2010. augusztus 5., csütörtök

Zalabér, Dinnyés, Fehérvár

A Vorarlberg-ben töltött mozgalmas hét után még egy hetet szabin voltam. Ezt már a gyerekekkel együtt töltöttük. Zalabérben voltunk, szerencsére az időjárás  kegyes volt hozzánk. A pár nap alatt voltunk a Kis-Balatonnál, ahol a gyerekek óriásit játszottak a Nemzeti park szuper játszóterén.


Voltunk a Nemesmedvesi tanknál is, már nem először. Andrisnál még mindig tart a fegyverkezési korszak, a tank minden részét megmászta. Én ismét megállapítottam, hogy micsoda hiábavaló anyag- és energiapocsékolás a háború.


Sokszor, gyakorlatilag minden délben a helyi Szent Antal vendéglőben ebédeltünk. Lehet menüt kapni, méghozzá olyan áron, hogy nem éri meg főzni, és akkora adagot, hogy bőven elég. És olyan finomat, hogy két kilót híztam 5 nap alatt... A gyerekek persze az ebéd jó részét a homokozóban, a mászókán, illetve a kerti kuglipálya faszerkezetére felmászva töltötték.


Nándival orvosnál is voltunk, ahogy az az orrán látszik. Nőtt egy irtózatos méretű pattanás rá. Nem akarom részletezni a különböző fázisokat, hátha valaki éppen ebéd közben olvassa a bejegyzést. A lényeg, hogy odáig fejlődött a dolog, hogy a végén kanalas és kenőcsös antibiotikumot is kapott a kedves Zalaszentgróti gyermekorvosnőtől, így nagy nehezen végül is megszabadultunk a gyulladástól.
Mivel nem vagyunk a magyarországi társadalombiztosítási gépezet része, ezért más külföldi állampolgárokhoz hasonlóan az EU betegbiztosítási kártyával tudtuk igénybe venni az ingyenes sürgősségi orvosi ellátást. Ennek adminisztrációja mindig okoz egy kisebb fennakadást a rendelőben és a gyógyszertárban, de szerencsére megoldották most is.


Zalabérből egyenesen Fehérvárra és Dinnyésre mentünk, ahol a "régi" kollegáimmal találkozunk egy "kerti parti"-n. Nagyon jól éreztük magunkat, Andris még este is a lenti képen látható nyilazást emlegette.


Másnap, vasárnap meglátogattuk Kinga szüleit. A gyerekek jót játszottak az unokatestvérekkel, majd hazautaztunk Kledering-be. Vége lett a 2 hét szabinak... sajnos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése