Egy újabb unalmas hétvégi beszámoló

Úgy tűnik, mostanában újra elmegyünk mindenhova, ahol egy éve jártunk. Szombaton a 20 km-re levő Sparbach-i naturpark-ban voltunk. Én nagyon szeretem ezt a "kis" erdős parkot. A bejárathoz közel eső részeken van a legtöbb látogató által meglátogatott állatsimogató, játszótér, tavacska, vízimalom. Maga a Naturpark ennél sokkal nagyobb, gyerekekkel egy egész napos komoly 6-7 km-es kirándulást lehet tenni benne. Ahogy a térképen is látható, mi ezt meg is tettük. A terep elég könnyű, tulajdonképpen egy masszívabb babakocsival is végigjárható akár.
Nándi "mélypontja" ezen a túrán a térkép fenti részén található Dianawiese tisztáson volt. Épp Andrist szórakoztatta, valami hatalmas, két méteres bottal bohóckodott, s közben egy kőben elbotolva egy óriási nagyot taknyolt. Egy kis seb lett az egyik kezén, ennek megfelelően előadta az ilyenkor szokásos monodrámát, ezúttal jó fél órán keresztül, és elképesztő hangerővel üvöltve. Szerencsére közel-távol nem volt egy ember sem. Na, de ettől az egy kis "botlástól" eltekintve nagyon aranyosak voltak egész nap. Séta közben a művészúr persze minden padnál feltette a szokásos "Mit eszünk?" kérdést. Elég jól felszerelt a Naturpark, párszáz méterenként van egy pad...

Kb. délután egyre felértünk a Naturpark legmagasabb pontján levő "Köhlerhausruine"-hez. Nagyon szép a kilátás innen. Jól fogyott az ebédre hozott szendvics és keksz, s aztán már indultunk is lefele.

Útközben meglátogattuk a gyerekek kedvencét, a Johannstein várromot. Miután minden falat, s sziklát megmásztak, indultunk tovább lefelé, a játszótérre. Az egész napos kiránduláson kb. 6 emberrel találkoztunk, a játszótéren levő százat leszámítva.

Vasárnap a Schwechat-i vasúti múzeumban voltunk. Tőlünk ez a legközelebbi hely, ami a Niederösterreich Card-dal ingyen látogatható. Ha már megemlítettem: 47 EUR egy évre egy felnőttnek ez a kártya, s a tartományban 277 db látványosságot (múzeumok, felvonók, strandok, parkok, játszóházak, stb.) ingyen meg lehet vele látogatni. Persze mi alaposan kihasználjuk, már jópár száz eurót megspóroltunk vele.
A múzeum a Schwechat-i vasútállomás melletti régi csarnokban van, egy egyesület kezelésében. A lelkes tagok maguk újítják fel a régi gőzmozdonyokat és utasszállító kocsikat. A képen látható mozdonnyal utazni is lehet, kimentünk vele a műhelyt megnézni. Nem kellett csalódnom, jóléti államhoz méltóan persze minden nyersanyag és szerszám rendelkezésre áll a régi kocsik felújításához.

Délután bevonatoztunk Bécsbe, Kinga unakatestvére koncertezett a "Musikverein" előadótermében. Mivel sok időnk volt a megbeszélt találkozóig, a gyerekek addig szorgalmasan rótták a köröket a Belvedere kastély parkjában.
Andris félelmetes sebességgel biciklizik, s Nándi is kitartóan tekerte a kis gépét. 

A koncert este volt, csak a próbára mentünk be. Egy kínai kórust kísért a magyar zenekar. A zeneművek témája jobbára a nagy sárga folyó hömpölygése, illetve a Kínai nép megdicsőülése körül forgott, már amennyire a kínai kórusműveket meg tudtam érteni. Igazság szerint csak azért tudom, hogy miről volt szó művekben, mert kellően figyeltem a bemondót angolul tolmácsoló, fiatal kínai tolmácsnőre.

A gyerekek jól viselkedtek, szépen elnézegették a hangszereket, s hallgatták a remek darabokat.  A szünetben azonban meglehetősen tömören és lesújtóan nyilatkoztak a sokezer kilométert utazott többszáz fős kínai kórusról: "A rózsaszín ruhások azok nem tetszenek." Hát ennyi.