Hosszú hétvége

Nekünk tényleg hosszú volt ez a hétvége. Péntekre, a magyar nemzeti ünnepre szabit vettem ki, s csináltunk a gyerkőcöknek egy "gyereknapot". Hétfő, 26-a pedig itt, Ausztriában volt nemzeti ünnep.

Pénteken elvittük a gyerekeket egy modellező kiállításra. Minden elképzelhető földi, vizi, légi járműmodell volt ott, s hatalmas vasúti terepasztal is. Az egyik nagybácsikájuknak (bocs Lali, a generációkon átívelő rokoni kapcsolatok pontos megnevezése nem az erősségem) köszönhetően már pontosan tudják, hogy nem tapogatjuk a modelleket, csak nézni szabad. Úgyhogy szerencsére semmi gond nem volt velük, igaz kicsit unták már a végére a sok "nézést". 

El is mentünk a másik tervezett programra. Az osztrák hadsereg (Bundesheer) hatalmas seregszemlét tartott Bécsben, a Heldenplatz-on. Tankok, légvédelmi ágyúk, helikopterek, csapatszállító járművek tömkelege volt kiállítva, illetve egy csomó minden, amit nem katonaviselt emberként nem igazán tudtam, hogy micsoda.
A gyerekek minden járműbe bemászhattak, mindent megnézhettek, hatalmas élmény volt nekik. Andris úgyis épp fegyverkezős korszakban van... Aztán volt gyereklovaglás is, kiskatonák vigyáztak rájuk lovaglás közben, azt is kipróbálták.
Annak ellenére, hogy a fegyverkezés nem a szívügyem, nekem is tetszett a rendezvény. Egy tökéletesen profin megszervezett, igazi élményt nyújtó program volt, jó zenével, rengeteg látnivalóval.
Ja, a rendezvény hivatalosan csak másnap kezdődött :-). Eredetileg úgy mentünk oda, hogy talán már egy-két katonai járművet láthatunk, amit a másnapi programra készítenek elő.

A hétvége további részét Szombathelyen és Zalabérben töltöttük.
Andris országos cimborájánál, Balázskáéknál is voltunk. Andrisnál jóval nagyobb, harmadik osztályos srác, a korkülönbség ellenére hihetetlenül jól megértik és szeretik egymást. Általában úgy zajlik a látogatás, hogy érkezés után a gyerekek azonnal elvonulnak játszani, s aztán a hazainduláskor látjuk őket legközelebb...
Meglestem, ahogy játszanak. Balázska előző nap látta a "Szabadság, szerelem" című filmet, úgyhogy teljes "október 23-a" lázban égett. Elbarikádozták magukat a szobában, s harcoltak az oroszok ellen. Nándika is velük játszott. Amikor fellopództam hozzájuk, hogy meglessem őket, Nándi épp felállt a barikád mögött, s kardját magasra emelve kiabálta, hogy "Jönnek az orosz-lán-ok!" Azóta is nevetek rajta, ha eszembe jut, nagyon aranyos volt.

Göller

Vasárnapra kimenőt kaptam, s egy kisebb kirándulást találtam ki magamnak. A Göller hegyet néztem ki (1766 m). Hát nem készültem fel a túrára tökéletesen, sikerült egy teljesen lemerült fényképezőgéppel és egy félig lemerült GPS-szel nekivágnom a túrának. A képeket a mobilommal készítettem, meg is látszik rajtuk.

Szóval a hegy alján volt egy kis hó (kb. 10-15 cm), a hó mennyisége természetesen felfelé haladva egyre több lett. Kb. 1500 m-ig hasznos volt, hogy vittem lábszárvédőt, mert így nem ment a bakancsomba a hó. Aztán, amikor már térdig, majd combig ért,  akkor már kevesebbet segített.

Vízálló nadrág volt a zsákomban, de nem volt túl sok kedvem levenni a gatyámat a mínusz 5 fokos hidegben :-). Szerencsére járt előttem pár nappal egy másik őrült, annak a lábnyomaiba próbáltam beleugrani, de az valami bengáli ember lehetett, akkorákat lépett, hogy minden lépése közé nekem be kellett iktatnom egy új, saját lábnyomot.

A csúcsra vezető út felénél a jobb térdem már jelezte, hogy köszöni szépen, nagyon szép túra volt ez. Aztán persze a túrabotokat otthon felejtettem, el is taknyoltam párszor. Valamint napszemüveget sem hoztam, úgyhogy a világosabb részeken elég vakító volt a sok hó.

Na de azért felértem a csúcsra jó három-négy óra alatt, s a lenti képen látható fotót készítettem. Nem mondom, hogy nagyon fitt voltam, meg látni sem lehetett sokat, ezért maradt le a kereszt felső része.

Az eredeti tervem az volt, hogy a hegygerincen tovább megyek, s egy másik úton megyek vissza a völgybe. De mivel a túristajelzéseket betemette a hó, s a mammutember lábnyomait sem találtam arrafelé, illetve a GPS-en már csak egy pöcök jelezte a töltöttséget, úgy gondoltam, hogy mégis inkább visszamegyek arra, amerre feljöttem. Bár a komolyabb hegymászók biztos kinevetnének, ha olvasnák ezt, de egy ilyen kisebb hegy is tud ijesztő lenni, komolyan.

De azért így utólag visszagondolva, jó kis túra volt. Csak kell vennem egy hótalpat, meg feltölteni a kütyüket indulás előtt. Meg elvinnem Kingát magammal, aki képes normális tempóban túrázni, illetve megáll, ha elfáradt, s így engem is lassabb tempóra kényszerít.

A szülők és a rokonok megnyugtatására: Így utólag visszanézve az előbbi két feltöltött képeket, elég borzalmasnak néz ki a dolog, de élőben azért nem volt ilyen drámai.  Itt van egy szebb kép is, megnyugtatásul:

Németül tanulunk

Kétheti tapasztalat után szeretnék írni a német tanfolyamokról.
Az első hétfőn és csütörtökön van 5-11 éves gyerekeknek és anyukáiknak, teljesen ingyen a schwechati általános iskolában. Én persze Nándit is viszem, de hihetetlenül rugalmas, türelmes tanárnénink van. A tanulás úgy történik, hogy mindent mondunk a tanárnéni után, a 4 óra alatt megtanultunk bemutatkozni, köszönni, a személyes névmásokat, és családtagokat és néhány fontosabb igét a jelenidejű ragozással. Mindenféle feladatok vannak, a gyerekek sokat játszanak, főleg memóriajátékot. A tanfolyam április végéig tart, szerintem nagyon jó.
Andris a múlt heti első órát gyakorlatilag a szék alá bújva töltötte. A második órán sem szólalt meg, de már csak az elejét töltötte a szék alatt, aztán kapott játékokat a tanárnénitől. A közös játékba nem volt hajlandó beállni. A harmadik órán már megnézte, mit játszanak a többiek. És tegnap végre csatlakozott a többiekhez. Az óra végén odajött hozzám a tanárnéni és elmondta, hogy Andris minden szót tudott a játék során. Ne izguljak azon, ahogy viselkedik, elég, hogy hall mindent. (Úgy látszik, látta rajtam, hogy nem teszik, amit Andris csinál.) Kérdeztem, hogy Őt nem zavarja-e Andris, de azt mondta, hogy egyáltalán nem. Így egyelőre megyünk továbbra is, úgy tűnik, tényleg nem eredménytelenül.
Andris már az oviban is jól elboldogul, egész jól ért, és az óvónéni is kezdi megérteni Őt. Csak egy példa: Csináltak az oviban kis lampionokat papírból. Andris odament az óvónénihez, és magyarul megkérdezte, hogy hazaviheti-e. Az óvónéni pedig németül válaszolt, hogy nem lehet. Mindketten értették a másikat.

A másik tanfolyamra én járok csütörtökönként este a magyar intézetbe. Végül ide jelentkeztem, azt gondolva, jobb lesz, ha magyarok között vagyok, és elég a heti 1 alkalom. A bécsi egyetem kurzusait néztem még, de ez hetente 2 este lenne, és első körben nem mertem bevállalni kis családom miatt. Ezenkívül az egyetemen nagyobb a létszám is, 12 főtől indul a csoport.
A szintfelmérőm meglepően jó lett, így B1 csoportba osztottak. Sajnos ez az óra délelőtt van, így a B2 csoportba kerültem. Kicsit izgultam, mi lesz, főleg, amikor a tanárnő úgy kezdte, hogy értesülései szerint felsőfokú nyelvvizsgára készül a csoport. Nekem van egy tíz évvel ezelőtti középfokúm, nagyon messze állok még a felsőfokútól. Szerencsére kiderült, hogy egy hölgy kivételével a többiek (összesen öten vagyunk, de az egyik hölgy novemberben hazamegy Magyarországra) is hasonló szinten állnak. Az órák nagyon jó hangulatúak, és én úgy érzem, hogy hatékonyak is. Nem bántam meg, hogy ide jelentkeztem.

Keszthely

Nem, nem voltunk keszthelyen a hétvégén. A fotót ma reggel készítettem a Kledering-i vasútállomáson. Az állomás egyetlen firkálmánya, alapos munkával az ablakra karcolva.

2 határozat

Az első a Magyar Államkincstártól. Még költözés előtt bejelentettük a MÁK-nak, hogy külföldre költöztünk, szüntessék meg a családi pótlék folyósítását. Júliusban, amikor láttam, hogy szépen kapjuk tovább a családi pótlékot, elkezdtünk telefonálni nekik, hogy mi a helyzet. Többszöri nekirugaszkodásra sikerült kiderítenünk, hogy nincs meg a levelünk. Kérték, hogy küldjük el újra. Elküldtük. Telt-múlt az idő, s most végre megkaptuk a határozatot, hogy fizessük vissza a túlfizetést. Indoklás: Nem küldtük be időben a határozatot!!! Na, köszönjük. 

A második határozat a Gárdonyi rendőségtől jött. Parkolási bírság. Még a költözés előtt voltunk a Budapesti állatkertben. A Városligetben parkoltunk, egy irtó széles, aszfaltozott zsákutcaszerűség van a Városliget közepén, a két oldalán parkolnak az autók. Szépen megálltunk az utolsó autó után, az aszfalt még hosszan folytatódott, s teljesen üres volt. Örültem, hogy ilyen korán érkeztünk, s még van parkolóhely. Vesztünkre. Állatkertezés után az autót megbilincselve találtuk. Keresve az okát, az út mellett, jó magasra, egy lámpaoszlop szerűségre felszerelve rábukkantam a behajtani tilos táblára. A lombozat is elég jól takarta. A tábla célja egyértelműen a lenyúlás. Hívtam a bilincselő telefonszámot, két percen belül ott voltak, nem parkolhattak túl messze, hisz folyamatosan adnak munkát a gyanútlan vidéki állatkertlátogatók. :-) 15ezer ugrott, én pedig nyeltem egyet, s kultúrember módjára távoztam.
Most pedig jött a rendőrségi határozat. újabb 18ezer, merthogy fel is jelentettek, s különben is a nyáron fizetett 15ezer az csak a kerékbilincs levétel díja volt...
Nyelek, fizetek.
Vannak olyan országok is, ahol arra törekednek az önkormányzatok és a hatóságok, hogy biztosítsanak megfelelő mennyiségű parkolót a látogatóknak, s nem arra, hogy a rendelkezésre álló parkoló egy részét sunyi módon lezárva sarcolják az állampolgárokat.
Hétvégén hallottam, valaki azt mondta, hogy egyszerűen azért szeret külföldön élni, mert ott hagyják ÉLNI.  Ja.

Szombathelyen

Ez a kép csak azért került bele a bejegyzésbe, hogy legyen benn egy kép is, ez lett a legjobb, nem nagyon fotóztam a hétvégén. A gyermekekkel cirkuszban voltunk Szombathelyen, s bár nem látható, a teve hátán az a kis kék folt a Nándika.

Én több, mint két hónapja nem voltam Magyarországon, egészen meg voltam illetődve a határ átlépésekor. Szombathelyen először fura volt, hogy mennyi magyar rendszámú autó van mindenfele, s hogy vigyázni kell, mit mond az ember sétálás közben. mert megértik mások is :-).

Szóval visszatérve a cirkuszra, már jó régóta ígérgettük a gyerkőcöknek, hogy egyszer elmegyünk egy előadásra. Andris teljesen le volt nyűgözve a sok látnivalótól, Nándika visszafogott lelkesedéssel nézte, majd unalmában kisebb rosszalkodási akciókba kezdett. Kinga majdnem elsírta magát, amikor az első idomított állatok megjelentek. Én meg nosztalgiáztam, kiskoromban keresztapámmal és nagypapámmal sokszor voltunk cirkuszban és nagyon szerettem mindig. (A többi cirkuszlátogató és imént meg nem említett családtagtól elnézést kérek, valahogy a cirkusz kapcsán ők ketten maradtak meg a fejemben.) Csak valahogy olyan kicsinek tűnt a cirkuszsátor, bár lehet, hogy én nőttem meg közben.

Ezen kívül középiskolás osztálytalálkozón is voltam, frankó volt. Általában elég sablonos tud lenni egy ilyen osztálytalálkozó, én meg nem nagyon bírom az ilyen dolgokat, de most nagyon jól éreztem magam. Nagyon érdekes volt, mennyi minden történt a többiekkel. Úgyhogy magamhoz képest elég sokat is beszélgettem.

Mindig csak a hétvégékről írok a bejegyzésekben. S hogy egyébként mi történik velünk a hét maradék öt napján?  Én bejárok a munkahelyemre, lassan már dolgozni is tudok ezt-azt. Andris szereti az Kledering-i ovit. 15 gyerek jár az oviba, a mieinkkel együtt. Azaz most 14, mert Nándi még nem jár. Ergó, az ovi 1/8 része magyar, ráadásul Bagári. A tizenöt fős ovinak saját tornaszobája van, Andris mutatta minap. Már kezdtem örülni, hogy egészen sok felszerelés, tornaszer van a tornaszobában, amikor kiderült, hogy van még egy külön szoba a felszereléseknek is... Andris mindig tanul egy-két új nemet kifejezést, s büszkén újságolja esténként a tudását.

Kinga holnap megy az első esti németórára. Nagyon szorgalmasan és sokat tanul németül a szabadidejében.

Az lesz a vége, hogy én itt maradok ezen a szinten (100 szó + nagy adag bátorság és önbizalom), a többiek meg megtanulnak frankón németül.

Ja, ma voltam orvosnál, mert nem hallottam jól a bal fülemre. Tovább erősödött az itteni egészségügyről alkotott jó kép. Orr-fül-gégészet. Lényegében egy kicsi, de jól felszerelt magánrendelő (fizetni nem kell), 1 adminisztrátor, 1 asszisztens és 1 doki, semmi bazi nagy rendelőintézet, rengeteg alkalmazottal. Két napja jelentkeztem be, alig kellett várni, nagyon kedves volt mindenki, frankón kimosták a fülem, utána csináltak egy műszeres-süketszobás hallásvizsgálatot, hogy most már jól hallok-e. Pedig megmondtam volna anélkül is, hogy jó lesz, köszönöm.

Fülmosás után pedig a szokásos és megunhatatlan délutáni játszóterezés volt ma.

Hétvégén megyünk Kajászóra, Fehérvárra és Budapestre is!