Naturparkos hétvége

A hétvége kicsit mozgalmasra, de jól sikerült.
Pénteken délután a bécsi magyar intézetben jártunk, a Csörgősipka bábszínház előadásán, A kiskakas gyémánt félkrajcárján. Andris nagyon élvezte, lelkesen kiabált. Nándi az ölemben ülve nézte végig az előadást, azt mondta, nem tetszett neki a török basa ruhája.
Szombaton a Naturpark Sparbach-ban jártunk, Bécstől nem messze. Van itt állatsimogató, játszótér, kis tó egy malommal, láttunk vaddisznót, de a legnagyobb sikert a várrom (Ruine Johannstein) aratta. Elvittük a polifoam kardjainkat, és igazi várcsatát rendeztünk. Andris is kiélhette sziklamászó kedvét. A parknak csak egy kis részét jártuk be, de elhatároztuk, visszajövünk majd.
Ebéd után hazaindultunk, a lurkók elaludtak az autóban. Délután átbicikliztünk Schwechatra, Nándit Bagesz vitte, Andris viszont a saját biciklijén ment. A bicikliúton áttekertünk az első játszótérig, ott kicsit játszottunk, aztán hazatekertünk.
Vasárnap Naturpark Hohe Wand-ba mentünk el. Kicsit későn indultunk, és a gyerekek is fáradtak voltak(apró hisztik), de végül ez a kirándulás is jól sikerült. Ez egy nagyobb park, de a parkolók fent vannak a hegyen, ahonnan könnyen el lehet érni a játszótereket, túrautakat. Először sétáltunk egy nagyot keresztül-kasul az erdőben, megnéztük az állatokat, aztán elmentünk a játszótérre. Nagyon különleges játékok voltak itt, először markolóztak, aztán csúszdáztak a lurkók. Van egy földalatti alagútrendszer is, ez különösen tetszett nekik. Elsétáltunk a közeli kilátótoronyhoz, gyönyörű kilátás tárult elénk a környező hegyekre.

Hazaindultunk, a lurkók persze aludtak hazáig. Délutánra fagyizást ígértünk nekik, így átmentünk Schwechatra, aztán estig játszótereztünk.

Ötscher

A hétvégén anyukám vigyázott a rosszcsontokra, mi pedig elutazhattunk kettesben.
Csütörtökön és pénteken én céges csoportkiránduláson voltam St. Pölten közelében, a Pielachtal völgyben. Jól sikerült, egészen sokat beszélgettem az új kollégákkal (magamhoz képest). Volt csapatépítésként egy tutajépítés, aztán egy jó kis kirándulás, meg este egy kis borozgatás.
Pénteken a kollegák hazamentek, én pedig elkezdtem Kingára várni, nagynehezen meg is érkezett. Aztán lemondtam az eredeti szállásunkat, ami a Gemeindealpe tetején lett volna (1626 m), mert már túl késő volt ahhoz, hogy felmásszunk oda. Lent, a faluban foglaltam gyorsan másikat.
Másnap reggel viszont a 800 m-es szintkülönbséget a hétvégenként közlekedő felvonóval hamar letudtuk, s a hegygerincen elindultunk a szomszédos hegyre, az Ötscher-re. Könnyen járható sétaterep, nehezítésképpen kimásztunk egy sziklához, illetve felmásztunk a Kleiner Ötscher-re (1552 m) is.

Jó fáradtan érkeztünk az Ötscherhaus-hoz. Ez egy elég nagy és forgalmas hütte, hegyi szállás. Egy irtó lepukkant háromágyas szobát kaptunk. Jó hamar elmentünk aludni, mert a másnapra betervezett túramennyiség jóval túltett az első napon.
Este 11-kor arra ébredtünk, hogy egy fickó bejött a szobánkba.  Először elég keményen kitessékeltem, aztán elmagyarázta, hogy a maradék egy ágyat kapta meg szállásként a szobánkban. Állati jó, szobát fizetsz, de matrazanlager-t kapsz. Szerencsére nem horkolt, úgyhogy valahogy visszaaludtunk. Aztán kettőkor valaki irtózatos nagyot esett pont az ajtónk előtt, erre persze felébredtünk ismét.
Alig vártam, hogy elhúzzunk innét, ami reggeli után meg is történt. A képen látható Ötscher-re sétáltunk-másztunk fel reggel.

Aztán a mögötte levő Rauher Kamm-on folytattuk a túrát. Zord hegygerincet jelent lefordítva. Méltó a nevéhez, elég húzós terep volt, ahogy a képen is látható, pláne lefele. Inkább sziklamászás volt, mint túra, de nekem nagyon tetszett. Kinga is ügyesen jött. Lefele menet, már a könnyebb terepen egy botozó nyugdíjas házaspár jött szembe, lebeszéltem őket a kaland folytatásáról, szót fogadtak és visszafordultak.

Aztán leereszkedtünk (1100 m szintkülönbség) az Ötschergräben szurdokba, gyönyörű hely. Mire a túra végére értünk, alig álltunk a lábunkon. A vonatot, ami visszavitt az autóhoz, csak nagy szerencsével értük el, késet vagy fél órát. Keskeny nyomközű vonat, s csak akkor áll meg a kisebb állomásokon, ha leinti valaki. A masiniszta kikiabált a mozgó mozdony ablakán, hogy fel akarunk-e szállni, visszakiabáltam valahogy, hogy ha megáll a szomszéd faluban, akkor fel.

Egyszóval nagyon jó volt ez a túra, további képek itt.

Kórházban voltunk (aug. 20-án)

Bagesz megígérte, hogy megírom a kórházi élményeinket, most ez következik.
Andris sajnos ha egyszer hányni kezd, mindig a kórházban kötünk ki egy kis infúzióra. Állítólag majd kinövi. Így kerültünk most a Mödling-i kórházba is. Hajnali 1-kor indultam Andrissal itthonról. A kórházban persze először mindenféléket kérdezgettek, és nagyon örültem, hogy értettem, és válaszolni is tudtam. Aztán gyorsan vért vettek Andristól, bekötötték az infúziót, és mehettünk aludni.
Először, mint később megtudtam, egy orosz hölggyel és a kisbabájával kerültünk egy szobába. A hölgy egy szót sem tudott németül, én pedig oroszul nem tudok, (bár még ahhoz a generációhoz tartozom, akiknek tanulniuk kellett), így nem jelentettünk egymásnak társaságot. A hölgy szerencséje az volt, hogy dolgozik ott egy bosnyák takarítónő, aki velem ellentétben még nem felejtette el a kötelező orosz tudását. Tőle tudtam meg, hogy valamiféle táborban laknak, és a baba már a hetedik gyermeke, és sehogy sem akar belenyugodni, hogy nem mehet haza a kórházból a beteg babával.
Andrisra reggel újabb vérvétel várt, ezt nem vette jónéven. Sajnos az eredmények csak egy kicsit voltak jobbak, mint előző éjjel, így még egy napot bent kellett maradnunk. (Az természetesen fel sem merült, hogy én nem maradhatok ott, sőt az itteni társadalombiztosítás még az én háromszori étkezésemet is finanszírozta.) A délelőtti vizitnél Andris aludt. Nem ébresztették fel, hanem az egyik orvos visszajött, amikor Andris felébredt. Először azt hittem, rosszul értettem valamit, aztán majdnem kicsordultak a könnyeim, hogy ilyen emberségesek.
Ebéd után egy új szobát kaptunk, egyágyasat, külön fürdőszobával, TV-vel. Délután 1 órakor rajzfilmek vannak az ORF1-en, Andris boldogan nézte ezeket. Délután levették az infúziót, hogy Andris kicsit mozoghasson. Közben Bagesz és Nándi meglátogattak minket, nagyon élvezték a vonatozást a kórházig az emeletes vonattal. Az infúziót este kötötték vissza, így amíg Andris aludt, szépen le is csöpögött a maradék. Az előző napi nagy alvások után Andris reggel ötkor kelt, így a délelőtt nagyon hosszúra sikerült. A délelőtti vizit után még egy vérvétel következett, ennek az eredménye háromnegyed 12-re lett meg. Végre minden rendben volt, jöhettünk haza. Lassan dél lett, és alig hittem a fülemnek, amikor megkérdezték, hogy kérjük-e az ebédet. Mégis inkább a gyors hazautazást választottuk.

Bécsi hétvége

Szombat

Na, ezt is megértük, nem utaztunk el hétvégére sehova.
Szombaton megnéztük Carnuntum-ot, egy régi római települést, nincs túl messze innen. Nem a szokásos falmaradék kőrengeteg kiállításról van szó, a régi lakóépületeket teljesen felépítik, s korhűen berendezik.  Most épp a városi fürdőt építik fel, 2011-re lesz készen.
Egy másik helyszínen van egy egykori Amfiteátrum is, jót rohangásztak a lurkók a falmaradványokon, s a porondon egy kis gladiátorjátékot is bemutattunk a nem túl népes osztrák nézőseregnek.
Ebéd után még megnéztük a Heidentor diadalívet. Nem bízta a császár a véletlenre a dolgot az építkezésnél, az 1800-as évekig megmaradt az egyik boltív, akkor aztán felújították, hogy a következő másfél évezredet is kibírja.

Este még játszótereztünk egyet itthon, s megismerkedtünk két helybéli elsős gyerkőccel. Jót fociztunk meg homokoztunk velük, illetve én beszélgettem is velük kicsit, legalább tanultam pár új német szót.

Vasárnap

 

Másnap az állatkertben voltunk Nokia-s kollegám (Dubó) családjával. A gyerekeink nagyon jól elvoltak egymással, összevissza rohangásztak, úgyhogy egy kevésbé mozgékony élőlényt tudtam csak lefényképezni. Reggel kapásból fellelkesítettem a gyerekeket, hogy ismét megetethetik az elefántot, aztán rájöttem, hogy azt a budapesti állatkertben csinálták, itt nincs ilyen. (Mármint etetés nincs, elefánt az van.) A gyerekeknek egyébként a kiállított állatszobrok, és az egyik régi üres oroszlánketrec tetszett a legjobban, amibe be lehetett mászni. Tulajdonképpen az állatkert legköltségesebb részére, az állatokra nincs is nagyon szükség, ezek a majmócák jól elszórakoznának az üres állatkertben is.
Hazafelé az orrunk elől ment ki a (lerombolás előtt álló) bécsi Déli pályaudvarról a vonat, kb. 10 méter kiányzott. Szerencsére pár perc múlva beérkezett az a szerelvény, ami az 1 óra múlva induló következő járat volt. Úgyhogy a két alvó gyereket kiterítettük a vonaton, s mi is megpihentünk egy kicsit az indulásig.

Rögtönzött hétvége

A hétvégi két napos kirándulásnak minden előkészület, szervezés és tervezés nélkül indultunk neki szombaton reggel.
 Ahogy elértük a hegyes vidéket, megálltunk - a Muckenkogel környékén - tízóraizni, aztán célba vettünk egy gyalog elérhető vízesést. Az ide vezető ösvény elején az állt egy táblán, hogy "Nur für Geübte und Schwindelfreie", azaz  "Csak gyakorlott, nem szédülő embereknek", vagy ilyesmi. Ez  elég meredek kaptatót jelent, lépcsőkkel, sziklákkal. A mi kis óvodásaink nagy lelkesedéssel másztak egyre feljebb. Ahhoz képest, hogy tavaly Nándit még cipelni kellett, Andris pedig tíz méter után közölte, hogy "elfáradtam", szinte hihetetlen, mennyit változtak.  
Egy óra körül értünk vissza az autóhoz, a gyerekek persze rögtön beájultak, ahogy elindultunk. Az Erlaufsee-t vettem célba, ami Klederingtől 130 km-re van.
A tó csodás, tiszta vízű. Jövő nyáron biztosan eljövünk majd ide fürödni. Most vizibicikliztünk egyet.

Mivel nem tudtam előre, hol leszünk szombat délután, nem foglaltam előre szállást. Végül is, ha nem találunk semmit, haza is tudunk menni estére. Nem túl egyszerűen, de sikerült, itt.

Másnap délelőtt a Mariazell melletti Bürgeralpe-ra mentünk fel, libegővel. A hegytetőn van egy kilátó, egy erdészettel és fakitermeléssel kapcsolatos bemutató-élménypark gyerekeknek, és egy rövidke kisvasút.
Nyáron elég népszerű hely lehet, de most szerencsére nem voltak sokan, mert eléggé hűvös, szeles volt az idő. Reggel az első libegővel mentünk fel, ami lényegében a fent dolgozókat (és ezúttal minket) vitte fel a hegyre. A gyerkőcöknek (és nekünk is) nagyon tetszett az erdészeti park, fahasábokat úsztattak, többször végignézték a kis faházakban izgő-mozgó-dolgozó favágó-bábukat.

Aztán vonatoztak egyet, s amikor már megelégeltük a hideget, bementünk a fedett, meleg helyen levő erdészeti kiállítást megnézni. Van egy jó kis játszósarok, úgyhogy Kingával végig tudtuk nézni a kiállítást. Érdekes látni, hogy itt az erdészet pont olyan, mint Magyarországon a mezőgazdaság (leszámítva azt, hogy itt működik). Bárhova megy az ember, kasza, gereblye, és cséphadaró helyett itt mindenhol fafeldolgozó szerszámokat állítanak ki néprajzi erekjeként.

Nagynehezen sikerült kicsábítani a lurkókat az erdészeti részből. Fellépcsőztünk a kilátóba, ebédre megettünk mindent, ami megmaradt a hétvégéről, továbbá egy jó meleg levest is, lementünk a libegővel, s elindultunk haza.

A 2 mentőhelikopter-pilóta

 

Vagány csávók. Tiszta apjuk :-)

Wörthersee-i esős hétvége

A hétvégén elmentünk Ausztria másik, déli végébe, a Wörthersee környékén voltunk egy kempingben, több, mint 300 km-re Kledering-től. Már jópár hete leszerveztem ezt a hétvégét, anyukámékkal találkoztunk itt. Kivettem egy nap szabadságot is, péntekre. Sajnos az időjárásjelentés nem sok jót ígért. A kempingben van egy nagyon tiszta vízű mesterséges tavacska, amiben péntek délután nagyon jót fürödtünk a lurkókkal. Meg is lepődtem, mert egész jól bírják már a hidegebb vizet is.
Szombaton reggel persze fél hatkor keltek. Kimenekítettük őket egy közeli játszótérre, hogy a kemping többi lakója magától ébredhessen fel. A terv nem sikerült tökéletesen, a játszótér és a kemping közötti területen háziállatok vannak,  akik hangos iá-zással és kukorékolással üdvözölték kis családunk hajnali sétáját.
Napközben elmentünk a Wörth-i tóhoz. Szinte végig esett az eső, emiatt sajnos nem sikerült tökéletesre ez a nap. Maga a Wörthersee is egy eléggé túlzsúfolt hely, tele turistákkal meg épületekkel, lépten-nyomon elhízott, all-inclusive luxusturistákba botlik az ember.
A hétvégén kinéztem egy környékbeli helyet, ahová majd valamikor el szeretnék menni túrázni: A Koschuta hegy hegység, Ausztria és Szlovénia határán.