás nélkül nyúztak.
Este feltámadt a szél, a gyerekek papírsárkányozhattak egy nagyot. A mellettünk leparkolt Bécs környéki lakóautós családdal is összeismerkedtünk közben.
Vasárnap városi program volt, Waidhofen-ben Nivea családi nap volt. Légvárak, csúzdák, rendőrmotor, Nestlé gabonatáp kostoló, leginkább ezek érdekelték a lurkókat. Mindannyian jól elfáradtunk a nyüzsgésben.
A fenti képbemutatóra rákattintva nagy méretben is meg lehet nézni a legjobban sikerült fotókat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése